Hírlevél feliratkozás
Torontáli Zoltán
2018. január 17. 19:08 Tech, Vállalat

A leginnovatívabb húsz cég közül kettő kínai, és csak egy európai

Az eredendően digitális világra alapított cégek teljesen átvették a hatalmat a Boston Consulting Group (BCG) tanácsadócég listáján, amely a világ 50 leginkább innovatívnak tartott vállalatát rangsorolja. Az élen nincs változás tavalyhoz képest, az Apple áll a csúcson, és bár az 50-es listán csak 11 tisztán digitális társaság, közülük heten már a top tízben vannak.

A BCG idei felmérésnek legjellemzőbb trendje a digitális világban működő, vagy kimondottan arra létrehozott technológiai cégek áttörése. Az első, nem természeténél fogva digitális társaság az élbolyban a hatodik helyre rangsorolt Tesla, bár már az is vitatható, hogy esetében autóipari, és nem elsősorban technológiai cégről van szó. A listát különféle iparágakban és globális régiókban tevékeny nagyvállalatok felső vezetőinek intézett körkérdés alapján állították össze, ami magyarázhatja az eredmény furcsaságait – például hogy miért nyerhetett az Apple, amely 2007 óta egy jól reklámozott, lekerekített élű téglalap árusításával lett a világ legértékesebb vállalata.

A leginnovatívabbnak tekintett kínai vállalkozás az Alibaba internetes kereskedőház, amely éppen befért a top10-be, de a Tencent is ott lohol már a nyakában, a 14. helyen. A top húszban egyedüliként jelen lévő európai cég egy távközlési vállalat, az Orange, amely a 19. helyen végzett.

Az első inkább hagyományosnak mondható iparágakban dolgozó társaság a 17. helyen álló Toyota, amelyet számos, szintén a digitális korszak előtt alapított vállalat követ, mint például a Marriott, a Siemens, az Unilever vagy a BASF. A felmérés azonban rámutat, hogy már jó ideje ezek a cégek is digitális alapokra helyezték a fejlesztéseiket.

 

Az innovációban erős cégek sokkal nagyobb arányban használják a big data kutatásokat, vagyis azokat a módszereket, amelyek az irdatlan mennyiségű digitális adat kiértékelésével foglalkoznak. Az erős innovátorok sokféle adatforrást képesek felhasználni, és háromnegyedük a közösségi hálókon elérhető adatokból is építkezik, ez a gyenge innovátoroknál csak 20 százalékban jellemző. Az erős fejlesztő cégek kétszer nagyobb valószínűséggel szervezik ki a munkát legalább részben külső partnereknek, ami különösen azoknál a vállalatoknál fontos, ahol házon belül nincs meg az innovációhoz szükséges digitális tudás.

 

Tech Vállalat Apple Boston Consulting Group innováció rangsor Olvasson tovább a kategóriában

Tech

Debreczeni Anna
2019. szeptember 17. 11:43 Tech

Nagyot nyerhet a német gyökerű szoftvercég a generációváltással

Ezért is jó, ha nélkülözhetetlenné teszi magát egy vállalat: elég egyszer eladnia a termékét, utána csak frissítenie kell a legújabb trendek szerint.

Avatar
2019. szeptember 15. 17:08 Tech

Retró elektromos autókkal száguldhatunk a jövőbe

Lassan már minden gyártó megjelenik egy tisztességes elektromos autóval, és ezek formavilága gyakran több évtizeddel ezelőtti modellekét idézi meg.

Andersen Dávid
2019. szeptember 8. 07:35 Tech

Hamarosan tényleg intelligens robotok fognak öltöztetni minket, és ebben nagy pénz van

A divat, a technológia és a tudomány vívmányait egyesítő fashiontech cégek hatalmasat mennek napjainkban, de vajon meddig tart még az öröm?

Fontos

Fabók Bálint Kasnyik Márton
2019. szeptember 20. 16:47 Adat

A magyarok egy picit jobban szennyezik a bolygót, mint bárki más, de Áder János szerint mi nem számítunk

Több mint kétszer akkora a magyar széndioxid-kibocsátás, mint ami a fenntarthatósághoz kell. A "környezetvédő" köztársasági elnök szerint nem nekünk kell cselekednünk.

Bucsky Péter
2019. szeptember 20. 07:00 Vállalat

Startupok helyett saját magukat támogatják az MVM cégének vezetői

Kétszer akkora a veszteség, mint amit befektettek. És azt is olyan cégekbe, amelyeknél nem látni életképes üzleti modell nyomát sem.

Tóth István János
2019. szeptember 19. 15:50 Közélet

Javítja a korrupció ellenőrzését az iskolázottság szintje?

Magyar adatok bizonyítják az összefüggést: ahol többen érettségiznek, ott aránylag kevesebbet lopnak.