Magyarország gazdasága az elmúlt évtized kivételes pénzbősége ellenére is gyenge közepes teljesítményt nyújtott régiós összehasonlításban. A gyenge termelékenységi és innovációs mutatók mellett az ország fő versenyképességi előnyét továbbra is az alacsony költségek (bérek és adók) jelentik, és ezt a forint stabil leértékelődése is segíti.

A fiatalok tömeges elvándorlása, a kialakuló munkaerőhiány miatt erősödő bérnyomás, illetve a leértékelődés okozta infláció azonban világosan jelzi, hogy ez a modell mostanra kifulladt, további erőltetése nem felzárkózáshoz, hanem a perifériára szoruláshoz vezet. Magyarországnak át kell(ene) állnia egy olyan pályára, ahol

a minőség, a termelékenység és az innováció

biztosítja a növekedést. A nagy kérdés az, hogy ezt hogyan lehet elérni.

A válaszhoz először meg kell érteni azt a csapdát, amiben vergődünk, illetve azokat a tényezőket, amelyek akadályozzák a kilábalást, azaz a csapdahelyzetet fenntartják.

Intézmények és vállalkozószellem a régióban

Az 1990-es évek óta közgazdaság-tudományi közhely, hogy az intézmények számítanak a gazdasági fejlődésben, és szoros összefüggés áll fenn az intézményi minőség és a fejlettségi szint között. A minőségi intézményrendszer a technológiai élvonalhoz közeledve válik egyre fontosabbá, hiszen alacsonyabb fejlettségi szinten számos beavatkozási lehetőség van, ami a növekedést elősegítheti, míg később a növekedés ütemét már az innováció szabja meg. Az innováció kockázatos tevékenység, amelyet a nagy nyereség lehetősége ösztönöz, és

elsősorban képzett munkavállalókat, illetve megbízható tulajdonjogokat igényel.

Az elmúlt évtizedben a közép-kelet-európai régió fejlődése kettévált: míg néhány ország (elsősorban Észtország, Litvánia, Csehország, Szlovénia) sikeresen állt át a minőségen, termelékenységen és innováción alapuló növekedésre, más országok még mindig költségalapon versenyeznek. Elsősorban azok az országok voltak ebben sikeresek, ahol érvényesül a korlátozott állam eszméje. Ezt jelzi a jogállamiság érvényesülése, illetve az újraelosztás nagysága.

A két mutatót azért érdemes együtt vizsgálni, mert az állam mérete önmagában nem mutatja a minőségét – a nagyobb újraelosztás lehet forrása komoly korrupciónak és hatalommal való visszaélésnek, de nem kizárt az sem, hogy minőségi szolgáltatásokat nyújt, és így hozzájárul a kedvező gazdasági környezethez.

Az alábbi ábra alapján a régiós országok nagyjából két csoportba sorolhatók: bár mindenütt csökkent az állami újraelosztás aránya, a sikeres országokban emellett a jogállam is erősödött, míg Horvátországban, Szlovákiában, Magyarországon, Lengyelországban, Romániában és Bulgáriában a jogállamiság szintje jóval elmarad az éllovasoktól.

Az állam erőteljesen befolyásolja a vállalkozószellem kialakulását, ami megkerülhetetlen az innovációhoz. Az EU-11 országokban szoros korreláció látható a vállalkozószellem és az állami újraelosztás mértéke között. A lenti ábrán jól látható, hogy

azokban az országokban legerőteljesebb a vállalkozószellem, ahol alacsony az állami újraelosztás aránya

– a legmagasabb pontszáma Litvániának van, amely az elmúlt évtizedben a legdinamikusabban zárkózott fel az EU átlagához. A vállalkozói attitűdök Magyarországon a régióban az egyik leggyengébb értéket mutatják – nálunk az elmúlt évtizedben az állam próbálta irányítani a fejlesztéseket.

Állam vezérelte gazdaságfejlesztés

A fejlesztő állam gondolata önmagában nem feltétlen elvetendő, hisz számos kelet-ázsiai ország (Japán, Tajvan, Dél-Korea, Szingapúr) hajtott végre fejlődési ugrást ilyen módon. Ezekben az országokban a fejlesztő állam elsősorban a humán tőkébe való befektetéssel, a külpiacokon sikeres vállalatok és a kutatás-fejlesztés támogatásával ért el sikereket. A magyar kormány azonban egészen más utat választott.

