Hírlevél feliratkozás
Fabók Bálint
2020. szeptember 21. 06:53 Élet

„Ezelőtt harminc évvel voltak ennyien a strandokon” – kimagasló nyara volt a balatoni turizmusnak

A révfülöpi hajóállomásnál fekvő Rév Büfé tulajdonosa évtizedek óta nem látott olyan tömeget a Balatonnál, mint idén nyáron. „A júliusi-augusztusi forgalom már-már túlzás is volt. Az a meglátásom, hogy ezelőtt harminc évvel voltak ennyien a strandokon, amikor még idejártak a nyugat- és a keletnémet turisták, meg a vállalati üdülők is tele voltak” – mondta Bogdán József.

Bár a balatoni turizmus még most is messze van a nyolcvanas évektől a szálláshelyek forgalma alapján*Például 1986-ban közel nyolcmillió vendégéjszakát töltöttek el a tónál, míg tavaly kevesebb mint hatmilliót., a tavaszi lezárások ellenére kiváló szezonja volt a vendéglátásnak. A révfülöpi büfétulajdonos szerint két olyan réteg tagjai jelentek meg látványosan, akik jellemzően nem is szerepelnek a turisztikai statisztikákban: az egynapos vendégek és az ideiglenesen odaköltözök.

„Brutálisan erős volt a hétvégi forgalmunk azok miatt, akik csak egy napra jöttek. Nekem is több olyan ismerősöm volt, aki hajnalban beült az autóba, este meg hazament. Nem akartak megszállni a vírus miatt, meg nem is nagyon tudtak volna, mert a szállások tele voltak” – mondta a büfétulajdonos.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA horvát tengerpart szintjére emelkedtek az elszálló balatoni ingatlanárakA déli parton idén már 50 millió, az északi parton 60 millió forint a nyaralók átlagos ára, ezért már tengerhez közeli horvát apartman is bőven vehető.

Szintén érezhető volt azoknak a jelenléte, akik az otthonról dolgozás lehetősége miatt átmenetileg a Balatonhoz költöztek. „Határozottan azt érzékelem, hogy sokan vannak lent. Több ismerősöm és törzsvendég is leköltözött, többen téliesítenek és próbálják kihúzni az itt tartózkodásukat minél hosszabbra” – mondta Bogdán. Ezt erősíti az a felmérés, amely szerint a Balatonhoz utazók több mint negyede több mint harminc napot maradt.

Pedig az idei szezon egyáltalán nem indult reményt keltően. A járvány miatti lezárások éppen akkor kezdődtek, amikor az első szezonális helyek nyitottak volna. Ilyen volt a Rév Büfé is, amely március elején nyitott meg, majd bő egy hét után már kénytelen is volt bezárni. Emiatt kényszerből megpróbálkoztak a kiszállítással is, amely önmagában növeli a költségeket a magasabb áfa*Elvitelnél 27 százalékos áfát kell fizetni az ételek után, míg helyben fogyasztásnál csak 5 százalékot., a marketing, a kiszállítás és a csomagolás miatt.

„A kiszállítás még a költségeinket sem fedezte, de legalább ki tudtuk szolgálni a vendégeinket, tudtam munkát adni a kollégáknak, és meg tudtam tartani őket” – mondta Bogdán József a csúcsidőszakban 16 embert foglalkoztató büféről, amely tavasszal az előző évi forgalom mintegy húsz százalékát hozta.

Horgászok és kirándulók a balatonfenyvesi strandon az újranyitás napján, május 9-én. Fotó: Varga György/MTI

A forgalom azonban a korlátozások májusi feloldása után is lassan pörgött fel, leginkább az időjárás miatt. „Sok volt a szeles nap, és mindig a hétvégére romlott el az idő” – mondta Puller András, a zamárdi Sarok Büfé vezetője. Hasonló tapasztalatai voltak a balatonföldvári Cuki fagyizó tulajdonosának, Szabó Attilának is. Az 1982 óta működő, egész évben nyitva tartó cukrászda vezetője azt mondta, májusban és júniusban az előző évi forgalom 70 százaléka jött be a rossz idő miatt.

A júliusi-augusztusi jó idő és a külföldi utazás helyett a Balatont választó turisták azonban teljes mértékben kompenzálták az általam megkérdezett vendéglátósokat. „A korábbi trendeknél jóval nagyobb mértékben, harminc százalékkal nőtt a forgalmunk nyáron, és ez visszahozta azt, amit tavasszal elszenvedtünk” – mondta a balatonfüredi Sparhelt Bistro tulajdonosa, Kántor Zsuzsanna.

Az egyik legjobb balatoni étteremnek tartott Sparhelt tavasszal másfél hónapig volt zárva. Az egyébként egész évben nyitva tartó étterem munkavállalóit úgy tudták megtartani, hogy a lezárás alatt a tulajdonosok közeli borászatánál dolgoztak a szőlőben. „A tavaszi bizonytalanság idején nem gondoltuk volna, hogy ilyen jó nyarunk lesz” – mondta Kántor, aki szerint eddig a szeptemberük is nagyon szépen alakul.

