Hírlevél feliratkozás
Fabók Bálint
2020. február 24. 13:45 Világ

Olaszországban 1600 százalékkal nőtt a szájmaszkok ára a koronavírus miatt

A szájmaszk és a kézfertőtlenítés a koronavírus elleni védekezés legalapvetőbb eszközeiként jelennek meg a fertőzött területekről szóló beszámolókban. A hatalmas kereslet miatt elsőként a maszkból és a fertőtlenítőből alakult ki hiány a járvány epicentrumában, a kínai Vuhanban is.

A vírus Európában először Észak-Olaszországban jelent meg a napokban jelentősebb mértékben, ami azonnal megmutatkozott az óvóeszközök árán. A Codacons nevű olasz nonprofit fogyasztóvédelmi szervezet vasárnapi közleménye szerint sokszorosára nőtt a maszkok és a kézfertőtlenítők ára az interneten.

Kihalt utca a Codogno nevű kisvárosban. Fotó: AFP

A szervezet szerint az egyik legnagyobb e-kereskedő olaszországi oldalán egy flakon fertőtlenítő gél ára 3 euróról közel 22,5-re ment fel (1000 forintről 7600-ra). A szájmaszk ára még nagyobb mértékben nőtt: korábban kevesebb mint 10 centet (34 forintot) kértek el egyért, vasárnap viszont már 1,8 euróba (600 forintba) került. Ez több mint 1600 százalékos növekedés.

Egy kifejezetten a koronavírus ellen szolgáló maszk közel 40 euróba (13 ezer forintba) kerül. A Codacons elnöke, Carlo Renzi szégyenteljes spekulációnak nevezte, hogy az emberek félelméből próbálnak meg pénzt csinálni a kereskedők.

Üres utcák olasz kisvárosokban

Olaszországban az elmúlt napokban gyors növekedésnek indult a fertőzöttek száma, hétfőre több mint 180 beteget regisztráltak. A vírusnak eddig négy halálos áldozata van a térségben. A vírus terjedése miatt az olasz kormány vasárnap karantén alá helyezett több települést, ahol megtiltották a ki- és beutazást.

Roham az áruházakban

Felmerült, hogy lezárják a határokat és a magyar Külügyminisztérium is azt javasolja az észak-olaszországi utazást tervezőknek, hogy a látogatásról csak alapos megfontolás és mérlegelés után döntsenek. A tárca tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára egy az aktuális fertőzési helyzetet mutató térképet is megosztott a Facebookon.

Az Indexnek egy milánói magyar azt mondta, hogy érezni a pánikot, és az élelmiszer-üzleteket vasárnap megszállták a vásárlók.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkHogyan kormányozzunk járvány idején?Enyhítés vagy feltartóztatás? Erről a friss adatok és kutatási eredmények alapján lenne érdemes dönteni, egyes politikai szereplők azonban identitáskérdést csinálnak a történtekből.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ koronavírus Olaszország szájmaszk Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Vámosi Ágoston
2025. április 25. 17:05 Közélet, Világ

Uniós forrásokat bukhat Magyarország az arcfelismerő rendszer miatt

Ha sikerül a kormánynak kiépíteni olyan rendszert, amely megfelel az uniós AI-szabályozásnak, akkor is sértheti az Alapjogi Chartát.

Vámosi Ágoston
2025. április 25. 15:24 Világ

A magyar kormány kivár, a lengyelek tovább fegyverkeznek az uniós pénzügyi engedéllyel

Már eddig is ők költötték a legtöbbet a hadseregre a NATO-tagállamok közül gazdaságarányosan, de ezt kevésnek látják az orosz fenyegetés árnyékában.

Elek Péter
2025. április 25. 13:12 Világ

Lehet logika Trump viselkedésében, de megéri?

Meglepő, túlzott és közgazdaságilag nehezen indokolható az elnök vámpolitikája, de az legalább már látszik, hogy a célkeresztben elsősorban Kína van.

Fontos

Jandó Zoltán
2025. április 29. 11:28 Adat, Közélet

Eltűntek a száj- és körömfájás vizsgálati eredményei a Nébih oldaláról

A járvány kezelése során nagyon fontos a hatóságokkal szembeni bizalom, de ezen a korábban közölt adatok elhallgatása javítani biztosan nem fog.

Jandó Zoltán
2025. április 29. 05:55 Pénz, Vállalat

Lesz még hatása az árrésstopnak, de nem Nagy Márton új bejelentése miatt

Fontos részleteket árult el a G7-nek a KSH arról, hogyan mérik az inflációt. Ebből következtethetünk arra, milyen hatás várható még az árrésstoptól.

Stubnya Bence
2025. április 28. 06:01 Adat, Közélet

Túl korán lőtte fel a kormány a sikerrakétát, de már valami megmozdult

A repülőrajt erős túlzás volt a gazdasági adatok és a fogyasztói hangulat alapján, de a bizalmi index áprilisi javulása reményt adhat a Fidesznek.