Hírlevél feliratkozás
Fabók Bálint
2020. március 4. 06:51 Vállalat

Tömegesen mondják le a budapesti szállásfoglalásokat a koronavírus miatt

Az elmúlt egy hétben rengetegen mondták le szállásfoglalásaikat, és jelen állás szerint fele annyi vendég érkezhet márciusban, mint tavaly ilyenkor – érzékeltette egy budapesti szállásadó munkatársa saját tapasztalata alapján, hogy milyen hatása lehet a koronavírus terjedésének a magyarországi szállodaiparra.

A szálláskezeléssel foglalkozó Diamond Residence nagyjából hatvan lakást ad ki Budapesten. Már akkor nagyjából harminc százalékkal csökkent a kihasználtságuk, amikor a kínai és a dél-koreai vendégeik visszamondták a foglalásukat a koronavírus ázsiai terjedése miatt. Miután pedig bő egy hete Európában elsőként Észak-Olaszországban is jelentős gócpont alakult ki, elkezdek érkezni a lemondások a nyugat-európai utazóktól is.

“Az olasz vendégek nagyjából hatvan százaléka mondta vissza a foglalást, de sok visszamondás jön Angliából és Spanyolországból is” – mondta a szálláshely munkatársa. A cég üzleti modellje szerint nagyjából 25 százalékos jutalékért cserébe adják ki főbérlők lakásait. “Ez az üzlet a bérlőkre épül, és ők is tisztában vannak azzal, hogy ha nincs turista, akkor nincs bevétel” – mondta.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkIndokolt a hisztéria az új koronavírus miatt?G7 Podcast! Vendégünk Marton Péter biztonságpolitikai szakértő, akivel a vírusról elérhető információkat és az egyes országok járványellenes intézkedéseit beszéljük végig.

Hasonló tapasztalatai vannak a Budapesten három négycsillagos szállodát működtető Zeina Hotelsnek. Már februári tervüket sem sikerült teljesíteniük, és márciusra is folyamatosak a lemondások a koronavírusra hivatkozva. Mint írták, elsősorban a Távol-Keletről és Olaszországból érkeznek a lemondások, de “sajnos már az amerikai és egyéb európai területekről is egyre több az ilyen tapasztalat”.

Reménykednek abban, hogy a visszaesés csak a márciusi és áprilisi hónapokat érinti, mivel “jelenleg sajnos több a lemondás, mint a bejövő szobafoglalások száma”. A magasabb minőségű szállásokat különösen érzékenyen érinti a vírus terjedése, mivel az üzleti utak a legérzékenyebb terület.

A Gellért-hegy, az Erzsébet híd, a budai Vár, a Mátyás-templom és a Halászbástya Budapesten. Fotó: Mohai Balázs/MTI

Számos globális óriásvállalat megtiltotta a nemzetközi utazásokat, Nyugat-Európában sorra halasztják el a jelentős nemzetközi vásárokat és konferenciákat, az apadó kereslet miatt például a Lufthansa 25 százalékkal csökkentette a rövidtávú járatait. A turizmus az egyik legjelentősebb gazdasági ágazat, és a 2001-es amerikai amerikai terrortámadás óta a mostani lehet a legválságosabb időszaka.

Az általam megkeresett magyarországi szálláshelyeknek eddig eltérő tapasztalatai vannak a koronavírus hatásairól, nem mindenkire jellemző a cikk elején említett jelentős visszaesés. A kisebb apartmanos cégeket, hosteleket vagy vidéki szálláshelyeket eddig a jelek szerint kevésbé érintette a visszaesés. Bár ebben annak is lehet szerepe, hogy nagyon friss a változás, különösen az elmúlt egy hétben szaporodtak meg a lemondások.

“Február utolsó heteire is voltak visszamondások, de annyira nem volt durva” – mondta Novák Viktor, a szálláshelyek árazásának optimalizálásával foglalkozó Rate Republic alapítója, aki több hostel bevételét is kezeli. Szerinte márciusban már jelentős, 20-25 százalékos forgalomcsökkenés várható az egy évvel ezelőtti időszakhoz képest, az április foglalásokon azonban egyelőre nem látszik csökkenés. “Lehetne rosszabb is, volt már rosszabb is” – mondta.

