Hírlevél feliratkozás
Jandó Zoltán
2019. szeptember 18. 08:46 Közélet

Egy pillanatra sem állhat le az állami propagandagépezet: új plakátok jönnek

Megkezdte a következő gigatender előkészítését az állami kommunikációs feladatokat összefogó Nemzeti Kommunikációs Hivatal (NKOH). Ez azt jelenti, hogy kimerült, vagy legalábbis belátható időn belül ki fog merülni az előző hasonló megállapodás 90 milliárdos keretösszege. Pedig azt a szerződést alig több mint egy éve, tavaly júniusban írták alá.

Korábban már írtunk róla, hogy a hivatal életre hívása óta az állami kommunikációs megrendeléseket központosítva kezelik. A rendszer úgy működik, hogy a hivatal bizonyos időközönként kiír egy több 10 milliárdos gigatendert általános kommunikációs feladatokra. Ezen kiválasztanak néhány céget, amelyekkel kötnek egy keretszerződést, és egészen a megállapodásban szereplő keretösszeg kimerüléséig csak ők kaphatnak megbízást a konkrét kommunikációs munkákra. Azaz, ha egy állami cég a Puskás Stadion építését akarja hirdetni, vagy egy minisztériumnak van néhány 10 milliárdja propaganda-plakátokra, akkor ők ezt jelzik az NKOH felé, amely egy második közbeszerzési körben már csak a gigatenderen kiválasztott cégek között hirdeti meg a munkát.

Már ha egyáltalán van, akik között meghirdeti. A legutóbbi megállapodásból ugyanis a gigatenderen nyertes három – kivétel nélkül kormányközeliként kezelt – cégcsoport közül kettőt kizártak. Így

tavaly június óta egyáltalán nem volt verseny az állami kommunikációs megrendelésekért,

lényegében teljesen monopolizálódott a piac, és minden megbízást a Mészáros Lőrincet is megszégyenítő üzleti sikereket elérő Balásy Gyula ügynökségei kaptak.

Ezt a legutóbbi megállapodást – amiből már csak Balásyéknak jutott pénz – 30 milliárdos keretösszeggel írták alá, de úgy, hogy a keret – amennyiben kimerülne – kétszer feltölthető. Így lett belőle 90 milliárd.

Az új tender belengetése pedig egyértelműen azt jelzi, hogy a pénz elfogyott. Vagyis hamarosan elfogy majd, az NKOH ugyanis egyelőre csak egy előzetes tájékoztatót tett közzé, a tényleges részvételi felhívás előreláthatóan csak december elején jelenik majd meg. Addigra egyébként jó eséllyel tényleg kimerül a keret, hiszen abból már augusztus közepén is csak 15 milliárd volt, az elmúlt időszakban pedig havonta átlagosan öt milliárdot költött kommunikációra az állami szféra.

 

Az előzetes tájékoztatás arra utal, hogy az NKOH-nál nem szeretnének belefutni abba a hibába, mint legutóbb, hogy nem hirdetik meg időben az új gigatendert, így néhány hétre elakad a propagandagépezet. Tavaly tavasszal ugyanis valami ilyesmi történt: a keretszerződés kimerülése környékén visszaesett egy időre az állami költés, a propaganda plakátkampányok folytatásával pedig alig győzték kivárni az új megállapodás aláírását.

 

A mostani tender legfontosabb kérdése az lesz, hogy az elmúlt bő egy évben egyeduralkodó Balásy-féle ügynökségek mellett kinek jut még az állami milliárdokból. Azt valószínűleg nem meri meghúzni az NKOH, hogy alapból csak egy csoporttal szerződnek (bár persze nem lehet kizárni, hogy más nem is indul a közbeszerzésen), de a korábbi résztvevők visszatérése sem valószínű. Közülük az egykor több miniszterrel is jó kapcsolatban lévő Kuna Tibor teljesen kikerült a képből a kormányközeli üzleti világban, az ügyészség egy éve nyomoz ellene, ráadásul már ügynökségeit is eladta. A piac másik korábban kormányközeli médiaügynöke, a sajtóban csak Rogán Antal szomszédjaként emlegetett Csetényi Csaba helyzete sem sokkal jobb, róla a Magyar Nemzet írta meg több mint két éve, hogy vélhetően elszámolási viták miatt kegyvesztett lett.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkKét éve csúcson volt, most teljessé vált a NER-csillag bukásaEladta a két éve még állami milliárdokkal kitömött ügynökségeit Kuna Tibor. A vállalkozó két miniszterrel is jóban volt, most nyomoznak ellene.

