Hírlevél feliratkozás
Kolozsi Ádám Fabók Bálint
2023. augusztus 14. 19:26 Közélet, Világ

Ezek a szervezetek a legnagyobb vesztesei Sorosék uniós kivonulásának

A Soros-féle Nyílt Társadalom Alapítványok (OSF) beszüntetik az európai támogatásaik nagy részét, erről már értesítették a támogatott magyar szervezeteket is. A hírt az OSF szóvivője is megerősítette a G7-nek, eszerint globálisan legalább 40 százalékos leépítést hajtanak végre.

Mi változik? Az OSF átstrukturálja globális működését, ennek esik áldozatul az EU-n belüli programjaik zöme. 

Mit mondanak? Azt átalakulást az OSF szóvivője is megerősítette:

  • A roma programokat és még egy-két témát visznek tovább, de az emberi jogi és demokráciával kapcsolatos programokat főleg csak az EU-n kívül (Nyugat-Balkán, posztszovjet államok) folytatják.
  • Globálisan legalább 40 százalékos leépítést hajtanak végre.

Leépítés: A Budapestről politikai okokból 2018-ban Berlinbe költöző regionális irodában, ahol több magyar munkatárs is dolgozik, 80 százalékos leépítés várható – értesültünk nem hivatalos forrásból.

Miért fontos? Bár a propagandában felnagyított képhez képest a valóságban a Soros György által alapított Nyílt Társadalom Alapítványok (OSF) csak évi 2-3 milliárd forint körüli támogatást adnak magyarországi programokra, több civil szervezet finanszírozásában így is látható nagyságú lyuk keletkezik a támogatások lezárásával.

Számokban: Az OSF a világ egyik legnagyobb filantróp szervezete, több mint száz országban működnek, harminc év alatt kb. 20 milliárd dollárt támogatást adtak világszerte. Az OSF korábban évi 8-900 millió dollár támogatást adott globálisan, de az utóbbi években ez az összeg másfél milliárd dollár fölé ment. 2021-ben ennek a teljes összeg 13,5 százaléka, 209 millió dollár került európai és közép-ázsiai szervezetekhez.

  • Magyar szervezetek ebből évente néhány millió dollárt kapnak. Az OSF oldalán feltüntetett legfrissebb adat szerint ez 2020-ban 6,8 millió dollár volt (mai árfolyamon 2,4 milliárd forint), ugyanakkor ez azért nem reprezentatív, mert a budapesti önkormányzat kapta meg az összeg felét a Covid elleni védekezésre.
  • Az OSF honlapján nincsenek összesítve a támogatott szervezetek, csak keresni lehet pályázatokat. A lenti grafikon az általunk megtalált, jelentős pénzzel támogatott szervezetek szerepelnek, így a lista nem teljeskörű.

A legnagyobb támogatásban részesülők magyar toplistáját három, országosan kevésbé rivaldafényben lévő szervezet, az Emberség Erejével Alapítvány, az Alternatív Közösségek Egyesülete és a Civil Kollégium Alapítvány vezeti, ők egyenként 2-2,3 millió dollárnyi támogatásban részesültek öt év alatt.

Mögöttük következik a Helsinki, a TASZ, a Political Capital és a Transparency. A Summa Artium a kultúr-TAO megszüntetése után az alternatív  intézményfinanszírozás lebonyolítására, a támogatások folyósítására kapott egyszeri Soros-pénzt. A sajtóból a Nyugat kapta a legnagyobb támogatást, öt év alatt 259 ezer dollárt.

Tágabb kontextus: Az első Soros Alapítvány 1984-ben Magyarországon jött létre, amikor a hedge fundokból meggazdagodó Soros György megalapította első jótékonysági alapítványát.

  • A rendszerváltás után Magyarország mintaország lett a nemzetköziesedő Soros Alapítvány számára. Eleinte főleg a posztszovjet térségre fókuszáltak, de az utóbbi években egyre inkább az Egyesült Államok, Latin-Amerika és Afrika lett a célterület.
  • Soros már 2003 környékén le akarta építeni a magyarországi támogatásokat, arra hivatkozott, hogy már kialakultak a nyílt társadalom feltételei, nincs szükség az ő közvetlen anyagi támogatására. Végül teljesen nem szüntette be ezeket.
  • Politikai presszió: a 2015-ös menekültválság és az Orosz- és Törökországtól Amerikáig érő nemzetközi Soros-ellenes kampányok után az erősödő nyomás (Stop Soros törvénycsomag, a CEU elüldözése) miatt az OSF bezárta budapesti irodáját, a regionális központ ezután költözött Berlinbe.
  • Az OSF vezetésében tavaly decemberben trónutódlás volt, amikor Alex Soros, Soros György fia vette át az alapítványok vezetését. Az alapvető átalakulásról ezután félévvel, most júniusban döntöttek. A találgatások szerint Soros György sem volt már elégedett az OSF működésével, de a reformot már a fiára bízta.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Közélet Világ Alex Soros soros györgy Olvasson tovább a kategóriában

Közélet

Jandó Zoltán
2025. február 11. 16:40 Élet, Közélet

Védjegyharc indult Bindzsisztánért, és nem biztos, hogy lesz vesztes

Majka és egy budapesti vállalkozó is levédetné a „bindzsisztán” kifejezést. Előfordulhat, hogy a hivatal mindkét esetben pozitív döntést hoz.

A februári élelmiszer-drágulás felülmúlhatja a januárit is

Az élelmiszerek múlt havi drágulása is hajtotta az inflációt, és saját adatfelvételünk szerint a februári statisztika sem lesz szebb, sőt.

Jandó Zoltán
2025. február 10. 17:14 Közélet, Vállalat

Exkluzív luxusklubja szomszédságába költözött Tiborcz István

A miniszterelnök veje így bármikor könnyen leugorhat a Botaniq Budai Klubba egy-egy játékpénzes szerencsejátékestre.

Fontos

Vámosi Ágoston
2025. február 12. 11:12 Világ

Magyarországon farmereket és motorokat drágíthat Trump vámháborúja

Az uniós vezetők ma tárgyalnak az amerikai acél- és alumíniumipari vámok elleni válaszlépésekről, és kéznél vannak korábban felfüggesztett vámok.

Vámosi Ágoston
2025. február 11. 14:47 Adat

Újra lejjebb vehetik a hőmérsékletet a cégeknél az egyre drágább gáz miatt

A tél leghidegebb napjai előtt kétéves csúcsot döntött a gáz ára az irányadó holland tőzsdén, ami már a céges döntéseket is befolyásolhatja.

Vámosi Ágoston
2025. február 11. 10:31 Világ

A fegyvergyártásban is fontos fém kivitelét korlátozza a piacot uraló Kína

A globális volfrámtermelés 80 százalékát Kína adja, amely most a kereskedelmi háborúban igyekszik kihasználni domináns pozícióját.