Ha lenne is valami az idei szezonból, a külföldi turisták kiesését az is csak kisebb részben pótolná, ha minden magyar itthon nyaralna.
Az utazás és a vendéglátás az egyik legjelentősebb szektor a világgazdaságban, a politika ezért igyekszik megmenteni az idei nyaralást.
Tavaly több mint 150 milliárd forintot költöttek Magyarországon az egészségügyi kezelésre érkező külföldiek. Az idén nem fognak.
Több szállásadónál 50 százalékkal csökkentek a foglalások, bár olyanok is vannak, akik nem érzékelnek még visszaesést. Budapesten kívül egyelőre minden rendben.
Pár vendéglátóhely adja a bevétel és a nyereség felét, sok kisebb hely alig jelent be dolgozót a bulinegyedben. Az állam jól jár, a mellékhatásokat elviselő kerület bukik.
A magyar főváros stabilan tartja magát a világ száz legfontosabb turisztikai célpontját jelentő város között.
A vendéglátóhelyek száma és az örökségvédelem alatt álló terület mérete is pozitív hatással van arra, hogy mennyien keresnek fel egy várost.
Hogyan mehet tönkre ilyen hirtelen egy 178 éve működő gigaméretű utazási iroda, amelynek 16 országban 19 millió utasa volt egy évben? A magyar Neckermann jobb helyzetben van, de a felfordulást nem ússza meg.
A britek maguk is úgy gondolják, hogy rossz turisták, pedig csak Európában nem kedvelik őket. Ázsiában a kínaiaktól vannak kiakadva, de az oroszok híre sem túl jó.
A hitelezők mellett az eddig is a legnagyobb tulajdonosnak számító kínai Fosun Tourism dob mentőövet a világ legrégebbi, ma is működő utazásszervezője, a brit Thomas Cook számára.