Hírlevél feliratkozás
Váczi István
2020. október 14. 10:07 Világ

Nem panaszkodhatnak a cseh szupergazdagok, de a listavezető sokat bukott

Kilencedik alkalommal készítette el a leggazdagabb csehek listáját a Forbes, és az élen ezúttal sem történt változás. Az idehaza elsősorban a Telenor többségi tulajdonosaként ismert Petr Kellner továbbra is az élen áll, pedig becsült vagyona 57 milliárddal 293 milliárd koronára csökkent. (Egy korona jelenleg nagyjából 13,1 forint.)

A visszaesés elsősorban a világ számos országában tevékenykedő Home Credit pénzügyi csoport gondjaira vezethető vissza, ezt nem tudták teljesen ellensúlyozni Kellner eredményesen működő telekommunikációs és médiaérdekeltségei. Az utóbbi téren egyébként épp most terjeszkedik az üzletember a CME megvásárlásával – ehhez a csoporthoz tartozik többek között a legnézettebb cseh tévé, a Nova, de négy másik európai országban is vannak csatornái.

A vírusirtójáról ismert Avast alapítója és egyik tulajdonosa, Pavel Baudis viszont nem panaszkodhat: a cég részvényeinek árfolyama több mint 40 százalékkal emelkedett, így a vagyona 13 milliárd koronával nőtt. Az idehaza a Mátrai Erőmű átmeneti résztulajdonosaként ismertté vált Daniel Kretinsky is elégedett lehet, az elsősorban az energiaiparban utazó üzletember vagyona 12 milliárd koronával gyarapodott.

A cseh miniszterelnök, Andrej Babis szintén azok között van, akik az utóbbi, finoman szólva is turbulens egy évben növelni tudták a vagyonukat. Az év elején ugyan a média- és agrárérdekeltségei leértékelődni látszottak, de aztán számukra összejött a V-alakú gazdasági helyreállás.

A Forbes összefoglalója az újoncok közül a Bohemia Interactive videojáték-fejlesztő cég két alapítóját, Marek Spanelt és Slavomir Pavliceket emeli ki. A cég több mint 30 millió játékszoftvert adott el, és Arma nevű játéka a valaha volt legsikeresebb cseh termék ezen a piacon.

A száz leggazdagabb cseh vagyona 1300 milliárd korona, egy kissé több, mint a 2019-es összeg. Ez egyébként nem sokkal marad el a cseh költségvetés idénre tervezett bevételeitől.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkEgyre látványosabban törnek be Magyarországra a cseh szupergazdagokVezető szerepük van a magyar mezőgazdaságban, a budapesti lakások fűtésében és a távközlésben a Telenor révén. Melyek a legnagyobb cseh cégek Magyarországon?

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA Telenor cseh vevőjének több pénze van, mint a 30 leggazdagabb magyarnakBemutatjuk a cseh milliárdost, akinek magyarok milliói fizetik majd a mobilszámlát. Csehországban sokan neheztelnek Petr Kellnerre, de még mindig jobb a megítélése, mint sok magyar milliárdosnak.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ Andrej Babis Csehország Leggazdagabb Petr Kellner Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Mészáros R. Tamás
2023. június 8. 04:34 Világ

Kína még nem, Tajvan és Dél-Korea már megszenvedte a csipháborút

A folyamatok megmutatják az amerika-kína csipháború korlátjait is.

Kolozsi Ádám
2023. június 6. 15:32 Világ

Miért állhatott az oroszok érdekében a gátrobbanás?

Az ukránok nem nyernek semmit a sártengerrel, Moszkva viszont igen.

Kolozsi Ádám
2023. június 5. 18:35 Világ

A Fehér Ház magyar származású nehézfiút vet be a szennyezők és az autóipar ellen

Richard Revesz felkészültségét mindkét politikai oldal elismeri.

Fontos

Stubnya Bence
2023. június 8. 11:53 Adat

Májusban újra lassult az infláció, reális az év végi egyszámjegyű adat

2020 novemberében volt utoljára olyan, mint idén májusban: az előző hónaphoz képest csökkentek az árak.

Torontáli Zoltán
2023. június 7. 04:34 Adat, Élet

Ha úgy vásárolsz, mint mi, akkor február óta 1800 forintot foghattál egy nagy bevásárláson

Nem tudjuk, meddig megy ez, de megint jóval olcsóbb lett a kosarunk értéke, az inflációt most már csak 27,4 százalékosnak mértük.

Pálos Máté
2023. június 6. 18:29 Élet, Közélet

A kormány tényleg levette a kezét a független társulatokról

6 milliárd forintot osztott szét a kormány, de sem a Budapesti Fesztiválzenekarnak, sem a Pintér Béla Társulatnak nem jutott.