Hírlevél feliratkozás
Gergely Péter
2025. február 2. 12:53 Pénz

Szépen nőttek a magyar nyugdíj-megtakarítások, mielőtt a kormány közbelépett

(A szerző a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője.)

Fokozatosan kúsznak felfelé az önkéntes nyugdíjpénztárak által előírt minimális tagdíjak: a nagyobb szolgáltatók közül idén januártól ketten is emeltek az elvárt befizetés havi mértékén.

Az OTP Nyugdíjpénztár január elsejével az eddigi 8 ezerről 10 ezer forintra emelte az egységes havi tagdíj mértékét, vagyis a tagoknak az eddigi évi 96 ezer helyett 120 ezer forintot kell befizetniük. A Pannónia Nyugdíjpénztár küldöttgyűlése szintén emelésről döntött a közelmúltban: a kasszánál a havi egységes tagdíj összege hatezerről 8 ezer forintra, vagyis éves szinten 72 ezerről 96 ezer forintra változott.

Emelkednek a költségek, és számolni kell az inflációval is

A minimálisan elvárt havi tagdíj összegét az elmúlt években folyamatosan emelgették az önkéntes nyugdíjkasszák, bár az évi rendszerességű módosítás egyáltalán nem jellemző – ezért van az, hogy a nagyobb szereplők közül most is csak kettő módosított az alapszabály minimálisan elvárt tagdíjra vonatkozó passzusain.

Az emelést a kommunikációjukban a megtakarítások értékállóságával indokolják a pénztárak, ám az infláció a működési költségek emelkedésén keresztül is érinti a kasszákat, és ezt a hatást az elvárt tagdíjak emelésével tudják némileg ellensúlyozni.

Az elmúlt évek emelései nyomán a jelentősebb szereplőknél a havi 8 ezer és 11 ezer forint közötti sávban mozog az elvárt havi díj: így az Allianznál, a Pannóniánál, az MBH Gondoskodásnál és a Generalinál havi nyolcezer forintnál, az Aranykornál havi 9 ezer forintnál, az OTP Nyugdíjpénztárnál, az Alfánál és az Erste önkéntes nyugdíjpénztáránál havi 10 ezer forintnál, míg a Prémium Nyugdíjpénztárnál 11 ezer forintnál húzódik az alsó határ.

Több kell az érdemi nagyságú tartalék felhalmozásához

A jellemzően 8-10 ezer forintos alsó limitnek persze csak elméleti a jelentősége: tízezer forintos havi befizetéssel nem egészen 120 ezer forintnyi megtakarítást lehet évente felhalmozni – hiszen gondolni kell a költségekre is –, ami még az elérhető hozamok hatását figyelembe véve sem elegendő az érdemi nyugdíjcélú megtakarítás felhalmozásához, legfeljebb a pénztártag lelkiismeretének megnyugtatására elég.

Szerencsére ezt az összefüggést a tagok többsége is felismeri, hiszen a befizetett tagdíjak összege évről évre gyors ütemben emelkedik. A Magyar Nemzeti Bank adatai szerint a múlt év harmadik negyedének végéig közel 95,4 milliárd forintnyi tagi befizetés folyt be az önkéntes nyugdíjpénztári számlákra, ami közel 15 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbi összeget. A munkáltatói befizetésekből pedig valamivel több mint 33,4 milliárd forintnyi bevétel keletkezett a kasszáknál, ami szintén jelentősen – 9,3 százalékkal – meghaladta a 2023. harmadik negyedévére kimutatott adatot.

Átlagosan kétmilliós portfólió, állampapír túlsúllyal

A hazai önkéntes nyugdíjpénztárak vagyona szintén meggyőző tempóban, több mint 19 százalékkal gyarapodott a 2024 szeptemberének végéig számított egy év alatt, és megközelítette a 2165 milliárd forintot: ebben persze a kedvező tőkepiaci környezet és a jó hozamok is szerepet játszottak.

A pénztári portfólió növekedésével párhuzamosan az egy tagra jutó átlagos vagyon is szépen emelkedett: szeptemberre már éppen meghaladta a kétmillió forintot, miközben egy évvel korábban még 1,7 millió környékén mozgott. (Azt pedig nyilván csak a későbbi statisztikák fogják megmutatni, hogy milyen hatása lesz annak, hogy a kormány idén lehetővé tette az önkéntes nyugdíjpénztárakban lévő vagyon lakáscélú felhasználását.)

A pénztári portfóliókban változatlanul a magyar állampapíroké a legnagyobb – bár egyre zsugorodó – szelet: a részesedésük 44 százalékot ért el szeptember végén. A befektetési jegyek súlya viszont egy év alatt 30,5-ről 32,7 százalékra emelkedett a kasszák vagyonán belül, miközben a részvények részesedése is emelkedett, és már közelítette a 10 százalékot.

