A lakásaikban ragadt fogyasztók a covid-gazdaság győzteseivé tették a kondigépek és tornatermi felszerelések gyártóit.
Ha nem sikerül változtatni a gazdaság duális szerkezetén, és tovább hizlalják a kormányközeli bajnokokat, akkor szégyenszemre hamarosan Románia és Bulgária is megelőz bennünket.
Kicsit kemény volt és kicsit hamar elment az íze, de igazi szocialista slágertermék lett Magyarországon az amerikai életérzést imitáló golyórágó. Elbeszélgettünk a termék akkori honosítóival.
A koronavírus miatt szakadozó kínai ellátási lánc miatt a magyar termelőüzemek bevételének 7,5 százaléka eshet ki, ha az importot más forrásból nem tudják pótolni.
Az országba érkező áruk 60 százaléka nem marad benn.
A könnyítések és az észtországi túrák ellenére is csökken az alkoholfogyasztás Finnországban.
Az amerikai szankciók miatt nincs vevő az olajra, így nem tudják kifizetni az importszámlát sem Iránban.
Hiába a rekordok, a külkereskedelmünk növekedése jelentősen elmarad a visegrádi országokétól. Az ázsiai áttörés egyedül nekünk nem jött össze.
A kereskedelmi többlet tavaly 3,1 milliárd euró volt, és Kínából egyelőre nincs érdemi import.
Szinte már vártuk ezt a trükköt, sajnos annyira logikus és életszerű.