Három kisebb-nagyobb apartmankiadással foglalkozó céggel is beszéltem. Egyelőre nem igazán éreznek visszaesést, közülük többen is azt mondták, hogy a február valamivel még erősebb is volt az előző évhez képest. Náluk is vannak lemondások, főleg az elmúlt egy héten, de érdemben ez még nem befolyásolta a forgalmukat.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkÖrökre velünk maradhat az új koronavírusKínai kutatók szerint a vírusnak az ebolához és a HIV-hez hasonló tulajdonságai vannak.

A legkevésbé érintettek a vidéki szálláshelyek, amelyek vendégei jellemzően belföldről vagy a régiós országoktól érkeznek. A tiszafüredi Tisza Balneum Hotel azt írta, hogy fő vendégkörük magyar, így nem tapasztalnak a megszokottnál több lemondást. A siófoki Hotel Yacht ugyan kapott lemondásokat márciusra, de még nem egyértelmű, hogy hogyan alakul a kihasználtságuk az egy évvel ezelőtti időszakhoz képest.

A Magyarországon 18 szállodát üzemeltető Hotel & More tulajdonosa, Klemm Balázs azt mondta, hogy a belföldi turizmusban nincs csökkenés, a vidéki szállodáiknál egyáltalán nem érezhető a koronavírus hatása. Egyetlen budapesti szállodájuknál azonban más fővárosi hotelekhez hasonlóan jelentős a visszaesés, márciusra ötven százalékkal kevesebb forgalommal számolnak. “Sok előfoglalást mondtak le, főleg kínai és koreai csoportok. Emiatt már az áprilisi csoportok is elkezdtek visszaesni” – mondta Klemm.

Számos jelentős szállodaláncot és a Szállodaszövetséget (MSZÉSZ) is megkerestem, de egyedül a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Hunguest Hotels válaszolt, amely Magyarországon és külföldön összesen 26 szállodát üzemeltet (ebből Budapesten kettőt). Azt írták, hogy ugyan előfordultak lemondások, de pánikhangulatra utaló jeleket nem látnak, a foglalási hajlandóságban jelentős visszaesést nem tapasztaltak. “Február utolsó hetének szobafoglaltsága a tavalyi év felett zárt. A márciusi hónap foglalásai minimálisan a tavalyi év hasonló időszaka alatt vannak, viszont április hónap közel 3 százalékkal fölötte” – írták.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Vállalat Budapest koronavírus szállás szálloda turizmus vendéglátás Olvasson tovább a kategóriában

Vállalat

Jandó Zoltán
2024. október 7. 04:34 Pénz, Vállalat

Valódi pénzgyárat indíthatott volna be a magyar vállalkozó hamis brazil kötvénye

Alkalmas lehet a hamis kötvény kvázi tisztára mosására, ha valaki úgy viszi be egy cégbe, ahogy azt a papíron ezermilliárdokat érő brazil állampapírral tették.

Torontáli Zoltán
2024. október 2. 14:32 Közélet, Vállalat

Már a sokkok nélküli, lassított kimúlás lehet a fő cél a Dunaferr történetében

A vasmű egyre fogyó maradékába továbbra sem sikerül életet lehelni, a kormány a társadalmi-politikai veszteség minimalizálására törekedhet.

Torontáli Zoltán
2024. október 2. 04:39 Pénz, Vállalat

Jöhet a napelemesek ellenlépése, nem az állami közműveknek adják el az áramot

Az MVM öt forintos átvételi árral szúrja ki a napelemesek szemét, egy most induló magáncég az áramot a tőzsdén eladva jóval többet kínálhat.

Fontos

Al-Hilal István
2024. október 11. 04:41 Pénz

Hogyan lehet befektetni egészségügyi cégekbe, hogy az ne legyen dupla vagy semmi játék?

A tudományos eredmények előrejelzése helyett a megbízható alapokkal rendelkező minőségi vállalkozások azonosítás lehet a nyerő megközelítés.

Mészáros R. Tamás
2024. október 10. 04:40 Közélet, Világ

Kína egyik uniós hídfőállása lett Magyarország, de ki fog ebből hasznot húzni?

A magyarhoz hasonló stratégiák eddig nem sok haszonnal, cserébe viszont jelentős kockázatokkal jártak.

Bucsky Péter
2024. október 9. 04:41 Élet, Közélet

Gáláns aprópénzszórás lehet a családi adókedvezmény megduplázása

Kis lépés az államnak, nagy lépés a választási kampánynak. A szegényeknek inkább a családi pótlék emelése jönne jól, de arról nincs szó.