Hírlevél feliratkozás
Wiedemann Tamás
2018. február 7. 06:51 Közélet

11 milliárdból konferenciázhatnak a szegények segítésére szánt pénzen

Az Európai Unió komoly összegeket ad a leszakadó térségekben lakók élethelyzetének javítására. A rászorulóknak szánt operatív program az egyik forrása annak a 11 milliárd forintos keretösszegnek, aminek terhére az állami tulajdonú Központi Humánfejlesztési Nonprofit Kft. óriási konferenciáztatási közbeszerzést írt ki.

A milliárdokat az uniós finanszírozású projektek nyitó- és záró rendezvényeire, és a rendszeresen sorra kerülő szakmai megbeszélések, konferenciák, és workshopok rendezésére lehet költeni. Ebből fizethető a catering szolgáltatás, konferencia-szervezés, szállodai elhelyezés egy-két napra, illetve a rendezvény kapcsán felmerülő technikai háttér biztosítása is. Figyelni kell arra, hogy ne legyen túl olcsó a szálloda, mivel csak 3-4 csillagos hotelekben helyezhetik el a magyarországi szegénységről diskuráló szakembereket. A szállodának egy- és kétágyas standard szobákkal, és 24 órás portaszolgálattal vagy recepcióval kell rendelkeznie, és reggelit is biztosítania kell.

Az uniós támogatásból megvalósuló rendezvényeken projektzáró gálaeseményeket, VIP szobát, VIP ajándékcsomagot, DJ-t és DJ-pultot, akár ötfős zenekart, negyven négyzetméres szabadtéri LED-falat is el lehet számolni költségként.

Az állami intézet kiírásában a kitüntetett vendégekre is gondoltak. Olyan tételek is szerepelnek, mint “virágcsokor elnöki asztalra”, amely elegáns vágott, vagy élő virágdekorációt jelent. Miután a hátrányos helyzetű emberek élethelyzetének jobbítását szolgáló konferencia véget ér, akár nyolc órás színpadi műsort is megtekinthetnek az egész napos tanácskozásban megfáradt résztvevők. Ezt is uniós pénzből, de nem kell itt nagy dolgokra gondolni, hiszen csak tíz, középkategóriás  fellépő vehet részt az eseményen. Igaz, hogy a pályázathoz csatolt mellékletből az is kiderül, hogy ha az együttes öt tagú, akkor az egy fellépőnek minősül.

Nem jelentkezhet akárki a 11 milliárdos keretszerződésre, hiszen csak olyan cég pályázhat, amelynek a teljes árbevétele – áfa nélkül – az elmúlt három évben legalább 700 millió forint volt. Az a jelentkező nem vehet részt a pályázaton, amely az elmúlt három évben nem rendelkezik legalább egy, minimum kétnapos 750 fő részvételével megtartott, valamint két darab, szintén kétnapos 375 fő részvételével lebonyolított konferencia referenciájával. Ha ez nem lenne elég, szintén igen erősen szűkíti a lehetséges pályázok körét az az elvárás is, hogy legalább két szakembernek kell a cégben lennie, akik rendezvényszervezés és hivatásturizmus szakon végeztek és három éves gyakorlattal rendelkeznek, további két főnek pedig rendezvényszervezői OKJ-s végzettséggel bír.

Az Európai Unió két csatornán, a rászoruló személyeket támogató-, és az emberi erőforrás fejlesztési operatív programon keresztül több mint 1100 milliárd forintos támogatást nyújt a leszakadó térségekben élőknek. Ebből az összegből költhet el az EMMI irányítása alatt álló Központi Humánfejlesztési Nonprofit Kft. (KHN) 11 milliárd forintot az uniós támogatásokra pályázók rendezvényeire. Vagyis, ha valaki EU-s pénzt nyer és a projekthez szüksége van valamilyen konferencia, workshop, vagy egyéb rendezvényre, akkor a KHN-hez nyújthatja be az igényét. A KHN pedig az általa kiírt pályázaton győztes cégek között megversenyezteti a rendezvényt, és a legjobb ajánlatot adó társaság szervezheti meg a projektgazda eseményét.