Az akciók szezonjának vége, de azért maradtak ajánlatok

Az önkéntes nyugdíjpénztáraknál hagyományosan az utolsó negyedév számít az igazán aktív időszaknak a tagtoborzás szempontjából, de most is lehet találkozni belépési akciókkal. Az új tagok pedig kellenek is a szektornak: az MNB adatai szerint az összesített taglétszám 1,069 milliónál járt szeptember végén, ami már csak ötezer fővel ugyan, de ismét elmaradt az egy évvel korábbitól.

Az Alfa Nyugdíjpénztár március végéig tartó akciójában 10 ezer forintot ír jóvá az új belépők egyéni nyugdíjszámláján.

Az Allianz Önkéntes Nyugdíjpénztárnál több akció is fut egymással párhuzamosan. A tagtoborzó akcióban például 10 ezer forintos vásárlási utalvány jár annak a pénztártagnak, aki új belépőt hoz a kasszához, és utóbbi egyéni számlájára fél éven belül legalább 24 ezer forintnyi jóváírás érkezik. Az önkéntes nyugdíjpénztár az elektronikus kapcsolattartásra is ösztönzi a tagjait: az akcióban résztvevő, elektronikus kapcsolattartásra váltó és az egyéb feltételeket is teljesítő pénztártagok között naptári negyedévenként 100 ezer forint értékű ajándékutalványt sorsolnak ki.

Az Aranykor Önkéntes Nyugdíjpénztár most futó akciójában azoknak az új belépőknek – illetve más pénztárból átlépőknek –, akik legalább havi 12 ezer forintnyi megtakarítás befizetését vállalják, 7500 forint értékű vásárlási utalványt adnak ajándékba.

A Pannónia Nyugdíjpénztár februártól újraindítja belépési akcióját: az új belépők egyéni számláján jóváírják az első befizetés 20 százalékát – de legfeljebb 100 ezer forintot.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkMindent megtesz a kormány, hogy feléljék a jövő egy darabkáját az emberekA kormány szócsőnek használja a nyugdíjpénztárakat, hogy azok az érdekeikkel ellentétes lépésre buzdítsák a tagjaikat.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkNem befelé, hanem kifelé tereli a pénzt a nyugdíjrendszerből a kormányA választások előtti évre vonatkozóan módosítana egy szabályt a kormány, a nagyobb ívű nyugdíjreform most nem foglalkoztatja.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkPénzzel, nyereményjátékkal és utalványokkal is toboroznak a nyugdíj- és egészségkasszákTöbb szolgáltató is toborzó akciókkal próbálja bővíteni ügyfélkörét, ám ezektől függetlenül is érdemes megfontolni a belépést.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Pénz magánnyugdíj magánnyugdíjpénztár nyugdíj megtakarítás nyugdíjpénztár OTP Olvasson tovább a kategóriában

Pénz

Al-Hilal István
2025. február 7. 13:55 Pénz

Még évekre vagyunk az igazi AI-forradalomtól

A mesterséges intelligencia jelenleg inkább csak divatos hívószó, mint profitnövelő tényező. Ötéves időtávon viszont már komoly potenciál van benne.

Vámosi Ágoston
2025. február 6. 10:35 Pénz

Az AI-őrület is meglökte az árfolyamot, rekordszintre nőtt az arany ára

A dollár-forint árfolyam változása miatt az arany jobb befektetés Magyarországon, mint az Egyesült Államokban. Az ékszerek iránti kereslet viszont csökkent.

Jandó Zoltán
2025. február 6. 05:23 Pénz, Vállalat

Megnéztük, mi lett Simicska birodalmával tíz évvel a G-nap után

Az általa lenézett másodvonalhoz és az őt elárulókhoz kerültek Simicska Lajos évekig rejtegetett birodalmának ékkövei.

Fontos

Torontáli Zoltán
2025. február 7. 05:30 Adat, Élet

Jóval nagyobb élelmiszer-drágulást mértünk, mint amire a hivatalos adatok alapján számítottunk

Egyetlen év alatt 40-ről 70 forintra ugrott a tojás, 250-ről 330 forintra a tej ára, és sok más termék is magas inflációt jelez.

Jandó Zoltán Vámosi Ágoston
2025. február 6. 17:17 Közélet, Vállalat

Úgy tűnik, a főváros nyert, de lehet még csavar a mini-Dubaj-ügyben

Bár Gulyás Gergely szerint a NER-es üzleti körök nem akarják majd megvenni a rákosrendezői ingatlanokat, erre nem lehet mérget venni.

Avatar
2025. február 6. 16:24 Élet

Már kevésbé támogatja a lakossági parkolást hat budapesti kerület

Jelentős változásokat hozott 2025 a lakossági parkolásban, több fővárosi kerület is csökkentette a korábban nyújtott kedvezmények mértékét.