Hírlevél feliratkozás
Torontáli Zoltán
2018. szeptember 15. 16:05 Élet

Csak mítosz, hogy drága az egészséges étel

A címben szereplő állítást Charlie Middleton, a Dundee Egyetem tanára szögezi le, majd indokolja meg a Conversationben megjelent írásában. Véleménye szerint ugyanis a témában megjelent eddigi kutatások jelentős része téves megközelítést használ, vagy nem veszi figyelembe a teljes képet.

Middleton is abból indul ki, hogy a közvélekedés szerint az egészséges étkezés egyértelműen drága, mert manapság sok forrásból lehet olcsó, de egészségesnek kevésbé nevezhető ételekhez jutni.

Az írás nem határozza meg egyértelműen, hogy ebben az összehasonlításban mi nevezhető egészséges ételnek, a hivatkozott tanulmányok alapján azonban egyértelmű, hogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) meghatározását érti alatta. Ezek szerint a nagy energiatartalmú (köznapi elnevezéssel magas kalóriatartalmú), de kevésbé tápláló, zsírban, cukorban és/vagy sóban gazdag készítményeket zárják ki egyértelműen ebből a körből.

 

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA 99 forintos ebéded, és ami mögötte vanÜzleti szempontból zseniális termék a japán instant tésztaleves, mert alacsony áron is magas haszonnal lehet eladni.

Nem mindegy azonban, hogy a termékek árát mihez viszonyítjuk – érvel a kutató. Ha például két csokoládés desszertet hasonlítunk össze, és az egyikben kevesebb a zsírtartalom, mint a másikban, az áruk pedig hasonló, akkor a light verzióban többet kell fizetni egy kalória ételért. A probléma azonban az, hogy az emberek döntő többsége nem a kalóriát, hanem az étel adagját, vagyis a tömegét veszi automatikus összehasonlítási alapnak, amikor vásárol.

Márpedig 20 dekagramm csicseriborsó sokkal olcsóbb, mint 20 deka szalonna, tehát ha így gondolkodunk, akkor a definíció szerinti egészségesebb étel kerül kevesebbe. Ezzel a számolással igaz, hogy 

még egy sajtburger árához képest is lehet sokkal olcsóbban és egészségesebben étkezni.

A köztudatban lévő drágaság nagyrészt a húsok, a halas készítmények és a tejtermékek viszonylag magas árának, illetve az organikus és az úgynevezett szuperélelmiszerek egyre nagyobb népszerűségének a következménye.

A probléma központi eleme azonban nem az étel ára, hanem az étkezéssel kapcsolatos tudás, az ételek elkészítése és az ehhez szükséges idő megléte. Vagy éppenséggel a hiánya. Egy dolgos hétköznap után hazatérve talán a főzés az utolsó dolog, amihez kedvet kap az ember.

Ezzel párhuzamos jelenség, hogy minél szegényebb körülmények között él valaki, annál inkább hajlamos (túl) kalóriagazdag ételeket enni például gyümölcs helyett, mert az előbbiek nagyobb mértékben okozzák a jóllakottság érzetét. Egy sajtburger ebből a szempontból sokkal hatékonyabbnak tűnik, mint egy alma.

Hiába próbálkoznak még a sztárszakácsok is, mint például Jamie Oliver a gyorsan és könnyen elkészíthető, olcsó, ám mégis egészséges ételek készítésének oktatásával, a szokásokat nehéz megváltoztatni. Az asztalra kerülő étel a személyiségünk központi eleme, és az ilyen átnevelő programok ezt csak a legritkább esetben veszik figyelembe.

 

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkJamie Oliver már nem menő, ezért zárnak be az éttermeiA Pucér szakács néven ismertté vált séf-üzletember túltolta a saját bizniszét. Halmozza a veszteséget és a London központjában lévő étterme csődben van.

Middleton általános tanácsai az olcsóbb és egészségesebb étkezéshez az alábbiak:

  • A húsok és azon belül a halak általában sokkal drágább fehérjeforrások, mint a növényi eredetű ételek, ezért az utóbbiak felé fordulva csökkenthető a költség. A hüvelyesek (bab, borsó, lencse) például táplálóak és olcsók.
  • A szuperélelmiszerek trendjének nem kell bedőlni, egyelőre nincs is egyértelmű meghatározása ennek a divatos vonalnak, egészséges voltuk pedig nagy vita tárgya.
  • A zöldségek és gyümölcsök mennyiségének növelése az étrenden belül bizonyítottan kedvező hatású. A fagyasztott, konzerv vagy szárított gyümölcsök és zöldségek általában olcsóbbak.
  • Az előre elkészített ételeket mindenképpen érdemes kerülni, sok esetben jobb minőséget lehet elérni olcsóbban az otthoni főzéssel.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Élet drága egészség étel olcsó Olvasson tovább a kategóriában

Élet

Vámosi Ágoston
2025. április 9. 06:06 Élet

Szinte az egész országot letarolták a hajnali fagyok, óriási a kár a gyümölcsösökben

Csak a Nyugat-Dunántúl úszta meg, máshol a gyümölcsfák virágai nem bírták a fagyokat. Olyan gazdával is beszéltünk, akinél 60-80 százalékos a kár.

Stubnya Bence Torontáli Zoltán
2025. április 3. 17:00 Élet, Közélet

A köztéri ivás lett a kocsmák fő versenytársa, és ezen nem segít a kocsmaprogram

Egyre gyakoribb, hogy a lakossági panaszok miatt az önkormányzatok fellépnek a boltok előtti italfogyasztás ellen, de egy dohányboltnak már nem lehet megtiltani, hogy éjszakai szeszforrás legyen.

Stubnya Bence
2025. március 31. 06:01 Élet, Pénz

Meglepő városokban kell keresni a leggyorsabban dráguló lakótelepi lakásokat

Az abszolút listán Pest és Debrecen kiszorította Győrt és Sopront, de a leggyorsabb áremelkedés Komlón, Várpalotán, Miskolcon és Szegeden ment végbe.

Fontos

Váczi István
2025. április 16. 11:59 Pénz

Idegesek a befektetők, Argentína lesz az Egyesült Államokból?

Sok évtizedes bizalmat kezdett ki Donald Trump kaotikus gazdaságpolitikája, aminek következményeit Magyarországon is érezhetjük.

Torontáli Zoltán Jandó Zoltán
2025. április 16. 05:45 Közélet

Tele vannak a raktárak eladatlan hússal és tejjel, és ez nagyon sokba fog kerülni

Óriási költségekkel jár, hogy a száj- és körömfájás miatt beragadt az export, és nagy a bizonytalanság abban, hogy milyen kárenyhítést kapnak a piaci szereplők.

Váczi István
2025. április 15. 12:55 Világ

Trump megértő Oroszországgal, mégis ő a legnagyobb veszély az orosz gazdaságra

Ha a vámháborús káosz miatt tovább esik az olajár, az nehezen megoldható feladat elé állítja az utóbbi években jól vizsgázó orosz gazdasági vezetést.