Hírlevél feliratkozás
Debreczeni Anna
2023. szeptember 28. 13:22 Támogatói tartalom, Vállalat

Az Excel-mentes pénzügy még a jövő zenéje, de már elindultunk felé

A céges költségek őrei, a pénzügyi vezetők kettős szerepbe kerültek. Adott a költségek csökkentése, mint fő feladat, de pénzre van szükségük hozzá. Pontosabban ahhoz, hogy – főleg az informatikai rendszerek fejlesztésével, automatizációval – lépést tudjanak tartani a folyamatosan változó, kiszámíthatatlan gazdasági környezettel.

A PwC idén ötödik alkalommal kérdezett meg több mint száz magyar CFO-t, azaz vállalati pénzügyi vezetőt az előttük álló legnagyobb kihívásokról. A számos iparágat és vállalatméretet lefedő válaszadók átlagosan több mint 12 éve töltik be pozíciójukat.

A szakemberhiány, amely öt éve, az első felmérés készítésekor a legnagyobb kockázat volt, idén a második helyen áll. Most

a legnagyobb CFO-félelem a bizonytalan gazdasági környezet

és az, hogyan lesz pénz a szükséges informatikai beruházásokra.

Az IT fejlesztéseket szerencsére nem kell a nulláról kezdeni, a korábban szkeptikusan kezelt felhőtechnológiával már jórészt kibékültek a magyar cégek. A kutatás szerint csaknem felüknél (42%) vagy megtörtént, vagy folyamatban van a pénzügyi-számviteli rendszer transzformációja – amivel a gyakorlatban a felhőbe költözés is megtörténik – további 21 százalékuk pedig a közeljövőben, a következő 1-3 évben tervezi azt. Ez pedig kihat az egész terület jövőjére az automatizáción keresztül.

Számvitel helyett adatkezelés

„Régóta várjuk, hogy a klasszikus tranzakcionális, számviteli pénzügyi csapatok mérete csökkeni fog, és cserébe nő az elemző, adatalapú munkakörök száma” – mondta Balogh Roland, a PwC számviteli és tőkepiaci tanácsadási üzletágának igazgatója, a felmérés vezetője. „A nagy kérdés, hogy mikor, mivel a számok alapján jelenleg

idejük nagy részét még mindig adatok előállításával, feldolgozásával, riportálással töltik a pénzügyi csapatok, nem előrejelzéssel és döntéstámogatással. A felmérés szerint ebben nagyon kevesen mozdultak előre.”

 – tette hozzá.

A kutatás szerint a számviteli-könyvviteli munkakörökben terveznek leginkább létszámcsökkenést a CFO-k. Tízből hárman válaszolták, hogy a feladatok automatizálása nyomán lehetőség lesz erre.

„A pénzügyi vezetők már nem azt várják, – ami eddig fontos volt, – hogy valaki végtelenül precízen felvigye minden számla adatait a rendszerbe, mert erre most már sok helyen automatizációs módszereket használnak.”

Excel helyett low coding

A pénzügyi csapatok egyik legidőrablóbb tevékenysége az Excel formázás, pivotálás. Itt jön képbe a low coding. Ez egy olyan mini automatizálás, amihez nem kell tudni programozni, és alapvetően nem kell hozzányúlni a fő IT-rendszerekhez sem, az alkalmazás a meglévő folyamatokat és az általuk előállított adatokat kapcsolja össze.

A legegyszerűbb verzió, amikor valaki felépít egy folyamatot, az adatok letöltésétől, szűrésétől a kimutatás készítéséig. Bár ez nem oldja meg az egész folyamatra kiterjedő hatékonyságot, de 1-1 lépést ki lehet váltani vele. Ha a low coding és a felülről jövő folyamatfejlesztések, automatizálás találkoznak, eljöhet az idő, hogy nem látnak többé Excel táblát a pénzügyesek.

A pénzügyi vezetők egyébként a kollégák szakmai felkészültségével a legelégedettebbek, de az automatizációhoz elengedhetetlen folyamatok és változások menedzselésében van még tér a fejlődésre.

Egy hajóban

Az automatizálás nem kizárólag pénzkérdés. Balogh Roland szerint

Nem annyira pénz, hanem sok vállalati erőforrás kellene a meglévő vállalati folyamatok újrahúzásához. Nehéz elmagyarázni a társterületeknek, hogy miért fontos a pénzügy a folyamatban és neki miért lesz haszna abból, ha másképp csinál valamit.

