Hírlevél feliratkozás
Torontáli Zoltán
2020. augusztus 24. 17:37 Vállalat

A Telenor megvásárlásáról tárgyal a magyar kormány a cseh sajtó szerint

A Telenor Magyarország tulajdonosa 2018. július óta a cseh PPF-csoport, vagyis a leggazdagabb cseh üzletember, Petr Kellner legfőbb érdekeltsége. A cseh sajtó úgy tudja, hogy a PPF két év eltelte után most tovább szeretné adni a magyar és a szintén tulajdonában lévő, Telenor nevet használó egyéb balkáni vállalatait.

A PPF hivatalosan tagadta a szándékot, az E15 nevű cseh lap a Mergermarkethez köthető három forrás alapján azonban mégis határozottan állítja, hogy

a magyar Telenor értékesítéséről a PPF tárgyalásokat kezdett a magyar kormánnyal és a magyar kormányhoz közel álló cégekkel.

Tanácsadókat nem alkalmaznak, az egyeztetéseket házon belül rendezik.

Ennek a forgatókönyvnek most azért is lehet nagyobb esélye, mert Mészáros Lőrinc cégbirodalmát már 2018 elején, a PPF bevásárlásakor is az érdeklődő vevők között emlegették, de a magyarokat állítólag csak akkor érdekelte volna komolyan az üzlet, ha a Telenor Magyarországot külön meg tudják venni.

A norvégok viszont egy tranzakcióval akartak kivonulni a térségből, vagyis a magyar mellett a bolgár, a montenegrói és a szerb Telenort is egy füst alatt akarták eladni. Petr Kellner már akkor is nagyobb halnak számított a térségben, cégei megközelítőleg 35 milliárd eurós vagyont kezeltek, és regionális szinten is jóval erősebbek voltak, mint bármelyik magyar vállalatcsoport.

Kellner végül 2,8 milliárd euróért vette meg a Telenor cégeket, de ahogy akkor az Index megírta, Mészáros Lőrinc gyakorlatilag azonnal jelezte, hogy átvenné a magyar vállalatot, ha azt Kellner később hajlandó leválasztva eladni.

A „magyarosítás” 2019 októberében el is kezdődött, csak más testet öltött: a Telenor Magyarországba az állami tulajdonú műsorszóró, az Antenna Hungária vásárolta be magát 25 százalékig. Ha tehát van most újabb eladási szándék, akkor a magyar állam már házon belül van, és egészen más pozícióból indulhat az alku.

A cseh sajtó szerint egyébként Kellner azért szabadulna meg most a Telenor cégektől, mert az 5G hálózat kiépítése sokba fog kerülni, és a költségeket csak akkor tudná csökkenteni, ha a kínai Huawei lenne a fő beszállítója, ám ennek elfogadtatását problémásnak tartja. (A Huawei megítélése a fejlett világban technológiai szempontból jó, de gazdaságpolitikai értelemben továbbra is sok helyen ellentmondásos, a kínai pártvezetéshez közel állása miatt, illetve az amerikai-kínai kereskedelmi háború következtében.)

Az üzlet másik mozgatórugója az lehet, hogy Kellner kiterjedt cégcsoportjának más tagjai nehéz helyzetbe kerültek, és azokat kellene megmenteni a Telenor eladásból befolyó pénzzel.

Cseh elemzők azonban akkor is nehezen tudják elképzelni, hogy Kellner tényleg eladná a Telenor cégeket, ha a puhatolózó tárgyalások elindultak. Egyrészt azért, mert állítólag Kellner komolyan gondolja, hogy hosszabb távon fontos szereplője akar maradni a regionális távközlésnek, másrészt pedig a 2,8 milliárd eurós bevásárlás után a mostani válságban nehéz lehet olyan árat kínálni neki, amellyel úgy érezheti, jó üzletet köt.

A Telenor iránti erős érdeklődés egyébként a NER részéről üzleti szempontból nehezen értelmezhető, erről ebben a cikkünkben írtunk részletesen.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkMészáros Lőrinc még nem mondott le a Telenorról, de hatalmasat bukhat veleNéhány éven belül komoly versenyhátrányba kerülhet a Telenor, amely egy kormányközeli befektetőnek csak az állami megrendelések és a bankok révén hozhat pénzt.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Vállalat eladás mobiltelefon Petr Kellner tárgyalás távközlés Telenor Olvasson tovább a kategóriában

Vállalat

Stubnya Bence
2023. június 8. 18:15 Vállalat, Világ

Magyarország bejelentkezett a Közel-Kelet legújabb gigaprojektjébe

17 milliárd dollárból fejlesztenék az iraki közlekedési infrastruktúrát, a magyar nagykövet felajánlotta a magyar cégek közreműködését.

Torontáli Zoltán
2023. június 7. 11:51 Adat, Vállalat

Csak az autóipar megy Magyarországon

Egészen egyoldalú iparszerkezeti folymatokra utal a statisztikai hivatal friss jelentése.

Pletser Tamás
2023. június 2. 17:01 Vállalat, Világ

Nem egyértelműen jó hír Magyarországnak a gázár összeomlása, mi lesz a legfontosabb vezetékünkkel?

Újra szerződés szerint jön az orosz gáz Európába, de az árcsökkenéshez hozzájárult az európai ipar recessziója is.

Fontos

Hajdu Miklós
2023. június 9. 11:59 Világ

Áradás elől menekülők haltak meg a gátszakadás utáni támadásokban

Az elárasztott herszoni régióban az evakuálás mellett lövöldözések is zajlanak, az ukránok szerint az oroszok, az oroszok szerint az ukránok zavarják a mentést az ágyúkkal.

Debreczeni Anna
2023. június 9. 09:47 Élet, Tech

Bécs szeretné, hogy megnyissuk azt a rég tervezett cukrászdát

Az osztrák főváros részletes adatokkal segíti azokat, akik vállalkozni szeretnének. Mert egy okos városnak ez is a része.

Kolozsi Ádám
2023. június 8. 15:52 Közélet

Szándékos árvizek: Sztálin a minta, de Kína is több százezer emberét ölte meg egy gátrobbantással

Az elárasztást nemcsak az oroszok használták fegyverként a történelemben.