Hírlevél feliratkozás
Stubnya Bence
2020. november 14. 17:06 Adat

Elárasztották az országot és az egész EU-t az import kondigépek

A járvány miatt elrendelt kijárási korlátozások hatására sok termék piaca egyik napról a másikra a feje tetejére állt, a rohamszerű vécépapír-bevásárlás tavasszal pillanatok alatt mémmé vált, de a hirtelen megváltozó fogyasztási szokások miatt nem volt ritka például, hogy ideiglenesen hiány volt folyékony szappanból, vagy – a szintén mémesedő házi pékségek terjedésének következményeképpen – élesztőből.

Az Eurostat legfrissebb adatai alapján szintén a covid-gazdaság győztesei közé tartoznak a kondigépek és tornatermi felszerelések gyártói, legalábbis erre utal, hogy júniusban, majd pedig júliusban is rekordot döntött az Európai Unióba érkező kondigépek importja.

Az alábbi ábrán látszik, hogy – a határzárak és termelés leállása miatt – a nemzetközi kereskedelemben tapasztalható ideiglenes fennakadások következtében márciusban és áprilisban először többéves negatív rekordra esett vissza az import.

Csakhogy aztán júniusban és júliusban éves szinten 44 és 42 százalékos növekedéssel olyan forgalom alakult ki, amilyet az európai statisztikai hivatal adatfelvételei során még soha nem tapasztalt. A kiugrás abból a szempontból is érdekes, hogy a kondigépek importja általánosságban az év végi időszakban, az ünnepek környékén, vagy az év elején – valószínűleg az egészségesebb életmód folytatására vonatkozó fogadalmaktól nem függetlenül – szokott megnőni.

Az európai trendekhez hasonló folyamatok a KSH magyarországi importra vonatkozó adatai alapján is láthatóak: a február és április közötti összeomlást itt júniusban még nem követte rekord, júliusban viszont annyi edzőgépet vettünk külföldről, ami rekordnak számít a 2015 és 2020 közti időszakra vonatkozóan, amikorra a KSH adatbázisában elérhetőek az erre vonatkozó adatok.

A legtöbb edzőgépet egyébként Kínából importálják az EU-ba, 2020 első félévében az EU-n kívülről érkező import csaknem háromnegyede Kínából érkezett. Az EU többi nagy kereskedelmi partnere Tajvan, az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság. Ez a négy ország összesen lefedi az uniós import 95 százalékát.

A lezárásokat követő hónapokban egyébként számos házi és ház körül végezhető szabadidős tevékenységhez szükséges termék forgalma nőtt nagyot. Tavasszal és nyár elején például egy ideig kerékpárhiány volt Magyarországon, de a kertes házak forgalmának fellendülésével együtt a medencék iránti kereslet is nagyot nőtt. Sokan a ház körüli munkákkal töltötték a szabadidejüket a karantén alatt, ennek köszönhetően a tüzép telepek forgalma is nőtt, mert megugrott a lakossági vevők kereslete a házfelújításhoz és kertépítéshez szükséges anyagok iránt.

A fogyasztói szokások gyors átalakulása olyan mértékű hatással volt a kiskereskedelemre, hogy az angolszász médiában külön kifejezést kezdtek el használni a jelenségre, „fészekgazdaságnak” (nesting economy) nevezve az otthonukhoz kötött fogyasztók által dominált kiskereskedelmi piacot.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkFeladtad az idei fogadalmad? Egy egész ágazat örül nekiFitnesztermek építenek arra, hogy az év elején közel másfélszeresére ugrik a vendégek száma, az újonnan érkezők többsége azonban néhány héten belül feladja.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkMagyarországon több ember „sportol" a munkahelyén, mint a szabadbanA napi hat percet sportoló magyarok sajátos sportolási szokásaikkal emelkednek ki az európai mezőnyből. Egyébként a kontinensen általában is egyre több a tespedő.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkVirtuális futóversenyeken kárpótolják magukat a magyar futók és versenyszervezőkA járványhelyzet hatalmas lökést adott egy piac fejlődésének, ami a teljes iparág alakulására is hatással lehet.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Adat edzés EU gép import járvány kondigép Olvasson tovább a kategóriában

Adat

Vámosi Ágoston
2025. április 18. 15:47 Adat

A jobban keresőknek jobban nőtt a bére

A legszegényebb ötödben egy év alatt 23 ezer forinttal nőtt a bruttó átlagfizetés, a leggazdagabb ötödben viszont 130 ezer forinttal.

Vámosi Ágoston
2025. április 18. 06:50 Adat

Az árrésstoppos magyar élelmiszer olcsóbb lett, mint Szerbiában, mégis megérheti kiutazni

Alapvető élelmiszerekért ma már nem éri meg kimenni, a zöldség-gyümölcs, cigaretta, olajos mag és divat-ékszer vonalon azonban maradtak jó lehetőségek.

Bucsky Péter
2025. április 17. 13:58 Adat

Norvégiában túl sokan, Magyarországon túl kevesen mennek táppénzre

Kevés uniós országban mernek kevésbé betegek lenni a munkavállalók.

Fontos

Holtzer Péter
2025. április 19. 06:50 Podcast

Egyszerre aggasztó és biztató a klímahelyzet – mi az oktatás szerepe?

Ha majd a fenntarthatóság tantárgyból tett érettségi is beszámítható lesz a felsőoktatási felvételibe, szélesebb körben fogják oktatni.

Virovácz Péter Havasi Kinga
2025. április 17. 05:50 Világ

Hol van az a pont, amely felett a vámháborúnak már nincs értelme?

Amerika a potenciális recesszió mellé bizalmi és tőkepiaci válságot rakott a saját nyakába, ezzel a feltörekvő piacok közé árazta be magát.

Váczi István
2025. április 16. 11:59 Pénz

Idegesek a befektetők, Argentína lesz az Egyesült Államokból?

Sok évtizedes bizalmat kezdett ki Donald Trump kaotikus gazdaságpolitikája, aminek következményeit Magyarországon is érezhetjük.