Hírlevél feliratkozás
Váczi István
2020. február 28. 10:19 Világ

Örökre velünk maradhat az új koronavírus

Szakemberek szerint nagy esély van arra, hogy a mostani járványt okozó COVID-19 koronavírus nem tűnik el, hanem tagja lesz azoknak a légúti fertőzéseknek, amelyek a szezonális influenzához hasonlóan évszakokhoz kötötten visszatérően fertőznek.

„Egy ideig biztosan velünk marad, hiszen már meghonosodott az emberek körében, és nem fog eltűnni védőoltás nélkül” – mondta a Business Insidernek Amesh Adalja, a Johns Hopkins Egyetem fertőző betegségekkel foglalkozó szakértője.

A szakember szerint van alapja azoknak a reményeknek, hogy a tavasz beköszöntével megáll a vírus terjedése, vagy legalábbis lelassul annyira, hogy legyen idő védőoltást kifejleszteni ellene. A hideg idő azért segíti a légúti megbetegedéseket okozó vírusok terjedését, mert ilyen körülmények között keményebb a gélszerű védőburkuk, ennek köszönhetően pedig elég hosszan életképesek maradnak ahhoz, hogy a levegőben vagy tárgyak felületén keresztül eljussanak egy új gazdaszervezetbe.

Ez azonban nem jelenti azt, hogy örökre meg is szabadulhatunk tőle. Négy másik koronavírus már eddig is okozott szezonális megbetegedéseket, és általában enyhe megfázás jellegű tüneteket produkálnak, ugyanakkor mindegyik okozhat tüdőgyulladást is, amely a COVID-19-nek is a legveszélyesebb szövődménye. Amesh Adalja szerint ezekhez fog társulni az új koronavírus is.

Ez a mostani események tükrében elég ijesztően hangzik, de valójában eddig egyik koronavírus sem követelt annyi áldozatot, mint a szezonális influenza.

Ez utóbbi példája pedig azt is mutatja, hogy egy légúti betegség akkor is fennmaradhat, ha védőoltás van ellene.

Az új vírusról ugyanakkor még meglehetősen keveset tudunk, a szakemberek igyekeznek minél gyorsabban minél többet megtudni genetikai felépítéséről és hatásmechanizmusáról. Egy kínai kutatás szerint – amelyet a salon.com szemlézett – a COVID-19 olyan irányban változott a korábbi koronavírusokhoz képest, ami az ebolával, a HIV-el és néhány madárinfluenza-vírussal rokonítja.

A kínai szakemberek szerint a COVID-19 ezerszer sikeresebben kötődik a gazdasejtekhez, mint a 2002-2003-as koronavírus-járványt okozó SARS, amellyel 80 százalékban azonos a genetikai felépítése. Azzal ellentétben azonban a furin nevű fehérjén keresztül fertőz, ami az eddigi koronavírusokra nem volt jellemző, az ebolára és a HIV-re viszont igen.

Ami a gazdasági hatásokat illeti, a fertőzés legyőzéséről sokáig optimistán gondolkodó befektetők ezen a héten ijedtek meg, a hétfőn kezdődő tőzsdei esés nyomán a világ sok nagy – amerikai és ázsiai – tőkepiacán már 10 százalék feletti eséseket láthatunk a múlt heti csúcsokhoz képest. Ezzel párhuzamosan pedig egyre több elemző vágja vissza idei világgazdasági növekedési előrejelzéseit.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkPénzt szórnak az emberek közé, hogy ne zuhanjon a gazdaság a járvány miattÁzsia két fontos pénzügyi központjában is úgy döntött a helyi kormány, hogy a polgároknak juttatott pénzzel harcol a koronavírus-járvány miatti gazdasági problémákkal.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ fertőzés HÍV-vírus influenza koronavírus Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Kolozsi Ádám
2023. október 1. 12:20 Világ

Minden Ficónak kedvez a szlovák választások után, de az ország sorsa a harmadik számú párton múlik

Hét pártcsoport jut be a pozsonyi parlamentbe, a legnagyobb meglepetés a szélsőjobbos Republika kiesése.

Hajdu Miklós
2023. szeptember 29. 18:50 Világ

Vietnám Magyarországgal egyeztet vendégmunkások exportálásáról

Nem csak Magyarországon, hanem a küldő országokban is napirenden van az idei érkező vendégmunkások kérdése.

Kolozsi Ádám
2023. szeptember 29. 07:30 Világ

A végén még le is győzheti Ficót a szlovák “Momentum”, de Szlovákia sorsát az dönti el, kiknek nem sikerül bejutnia a parlamentbe

Szlovákiában már beállt a kampánycsend a szombati választás előtt, melyet egész Európa árgus szemmel figyel.

Fontos

Stubnya Bence
2023. szeptember 30. 14:38 Pénz

A verseny hiánya miatt drágulnak túlzottan a internet- és telefondíjak a jegybank szerint

Visszatekintő átárazások helyett élénk versenyt szeretne látni a jegybank az új Infláció jelentése szerint.

Hajdu Miklós
2023. szeptember 29. 16:23 Adat

A népszámlálási adatok erősen árnyalják azt az elméletet, hogy Magyarország ipari összeszerelőüzemmé vált

Mostanra a legnagyobb arányban felsőfokú végzettséghez kötött munkát végeznek a dolgozó magyarok, az ipari és építőipari szakmák háttérbe szorultak.

Stubnya Bence
2023. szeptember 29. 11:47 Adat

Közel kétszer annyi magyar diák tanul két nyelvet, mint tíz éve

Románia volt az egyetlen olyan EU-tagállam, ahol gyakorlatilag minden középiskolás két, vagy több nyelvet tanult 2021-ben.