Strandolók Balatonlellén. Fotó: Mohai Balázs/MTI

A révfülöpi Rév Büfénél is azt mondták, hogy a rendkívül erős július és augusztus kompenzálta a kieső tavaszi hónapokat. A zamárdi büfének szintén kimagasló volt a forgalma augusztusban, különösen a 20-i hosszú hétvégén. „Azon a hétvégén reggeltől estig állt a kígyózó sor. Rengetegen voltak a Balatonnál, mintha nem is létezett volna az érzés, hogy itt bármiféle vírus van” – mondta a büfé vezetője, Puller András. A földvári Cuki fagyizónál is azt mondták, hogy augusztus közepe kimagasló volt a közel negyvenéves fennállásuk alatt.

Több helyen is azt mondták, hogy idén nyáron voltak olyan időszakok, amikor rekordokat döntött a forgalmuk. Ilyen volt a balatoni régió egyik legszebb helye, a badacsonyörsi Folly Arborétum is, ahol az egész nyarat tekintve is rekordmagas volt a látogatottság. A három hónap alatt mintegy 53 ezer vendégük volt, amely nagyjából kétszerese a tavalyi számnak. Az egész évben nyitva tartó arborétumot több mint kilencven százalékban magyarok keresték fel.

A megkérdezett vendéglátósok elégedettségét a KSH júliusi adatai még nem vetítették előre. Ugyan a vendégéjszakák alapján a belföldi turizmus júliusban már megközelítette a tavalyi szintet, a külföldiek kétharmadával kevesebb éjszakát töltöttek el a Balatonnál. A vendégéjszakák augusztusi adatait októberben publikálja a KSH, de az sem fog teljes képet adni a vendéglátósok szezonjáról, mivel például nem jelennek meg benne az egynapos vendégek vagy a saját ingatlanban lakók. 

 

A külföldiek nagyobb arányú távolmaradása miatt értelemszerűen nem volt kimagasló szezonja azoknak, akik nagyobb részben belőlük élnek. A balatonakali Levendula Naturista Kemping munkatársa azt mondta, hogy némileg kevesebb, de nagyságrendileg hasonló számú vendégük volt annak ellenére, hogy csökkent a külföldi vendégek száma. A magyarok korábbi, mintegy 50 százalékos részaránya 60-70 százalékosra nőtt a kempingben.

A megkérdezett vendéglátósok azt emelték még ki, hogy az elmúlt évek egyik legfelkapottabb balatoni témája, a munkaerőhiány sem enyhült érdemben. Ugyan a legtöbben állandóan nyitva vannak vagy megszokott csapattal dolgoznak, így sem volt egyszerű dolguk, amikor egy-egy embert kellett szerezniük.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkSzobánként 77 millió forint közpénzt kap három magyar szupergazdag közös szállodájaCsányi, Hernádi és Garancsi összesen 11,5 milliárdot kaptak, hogy piaci alapon nem működő hotelt építsenek az egyik legkülönlegesebb fekvésű magyar ingatlanon.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Élet Balaton turizmus vendéglátás Olvasson tovább a kategóriában

Élet

Vámosi Ágoston
2025. február 14. 10:33 Élet, Vállalat

Lázár és Trump hadat üzent neki, a dolgozókért folyó harc fegyvere lett a home office

Az amerikai kormány, a legnagyobb bank és a MÁV is megtiltotta az otthoni munkavégzést, pedig ezzel hátrányba hozzák magukat a munkaerőpiacon.

Jandó Zoltán
2025. február 11. 16:40 Élet, Közélet

Védjegyharc indult Bindzsisztánért, és nem biztos, hogy lesz vesztes

Majka és egy budapesti vállalkozó is levédetné a „bindzsisztán” kifejezést. Előfordulhat, hogy a hivatal mindkét esetben pozitív döntést hoz.

Bucsky Péter
2025. február 10. 05:24 Élet, Vállalat

Eltűnnek a legkevésbé szennyező csomagolások a Mohu-féle rendszerben

Az újratölthető üvegek használata egyébként is visszaszorulóban volt, de az új rendszerben már csak a legelszántabbak tartanak ki mellette.

Fontos

Mészáros R. Tamás
2025. február 18. 09:37 Világ

Zelenszkij Merzre vár, Orbán viszont az AfD-re

Ukrajnának jól jönne a CDU/CSU győzelme a közelgő német választásokon, a magyar kormány viszont az amerikaihoz hasonlóan az AfD-re teszi tétjeit.

Stubnya Bence
2025. február 17. 06:07 Adat, Pénz

Harmadával élnek nálunk jobban a csehek és a lengyelek, ha benzinben számolunk

A kormány divatba hozta az üzemanyagárak régiós összehasonlítását, ezért megnéztük, hol mennyit lehet tankolni az átlagjövedelemből.

Gergely Péter
2025. február 16. 06:07 Pénz

Itt a bankszámladrágulás szezonja, de több tízezer forintot is meg lehet spórolni

Nemcsak az olcsóbb számlacsomagok miatt éri meg sokak számára váltani, hanem az új ügyfeleknek járó 30-50 ezer forintos ajándékpénzek miatt is.