Hírlevél feliratkozás
Torontáli Zoltán
2020. március 10. 15:27 Adat, Vállalat

A kínai leállásnak a magyar ipar lehet a legnagyobb európai vesztese

A Bruegel Intézet friss adatelemzése szerint Európában a magyar ipar függése a legnagyobb a kínai importtól, és ennek következtében Magyarország a leginkább kitett annak, ha a koronavírus miatt a kínai termelőüzemek hosszabb ideig zárva maradnak.

Az intézet emlékeztet arra, hogy a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) adatai szerint Európa mélyen be van ágyazva a világkereskedelmi láncokba, az áruk és szolgáltatások globális vérkeringésében kétharmadrészt képvisel. A kontinens ennek köszönhetően élvezi a szabad világkereskedelem minden előnyét, de annak fennakadásaira is fokozottan érzékeny lehet.

A kínai üzemek leállása pont erre a sebezhetőségre mutathat rá. Az elemzők először azt nézték meg, hogy ha a kínai import leáll, akkor az egyes európai országokban az ipari cégek bevételének mekkora része eshet ki.

Magyarország ebből a szempontból a leginkább sérülékeny, mert nálunk a vállalatok bevételének 7,5 százaléka függ a beszerzési lánc kínai végétől.

A számoláshoz a közvetlen import mellett a közvetett hatásokat is figyelembe vették, vagyis például azt, amikor egy autóipari alkatrész nem közvetlenül Kínából, hanem egy harmadik országon keresztül érkezik. Ennek hatását az alábbi ábrán kékkel jelölték.

Az ipari cégek függése a közvetlen és közvetett kínai behozataltól, az összesített éves árbevétel arányában. Forrás: Bruegel

A leginkább egyébként a gépgyártás kitett a kínai importnak, és éppen ez okozza, hogy Magyarország (és több közép-kelet-európai kisebb állam) került a legsérülékenyebb pozícióba, hiszen nálunk ennek a szektornak a szerepe meghatározó.

Az alábbi ábra a gépgyártáson belüli kitettséget jelzi, itt a bevételnek természetesen az átlagosnál is nagyobb része, Magyarország esetében több mint 9 százaléka függ a kínai üzemek működésétől.

A gépgyártó cégek függése a közvetlen és közvetett kínai behozataltól, az összesített éves árbevétel arányában. Forrás: Bruegel

A magyar elektronikai gépgyártás (döntően az összeszerelő üzemeink) forgalma egyébként az adatok szerint közel 28 százalékban a kínai importtól függ.

Az elemzés megjegyzi, hogy bár a német autógyárak kitettsége kisebb, az autóipart már egyetlen kulcsfontosságú alkatrész hiánya is nehéz helyzetbe hozhatja. Általánosságban is igaz ugyanakkor, hogy minden iparág egyedi helyzetben van, sérülékenysége jelentős mértékben függ attól, hogy az esetleg kieső kínai beszerzést más forrásból mennyire könnyen tudja pótolni.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkKét-három hét múlva érkezik meg a járvány mélypontja a magyar gyárakbaLassan a vége felé járnak a készletek a hazai iparban, kérdés, kihúzzák-e addig, míg ideérnek a részegységek a lassan ismét felpörgő kínai üzemekből.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Adat Vállalat Bruegel ellátási lánc import Kína koronavírus termelés Olvasson tovább a kategóriában

Adat

Torontáli Zoltán
2023. december 7. 18:14 Adat, Élet

Régen stabilan 17 ezer forintba került a nagy bevásárlásunk, most stabilan 24 ezer lett

A közepesnek tekinthető nyugdíjnak egy hónapban több mint a felét alapvető élelmiszerekre kell költeni.

Stubnya Bence
2023. december 7. 16:38 Adat

Újabb időutazásra készülhet a magyar pénztárcák vásárlóereje januártól

Az üzemanyagok jövedéki adójának emelésével bukják a magyarok a plusz litereket, amik a szeptember óta tartó árcsökkenésből és bérnövekedésből jöttek volna ki.

Stubnya Bence
2023. december 7. 11:21 Adat, Élet

A magyarok negyven százaléka dolgozik olyan munkabeosztásban, ami megnehezíti a szociális életét

Az uniós átlag 32 százalék, ennél jóval több magyar dolgozik rendszeresen hétvégén vagy éjszaka, vagy kiszámíthatatlanul változó beosztás szerint.

Fontos

Hajdu Miklós
2023. december 8. 12:18 Élet

2050-re véget vetne a gázfűtésnek az Európai Unió

Gázkazánok és -bojlerek helyett megújuló energiaforrásokból előállított elektromosságot használó fűtőberendezésekre kell átállniuk a háztartásoknak.

Bucsky Péter
2023. december 8. 10:04 Támogatói tartalom

Budapesti tudásközpont segíti a multikat a karbonlábnyom csökkentésében

A bizonyíthatóan fenntartható beszállítók az új európai uniós szabályozás miatt előnybe kerülhetnek az ökológiai lábnyommal kevésbé törődő versenytásaikhoz képest.

Stubnya Bence
2023. december 7. 12:41 Közélet, Vállalat

Olyan magasra került a léc idén, hogy jövőre már nehezen jut a húzóágazatok közé a magyar agrárium

25 százalékkal nőtt idén a magyar mezőgazdaság termelése, a növénytermesztésé pedig ezen belül csaknem 50 százalékkal.