Az NKOH-t ma délelőtt megkerestük kérdéseinkkel. Mások mellett arra lettünk volna kíváncsiak, hogy mekkora lesz a következő megállapodás keretösszeg, és hány céggel szeretne szerződést kötni a hivatal, válaszokat azonban egyelőre nem kaptunk.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkSokba kerül a propaganda, egy év alatt 65 milliárd ment el állami kommunikációraAz volt a terv, hogy egy év alatt 25 milliárdot költ el az állam kommunikációra, de csak a Soros-palkátokra ennek majdnem a másfélszerese ment el.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA cégcsoport, amely akkorát nőtt, hogy Mészáros Lőrinc is sírva könyöröghet a receptértAmi ugyanúgy kezdődik, mint az ő cégeinél: végy egy csomó közpénzt! Balásy Gyula ügynökségei 2017 eleje óta 100 milliárd forint állami megbízást kaptak.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkEgy pillanat alatt csatornáztak át tízmilliárdokat az új kormánykedvenchezNéhány éven belül másodszor szabja át teljesen az állam az ügynökségi piacot, amit egyetlen, a kormányzat által tolt szereplő tarolhat le.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkMonopolizálódott az állami kommunikáció, 75 milliárd mehet egy emberhezA három kormányközeli ügynökségből egy maradt. Egyszereplős "piac" jött létre, ahol úgy áraz az egyetlen talpon maradt cég, ahogy csak akar.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Közélet Balásy Gyula Kuna Tibor Nemzeti Kommunikációs Hivatal NKOH Olvasson tovább a kategóriában

Közélet

Avatar
2024. április 16. 04:36 Közélet

Ha fegyelem van és rend, nincs több gond az oktatással?

Mintha az lenne az oktatásirányítás meggyőződése, hogy ha valahol gondok vannak, akkor nem érdemes vizsgálni az okokat, elég a szigorítás.

Ha tíz olcsó zsemle helyett nyolc drágábbat veszünk, akkor gazdasági fordulat van, csak még nem látszik

Gyenge kereskedelmi adatokkal indult az év, amely mögött szakértő szerzőink szerint három fontos tényező állhat, és a számokban talán csak az év második felében látszik majd a kilábalás.

Bucsky Péter
2024. április 12. 04:34 Adat, Közélet

Nem látszik, hogy ellenzéki vezetés alatt dübörögne a budapesti kerékpáros fejlesztés

A biciklizés aránya már nem nő a fővárosban, és a budapesti infrastruktúra sok összehasonlításban le van maradva, még régiós szinten is.

Fontos

Torontáli Zoltán
2024. április 13. 04:34 Élet, Világ

Melyik paradicsom környezetbarátabb, a kiskertből szedett vagy a boltban vett?

Egy amerikai kutatás arra hívja fel a figyelmet, hogy a kérdésre nem is olyan egyértelmű a válasz.

Kiss Péter
2024. április 11. 04:34 Pénz

A kínai ingatlanpiaci válság Amerikával ellentétben nem fog rendszerszintű krízissé fajulni

Az ország új növekedési modellje már nem az ingatlanpiacra fog támaszkodni, így annak gazdasági súlya tovább csökken, és ez a részvénypiacra is hatással lesz.

Hartvig Áron
2024. április 10. 04:34 Közélet

Ezentúl csak akkor lesz napelem a magyar háztartásokban, ha a hozzá tartozó akkumulátorra nagy támogatás jár

A jelenleg zajló háztartási napelempályázat egy dolgot már a lezárása előtt bizonyított: akkumulátorok nélkül többé nem kerülnek napelemek a háztetőkre.