Bár pánik nincs, és egyelőre a kiskereskedelmi tapasztalatok is eltérőek, de több ágazati szereplőtől is azt hallottunk, hogy az elmúlt napokban érezhetően nőtt a kereslet a tartós élelmiszerek iránt. Egyes helyeken a szokottnál jóval több fogy lisztből, cukorból, olajból, konzervekből, illetve most már tartós tejből is, miután a kifosztott olaszországi üzletek képeinek hatására néhányan itthon is elkezdtek felhalmozni otthoni készleteket.
A láncok léptek, de korlátozottak a lehetőségeik
A helyzet nem drámai, sőt, a témában a láncok hivatalos kommunikációját is összefogó Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára, Vámos György kérdésünkre azt mondta: ha szórványos esetek voltak is, ők összességében egyetlen termékcsoport forgalmában sem tapasztaltak eddig megugrást. Egy élelmiszeripari forrásunk is azt mondta, hogy látnak ugyan növekedést, de az nem kiugró, egyelőre még van annyi puffer a rendszerben, hogy ki tudják elégíteni a megnövekedett igényeket. Sőt, a
kiskereskedelmi láncok már reagáltak is a helyzetre, és elkezdtek egyeztetni a beszállítókkal, hogy ha tényleg szükség lesz rá, akkor meg tudják tenni a szükséges lépéseket.
A gond csak az, hogy egyes esetekben elég kicsi a mozgásterük. Az ágazat működése miatt ugyanis egy igazán nagy keresletugrást bizonyos termékeknél lényegében senki nem tudna kezelni. Az élelmiszerszektor és a kiskereskedelem egy elég jelentős része ugyanis just in time rendszerben működik, azaz nagyon leegyszerűsítve készlet nélkül vagy rendkívül kis készlettel, folyamatosan az aktuális kereslethez igazítják a termelést és a szállításokat. Ennek az a magyarázata, hogy ez a működési modell sokkal költséghatékonyabb. Ha hatalmas raktárakat tartanának megtömve a gyártók vagy a kiskereskedők, az nagyon megdrágítaná az érintett termékeket.
Normál esetben az alacsony készlet nem okoz gondot, hiszen a legtöbb árunál elég jól kalkulálható a kereslet a múltbeli tapasztalatok alapján. Lehet tudni, hogy ásványvízből és sörből nyáron, csokiból meg mondjuk húsvétkor fogy több, miközben a tej és a száraztészta egész évben viszonylag egyenletesen fogy. A kereskedők ehhez igazítják a megrendeléseiket, a gyártók pedig a megrendeléshez a kapacitásaikat és a termelésüket. Azt a minimális eltérést pedig, ami a tényleges és a becsült igény között jelentkezik, simán kezelni tudják egy viszonylag kicsi készlettel az ellátási lánc szereplői.
Így viszont sok tartalék nincs a rendszerben.
A kereskedőnél nincs készlet, a gyártó pedig a hatékonyság érdekében próbál minél nagyobb kapacitáskihasználtsággal dolgozni, azaz elég ritkán fordul elő, hogy állnak a gépek. Persze – ahogy erre Vámos György is felhívta a figyelmünket – nyilván van valamennyi többletkapacitás a gyártóknál, amit szükség esetén be tudnak vonni a termelésbe, hiszen karácsonykor és húsvétkor is megugrik a kiskereskedelmi forgalom. Igen ám, de egyrészt ez nem érint minden terméket (vagy legalábbis nem egyenletesen), másrészt az ilyen tervezett megugrásokra előre készül az ágazat minden szereplője, így nem igazán lehet összehasonlítani egy nem várt keresleti vagy kínálati sokkal.
Önbeteljesítő jóslat lenne
A kilenc évvel ezelőtti fukusimai katasztrófa elég jól megmutatta, hogy a normál hétköznapokon rendkívül hatékonyan működő keresletvezérelt ellátás, illetve a just in time mennyire nem képes kezelni az extrém helyzeteket. A szökőár okozta károk ugyanis nemcsak Japánban vezettek komoly fennakadásokhoz, az autóipart lényegében az egész világon megroppantották. Mivel sok európai és amerikai cég bizonyos termékeket, alkatrészeket szinte kizárólag Japánból szerzett be (az Egyesült Államokban egyes – motorokhoz és sebváltókhoz használt – félvezetők esetében például 60 százalékos volt a szigetországi beszállítók részesedése), és a just in time miatt ezekből nem is tartottak készleteket, üzemek tucatjaiban kellett visszafogni vagy teljesen leállítani a termelést világszerte.
A koronavírus az élelmiszeriparban ugye nem beszállítói, hanem vevői oldalon okozhatna, illetve Olaszországban okozott is sokkhatást, ám ennek abból a szempontból nincs jelentősége, hogy
a jelenleg működő ellátórendszert nem ilyen megjósolhatatlan időszakokra találták ki.
Vámos György azt mondta, hogy a hazai élelmiszeripar tudná kezelni a megugró keresletet is. Nyilván azonban egyrészt ez a megugrás mértékétől is függ, másrészt még ha kezelné is, a normálistól eltérő üzletmenet a hatékonyság és a költségek növekedését eredményezné. Egy élelmiszerüzemben nem lehet csak úgy ki- és bekapcsolni gépeket, gyártósorokat, van egy csomó előírás, aminek meg kell felelni, ennek pedig költségvonzata van.
A ráfordítások növekedése pedig végső soron az árakban is jelentkezne. Különösen, hogy itt alapvetően olyan tartós élelmiszerekről van szó, amelyeknél egy mostani keresletnövekedés hosszabb távon kiegyenlítődne. Azaz, ha valaki most betáraz olajból, rizsből és tartós tejből, az a következő hetekben, hónapokban a szokottnál kevesebbet fog vásárolni, amit szintén nem tolerál jól a kiszámítható, előrejelzett keresletre épülő élelmiszer-kiskereskedelem.
Mindez azt is jelenti, hogy egy hiánytól való félelem miatt vezérelt roham nagyjából önbeteljesítő jóslat is lehet, amit nem véletlenül szeretnének elkerülni az üzletláncok.
