A hétvége, amikor Trump végleg az őrületbe kergetett mindenkit

Az utóbbi napokban még az eddigiekhez képest is sűrűbbé vált az a köd, ami miatt nehéz értelmezni a globális gazdaságpolitika eseményeit. Az amerikai-kínai kereskedelem megbénításával és az egész világgazdaság kisiklatásával fenyegető politikai kardcsörtetés hajmeresztő kanyarokat vett.

Pénteken Kína bejelentette, hogy – a korábbi amerikai vámokra válaszul – emelni fogja az amerikai termékek vámját. Erre válaszul Trump három súlyos dolgot is közölt: újabb vámemeléseket jelentett be, „megparancsolta” az amerikai cégeknek, hogy szakítsák meg a kapcsolataikat Kínával, és azt is elmondta, hogy Hszi Csin-ping – az általa jelölt Fed-elnökhöz hasonlóan – az Egyesült Államok ellensége. A tőzsdék zuhantak.
Vasárnap Trump egy reggelin azt válaszolta egy újságírónak, hogy megbánta a pénteki nyilatkozatait, amivel tovább élezte a kereskedelmi háborút. Egy órán belül azonban megérkezett a Fehér Ház cáfolata, amely szerint az elnök félreértette a kérdést, és valójában csak azt sajnálta, hogy nem emelte a vámokat még korábban, még magasabbra.
Hétfőn Trump újra Hszi Csin-pinget éltette, és arról beszélt, hogy telefonon keresték Kínából, és ezeken a megbeszéléseken közeledtek az álláspontok. Később kiderült, hogy valójában nem is voltak telefonhívások.

A kereskedelmi háborúnak ebből a szakaszából nehéz lesz kijönni, hiszen mind az Egyesült Államok, mind Kína csak arcvesztéssel tudna kompromisszumot kötni. És bármennyire furák is a hírek, nincs olyan szereplője a világgazdaságnak, amelyik megengedhetné magának, hogy ne figyeljen oda, hiszen a vámemelésekből és az ezek körüli bizonytalanságból mindenkit érintő gazdasági visszaesés lehet.

Ha például Trump tényleg megtiltaná az amerikai vállalatoknak, hogy Kínában gyártsanak, az egy pillanat alatt a feje tetejére állítaná az utóbbi évtizedek gazdasági világrendjét. Az pedig, hogy hirtelen haragjában bejelentette ezt („ezennel megparancsolom”, írta), de nem lehet tudni, hogy tényleg komolyan gondolta-e, csak hozzájárul a bizonytalansághoz. Eközben az amerikai feldolgozóipari vállalatok máris arra panaszkodnak, hogy az importárak drágulása miatt kevésbé versenyképesek a globális piacon.

A maga részéről Trump nem ismeri el, hogy a kereskedelmi háborús retorikája késztetné lassításra az amerikai vállalatokat. Ehelyett egyre nagyobb intenzitással hibáztatja az amerikai pénzpolitikáért felelős Federal Reserve-öt. Itt is rengeteg csavar van. A Fed elnöke Trump kinevezettje (Trump megtarthatta volna a korábbi Fed-elnököt, Janet Yellent is, akit amúgy a lazább monetáris politika hívének tartanak; őt hitelesebben támadhatná most mint Obama-kinevezett demokratát). Trump tíz éve, a válság mélypontján túl enyhének találta a monetáris politikát, most viszont – amikor állítása szerint remek állapotban van a gazdaság – túl szigorúnak. Az amerikai kötvénypiacok mindenesetre recessziót és újabb kamatvágásokat áraznak, miután az Egyesült Államokban a legutóbbi negyedévben visszaestek a beruházások, és világszerte lefelé vette az irányt a gazdasági ciklusokra leginkább érzékeny ágazat, a feldolgozóipar.

Ami különösen érdekessé teszi a folyamatot, az egy egyelőre kevéssé értett visszacsatolási mechanizmus Trump reakcióin keresztül. Az elnöknek ugyanis amennyire fontos a kereskedelmi háborús retorika élezése, annyira nem szeretne zuhanó tőzsdéket látni. Ha egy-egy nyilatkozata után különösen nagyot zuhanna a piac, akkor jellemzően visszakozni szokott. (Egy különösen gyakran idézett területe lett a gazdasági elemzésnek, amikor tekintélyes szakértők próbálják kitalálni, hogy mik lehetnek az amerikai elnök „ösztönös” reakciói a gazdasági és politikai eseményekre.)

Ez a beépített óvatosság egyre inkább korlátozza az elnök mozgásterét. Igaz, egy másik értelmezés szerint Trumpnak valójában nem is ezek a célok a fontosak, hanem az, hogy minden rajta keresztül történjen, az adott pillanat eseményeit ő határozza meg. Ez növelheti a hatalomgyakorlás szubjektív élvezetét, de a gyakorlatban is hozhat előnyöket.

Mindeközben lement a szokásosnál is tartalom nélkülibb G-7 csúcstalálkozó a franciaországi Biarritzban, ahol tovább folyt a Trump-műsor. Az elnök nemcsak Kínának üzent, hanem a többi országgal folytatott tárgyalásairól is nyilatkozott – ami azért volt érdekes, mert szinte minden állítását megcáfolták a tárgyalópartnerei. Trump például bejelentett egy kereskedelmi megállapodást Japánnal, ezt azonban a japánok cáfolták. Trump azt is elmondta, hogy szerinte az észak-koreaiak nem sértettek nemzetközi megállapodásokat a legújabb rakétatesztjeikkel, miközben a japán miniszterelnök Sinzó Abe éppen arról beszélt újságíróknak, az észak-koreaiak szerződést sértettek. Azt is elmondta, hogy részt fog venni a klímaváltozásról szóló megbeszélésen, ám nem volt ott.

Nem is csoda, hogy a G-7 csoport most már közös nyilatkozatot sem ad ki a találkozó végén, 44 éves története alatt először. Bár a normát már tavaly megszegte az USA, amikor – a mostaninál is feszültebb légkörben – nem írta alá a zárónyilatkozatot a kanadai találkozón. Jövőre Trump lesz a házgazda – máris bedobta, hogy a saját családja tulajdonában álló floridai golfközpont lesz a helyszín -, és könnyen lehet, hogy a Krímet illegálisan annektáló Oroszország visszahívásával fogja sokkolni a G-7 maradékát. (Az Ukrajna elleni agresszió előtt a csoport Oroszországgal együtt, G-8-ként ülésezett.)

Amennyire kaotikusnak és önkényesnek tűnhet az amerikai elnök politikája, annyira maradandó sebeket ejthet a világgazdaságon. Az elemzők egy része szerint máris elindult a folyamat, amit jobb híján „leválásnak” neveznek. Az egymás közötti kínai és amerikai közvetlen beruházások máris összezuhantak, Kína pedig egy év alatt elsőről a harmadik helyre csúszott az USA kereskedelmi partnerei között. Az üzleti szektor hosszú távú terveiben egyre kevesebb szerepet kaphatnak a határon átnyúló, bonyolult beszállítói hálózatok, hiszen egy ilyen közegben senki sem számolhat stabil nemzetközi renddel. Ez az egyik oldalról csökkenteni fogja a világgazdaság hatékonyságát – a protekcionista országok csak drágább saját termékekkel pótolhatják a megvámolt külföldit -, másrészt rivális kereskedelmi blokkokat hoz létre. Egyik sem igazán jó fejlemény.