Hírlevél feliratkozás
Stubnya Bence
2023. szeptember 7. 13:24 Vállalat

A régióban egyedi munkakörülmények miatt fájhat igazán a Lear-leépítés az érintett dolgozóknak

A nógrádi és Heves vármegyei Lear-dolgozóknak lesz a legnehezebb dolga helyben munkát találni a több mint 800 főt érintő gödöllői leépítés után, és arra is kicsi az esély, hogy hasonló kondíciókkal rendelkező állást találjanak a környéken.

Mi történt? Szerdán egy munkásgyűlésen bejelentették, hogy bezárják a Lear Corporation Hungary Kft. gödöllői kábelkorbácsüzemét, és emiatt több mint 800 főt küldenek el a cégtől – írta a 24.hu.

  • A dolgozók közel kétharmada több mint két évtizede dolgozik az üzemben, és sokan közülük pár évvel vannak a nyugdíj előtt. 
  • A pontos szám a jövő hét második felében derül majd ki, amikor a szakszervezet és a munkaadó a leépítésre vonatkozó konzultáció keretén belül ezt is felméri – mondta Kozma Zsolt, a Lear Munkavállalók Szakszervezetének elnöke kérdésünkre.

Előzmények: a járművekhez gyártott kábelkorbácsok gyártása alacsony hozzáadott értékű, munkaintenzív gyártási folyamat, ami a magyarországi bérköltségek mellett már egyre kevésbé érte meg a Magyaroszágon 1992 óta jelen lévő amerikai vállalatnak.

  • Erre utal az is, hogy 2018-ban 500 fős leépítéssel már bezártak egy kábelkorbácsgyárat Gyöngyösön, és az elmúlt években Gödöllőn is többszáz fős leépítések voltak.
  • Miközben a cég Szerbiában, Marokkóban és Tunéziában bővített és nyitott új üzemeket, amelyek legutóbb akkor kerültek be a hírekbe, amikor az ukrán gyártók leállása megbénította az európai autógyártást, és ezekben az üzemekben futtatták fel a termelést.

Tágabb kontextus: a cég 276 milliárd forintos árbevétel mellett körülbelül 6,3 milliárd forintos nyereséggel zárta a tavalyi évet, tehát annak ellenére, hogy a gödöllői gyár rosszul ment, összességében nyereséges volt a működése. 

  • Ennek az oka a győri autóülésgyártó üzem teljesítménye, amelynek üzletvitele stabil és hosszú távon kiszámíthatóbb Kozma Zsolt elmondása alapján.
 

Alulnézet: az üzembe négy vármegyéből – Pest, Heves, Nógrád és Jász-Nagykun-Szolnok – ingázott az elbocsátásban érintett 830 dolgozó.

  • Közülük a nógrádiaknak és a hevesieknek lenne a legnehezebb dolga, ha helyben szeretnének elhelyezkedni a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat álláskeresők arányára vonatkozó augusztusi adatai alapján.
  • A régióban nem látok most intenzív toborzást, ami érthető is, hiszen jelenleg a magyar járműipar recesszióban van. De a dolgozók azért valószínűleg el fognak tudni helyezkedni, bár ilyen kondíciókkal nem lesz könnyű” – mondta Kozma.

A gödöllői Lear azért volt ugyanis vonzó az itt dolgozók számára, mert habár más üzemekhez képest a jövedelem nem volt kiemelkedő, az iparágban elterjedt 12 helyett csak 8 órás műszakok voltak, és nem volt hétvégézés és éjszakázás sem. 

  • “Volt, aki azt mondta, hogy a Dunántúlra költözik, de olyan is, aki azt mondta, 50 évesen már nem vág bele ilyesmibe” – érzékeltette Kozma a dolgozók eltérő kilátásait.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkTavaly a gyár fejlesztéséről tárgyalt Szijjártó, idén bezárja az ElectroluxÖsszeomlott a kereslet, megugrottak a bérek, a termelést Nyíregyházáról részben Olaszországba viszik vissza.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Vállalat járműipar lear leépítés munkaerőpiac Olvasson tovább a kategóriában

Vállalat

Jandó Zoltán
2023. szeptember 21. 04:34 Vállalat

Darabokban árulják az egyik legnagyobb magyar céget

Garázsok, lakóház, külterületi raktárépületek, kultúrház sport- és ipartelep, céges részesedések. Így zajlik a végkiárusítás a Dunaferrnél.

Torontáli Zoltán
2023. szeptember 20. 19:41 Közélet, Vállalat

Nem emelheti kedve szerint az új autó árát a kereskedő, amíg a vevő vár a szállításra

Sok esetben tisztességtelen volt az autókereskedők eddigi szerződési gyakorlata, amellyel a nehéz gazdasági helyzet ellen próbáltak védekezni.

Torontáli Zoltán
2023. szeptember 20. 09:53 Vállalat, Világ

Kis e-autók gyártásával is méltányos profit mellett tudna versenyezni Kínával az európai járműipar

Európai gyártók is készíthetnének olyan olcsó e-autókat, mint a kínaiak, de egyelőre nem akarnak, és ez végzetes hiba lehet.

Fontos

Bucsky Péter
2023. szeptember 22. 04:34 Közélet

Szinte csak a sztrádákra jutott abból a 2000 milliárdból, amit útépítésre költött a kormány

Tíz év alatt autópályákra és elkerülő utakra költötték el a 2150 milliárdos költség 80 százalékát, felújításra és mellékutakra alig jutott forrás.

Pálos Máté
2023. szeptember 21. 18:30 Közélet, Pénz

Kósa és Szijjártó forintbedöntő nyilatkozatait idézte Matolcsy és Varga gazdasági csörtéje

A bankadóemelés és kamattámogatás-felülvizsgálat lehetőségének említéséről a piaci szereplők a magyar gazdaság gyengeségére következtettek.

Kolozsi Ádám
2023. szeptember 21. 15:42 Világ

Teljes hatalmi átrendeződés és az etnikai tisztogatás rémképe: a kaukázusi villámháború következményei

Az örmény többségű Hegyi-Karabah sorsa a napokban megpecsételődött.