Nem tudni, hogy mi értelme van az akár tízmilliárdot is meghaladó összegből szervezett konferenciáknak, záróbuliknak, VIP-szobáknak.*A rászoruló személyeket támogató uniós programokban ugyanis egyelőre csak olyan projekteket találtunk (csekély számban), mint a szegény családoknak szervezett élelmiszersegélyek kiosztása, alapvető fogyasztási cikkek biztosítása szegény gyermekeknek, és olyan megváltozott munkaképességű személyeknek, akik rászorulnak erre. Az emberi erőforrás fejlesztési operatív programban pedig olyan célkitűzéseket fogalmaztak meg, mint a hátrányos helyzetűek munkaerőpiaci integrációja, állami gondozottak életkezdési támogatása, szegregált élethelyzetek támogatása, egészségügyi humánerőforrás fejlesztése, ifjúsági programok és humán szolgáltatások fejlesztése. Emellett kulturális, oktatási, szociális, egészségügyi témájú szakmai programokat rendeznek a programban résztvevők. 

Megkerestük a Központi Humánfejlesztési Nonprofit Kft.-t, szerintük az uniós projektek megvalósítása több esetben igényli szakmai konferenciák, workshop-ok megtartását.

Jelen keretmegállapodással is segítjük a sikeres pályázókat, hogy projektjeikhez megfelelő minőségben és árban, gyorsan szerezzék be a különböző szolgáltatásokat

– közölte a G7-tel az állami szervezet. Felhívták a figyelmet, hogy a 11 milliárd forintos pályázati kiírás egy keretösszeg, amely az érintettek igénye alapján hívható le. Nem is egy pályázóval, hanem többel szerződnek, és majd az uniós programok megvalósulása során versenyeztetik meg az adott konferencia, vagy workshop megszervezésére a korábban nyertes társaságokat.

Arra a kérdésünkre, hogy miért csak 3-4 csillagos szállodákban lehet konferenciát tartani, azt válaszolták, hogy

„ezek alkotják a hazai szálláshelyek legnagyobb hányadát, biztosítva ezzel a legszélesebb piaci versenyt”.

Az állami cég szerint az árbevétel és a tömegrendezvények lebonyolításáról kért referencia azért került be a pályázatba alkalmassági követelményként, mert előzetesen felmérték az igényeket. Ebből arra a következtetésre jutottak, hogy ez egy minimumelvárás, mert a nyertes cégeknek „akár egyszerre több helyszínen és különböző feltételek mellett megvalósuló rendezvényeinek megtartását kell megfelelő színvonalon biztosítaniuk”.

Közélet Európai Unió közbeszerzés Központi Humánfejlesztési Nonprofit Kft. szegénység uniós pályázat Olvasson tovább a kategóriában

Közélet

Wiedemann Tamás
2019. február 14. 11:01 Közélet

Titokzatos szoftver dönt a gyanús napelemes pályázatok nyerteseiről az állami tulajdonú MFB Banknál

A bank szerint ezzel a rendszerrel nem lehet visszaélni, mert a szoftver nem korrupt. De a furfangos jogi magyarázat szerint ellenőrizni sem lehet a programot. Így még gyanúsabb lett a tavalyi egynapos naperőmű-pályázat.

Kasnyik Márton
2019. február 13. 13:31 Közélet

A kormány szép csendben bevezeti a családi vagyonkezelő alapítványokat

"Felmerült az igény", de csak 600 milliós vagyon felett. A fejlett világban az elit egyik legnagyobb trükkje, most behozzák Magyarországra is.

Torontáli Zoltán
2019. február 12. 15:48 Közélet

Mi van akkor, ha felveszed Orbán kamatmentes 10 millióját, de nem szülsz gyereket?

Nehéz megmondani, hogy mi lesz, de elég könnyen elképzelhető olyan megoldás, hogy megéri egyszerűen nem megszülni a beígért gyereket.

Fontos

Jandó Zoltán
2019. február 15. 18:34 Adat

Sehol nem gazdagszik olyan ütemben a foci, mint Magyarországon

Beverekedte magát Európa 20 leggazdagabb ligája közé az nb1, de a régióban mindenhol egészségesebb a focicsapatok bevételi struktúrája.

Torontáli Zoltán
2019. február 15. 10:00 Vállalat

A kamionosok után a buszosoknál is kitörhet a kelet-nyugati európai csata

Az Európai Parlament lényegében helybenhagyta azt a javaslatcsomagot, amely alaposan átrendezheti a buszos közlekedést az unióban.

Fabók Bálint
2019. február 15. 06:53 Vállalat

“Lassacskán kezdenek minket emberszámba venni”: Miskolcig söpör az audis sztrájkhullám

A miskolci SEG Automitive-nál sosem sztrájkoltak, de részben az audisok hatására szokatlan összefogás valósult meg. A vezetők azonban megtörték a lendületet.