A magyar gazdasági stratégia a magyar tulajdonosok megerősítését célozza, ami a gyakorlatban

a kormányzati klientúra finanszírozását és kedvező helyzetbe hozását

jelenti. A hazai kézben levő turizmus és építőipar kiemelt támogatása, illetve a szolgáltatószektorból a multinacionális vállalatok kiszorítására irányuló törekvések ezt a célt szolgálják. A feldolgozóiparban működő multinacionális vállalatok azonban exportra termelnek, és könnyen elmennek máshova, ezért a kormányzat számukra is jelentős támogatásokat biztosít munkahelyekért cserébe.

A hazai és külföldi gazdasági szereplők támogatásának nagyságrendjét mutatja, hogy Magyarországon a gazdasági ügyekre költött összeg 2019-ben a GDP nyolc százalékát tette ki, szemben az EU-24 4,4 százalékos átlagával. Az Állami Számvevőszék 2019-es jelentése szerint a beruházások ösztönzésében elsődleges szerepet kapott

a munkahelyteremtési cél, annak ellenére, hogy 2015 óra munkaerőhiány van

az országban.

A jelentés arra is felhívja a figyelmet, hogy a deklarált célokkal ellentétben a környezetvédelem, innováció, illetve a kis- és középvállalatok fejlesztésének szempontjai nem játszottak szerepet a támogatások megítélésében. A legnagyobb támogatásokat a járműipar kapta, míg a magas hozzáadott értéket előállító informatikai szektor (ICT) csupán a támogatások 1,6 százalékát, a szolgáltatóközpontok csupán 2,3 százalékát kapták.

A munkahelyek számára való túlzott koncentráció azt is jelenti, hogy a munkaerőigények kielégítésére alacsony képzettségű vendégmunkásokat kell már betelepíteni. Az elmúlt években Magyarországon ötszörösére nőtt az itt dolgozó külföldiek száma, ami a migrációellenes kampányok tükrében meglehetősen sajátos fejlemény.

A vendégmunkások növekvő létszáma mellett

a környezeti szempontok is háttérbe szorulnak,

így erősen szennyező, illetve veszélyes üzemek épülnek a járműipar kiszolgálására a gumigyáraktól az akkumulátorgyártásig. Göd ijesztő példája annak, mivel járnak ezek a beruházások.

A vállalati támogatások mellett az oktatási rendszert is igyekeztek hozzáigazítani a gazdasági modellhez – az elmúlt évtizedben csökkentették a tankötelezettség korhatárát, tudatosan szűkítették a gimnáziumi és egyetemi férőhelyek számát, azaz az oktatás leépítésével az alacsony képzettségű munkaerő folyamatos utánpótlását biztosítják. A történethez szervesen hozzátartozik a politikai érdek – az alacsony képzettségűek jellemzően kormányzati szavazók. 

A magyar gazdasági modell összességében konzisztensnek tekinthető gazdasági és politikai szempontból egyaránt. Talán nem kell hosszan ecsetelni, hogy alacsony bérekért alacsony képzettségű munkavállalókat, illetve vendégmunkásokat foglalkoztató,

gyakran környezetpusztító beruházások támogatása révén

Magyarország nem csupán nem fog felzárkózni a Nyugathoz – de a régióban is tartósan le fog szakadni.   

A változás lehetősége

Ha nem szeretnénk tartósan a perifériára szorulni, az országnak el kell mozdulni a magasabb hozzáadott értékű tevékenységek felé. Ebben nem lehet kizárólag a multikra támaszkodni, a magyar cégeket is az innováció felé kell ösztönözni.

A jogállam helyreállítása, a stabil intézményi környezet, ahol a siker elismerést és nem fenyegetettséget eredményez, illetve a magas szintű oktatásba való befektetés alkotja egy ilyen stratégia alapját. Jelenleg ez illuzórikusnak tűnik, de reményt adhat számunkra, hogy a régióban már számos országnak sikerült.

A közepes fejlettség csapdájába ugyanis nem szükségszerű beleragadni.

A G7 Holnap Felzárkózás sorozatának szerkesztője Bogár Zsolt és Simon Andrea.