Mivel egy beszerzési vagy értékesítési folyamatban egyszerre sok terület, üzletág van kapcsolatban egymással, így a folyamat átalakításakor az összes résztvevő üzleti területtel el kell fogadtatni a változást. Ez pedig nem mindig könnyű – ahogy a 4. legnagyobb CFO-félelem is az, hogy a szervezet majd lassan reagál a változásokra.

Amikor például a pénzügy több adatot kér a megrendelésekről, akkor azt az értékesítés jobbára csak plusz adminisztrációnak tartja. Azonban 

ha valamiről nincs adat, nem lehet elemezni, és később esetleg hatékonyabbá tenni sem lesz mód a folyamatot.

Köszönőlevél ChatGPT-vel

„Öt éve még sok esetben furcsán néztek ránk a vállalati CFO-k, mert nem tudták, miről van szó, amikor rákérdeztünk, hogy használnak-e a dashboardokat, automatizált folyamatfejlesztéseket. Most már tudják, mi a dashboard*Egy folyamatosan frissülő, interaktív diagramhalmaz. és sokkal komfortosabbak az új technológiákkal kapcsolatban is” – mondta Balogh Roland.

Felhő alapú megoldásokat, adatvizualizációkat már majdnem mindenki használ, de mesterséges intelligenciát csak a pénzügyi vezetők 8 százaléka alkalmazott eddig munkája során.

„Bár nagyon érdekli őket a technológia, és az, hogy mit lehetne kihozni belőle, látják a kockázatokat is, amit a konkrét üzleti adatok felhő alapú MI     megoldásba való feltöltése jelent” – mondta a PwC igazgatója. Ezért óvatosan ismerkednek a technológiával, leginkább köszönő e-maileket vagy beszédeket iratnak a ChatGPT-vel.

A fenti trendek a jövőben csak erősödni fognak: sorrendben automatizációra, a kollégák képzésére és riportingra terveznek a legtöbbet költeni a CFO-k a következő években.

Kritikus trend

A kutatást bemutató konferencián megkérdezték a jelen lévő CFO-kat is, hogy – a szakmai kompetenciákon túl – milyen készségeket várnának el leginkább a csapatuktól. Meglepetésre elsöprő többségük választotta a “dobozon kívüli”, kritikus gondolkodást, a képességet, hogy a kollégák túllépjenek a megszokott, bevált sémákon, ha úgy hozza az élet. Ahogy elhangzott, “a mesterséges intelligencia mellett a természetes intelligenciára is szükség van”. 

A cikk megjelenését a PwC Magyarország támogatta.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Támogatói tartalom Vállalat Olvasson tovább a kategóriában

Támogatói tartalom

Debreczeni Anna
2023. december 1. 14:29 Pénz, Támogatói tartalom

Eljött az üzemi szintű kibertámadások korszaka, bárki célpontja lehet az üzleti tervvel készülő csalóknak

Soha nem történt annyi banki csalás Magyarországon, mint az idei első félévben.

Debreczeni Anna
2023. november 30. 14:41 Pénz, Támogatói tartalom

Az átlagosan 17 éves futamidőre kötött lakáshiteleknél gondolkodnak el sokan az életbiztosításon is

Az elmúlt években a csok és a babaváró hitel segítségével is sokan jutottak saját otthonhoz, amihez akár több tízmillió forintos, jellemzően több évtizedes lejáratú hitelt is felvettek.

László Pál
2023. november 29. 15:27 Podcast, Támogatói tartalom

Az energiaválság berúgta a fenntarthatóság ajtaját az ingatlanpiacon, a vártnál több épületet újíthatnak fel a jövőben

Fenntarthatósági szempontból nézve a felújítás felé kell, hogy menjen a világ.

Fontos

Stubnya Bence
2023. december 2. 13:08 Vállalat

5 év alatt feleződött a makói Continental állománya, most újra embereket küldenek el

2018 szeptemberében még több mint háromezren, idén szeptemberben már csak a 1660-an dolgoztak a makói üzemben.

Nagy Zsolt
2023. december 2. 04:34 Közélet, Podcast

Minden élőlényben ott ketyeg egy belső óra, de mi a sajátunkat egy évszázada elállítottuk

A G7 Mentés másként című podcastjának vendége Dr. Preubl György pszichiáter, a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének igazgatója.

Hajdu Miklós
2023. december 1. 18:19 Közélet

Nem volt teljesen váratlan az Országos Meteorológiai Szolgálat megszüntetése

Többször is átalakítást ígért a kormány: most megszünteti a szervezetet és egy állami Zrt.-re bízza az időjárás-jelentéseket.