Hírlevél feliratkozás
Torontáli Zoltán
2018. december 20. 11:15 Állam, Élet

Hiába folyik már egy éve az e-recept bevezetése, marad a papír

Ahogy az várható volt, az emberi erőforrások minisztere az utolsó pillanatban, 12 nappal a határidő letelte előtt kénytelen volt elhalasztani a papíralapú vények megszüntetését. Az eredeti terv az volt, hogy 2019 januárjától már csak elektronikus receptet írnak fel az orvosok, és ettől csak néhány kivételes esetben térhetnek el, a rendeletben azonban most minden dátumot átírtak egy évvel későbbre.

Amint azt korábban részletesen bemutattuk, az e-recept már egy éve létezik Magyarországon, és a lényege az lenne, hogy a páciensek ne kapjanak papírra kinyomtatott vényt. Az orvosok a rendelőben egy központi adatbázisba „írják fel” a gyógyszereket, és ezt a patikában is láthatják a gyógyszerészek, így a betegnek nem kell magával hurcolnia a papírokat, egyszerűen a személyazonossága igazolásával hozzájuthat a gyógyszereihez.

A bevezetéshez azonban átmeneti időszakot határoztak meg, amely azt jelenti, hogy bizonyos ideig az e-recept mellé úgynevezett felírási igazolást is kell adni. Mivel a felírási igazolás szinte teljesen úgy néz ki, mint a hagyományos papírrecept, valószínűleg a betegek jelentős része észre sem vette, hogy már e-receptet kapott.

Az átmeneti időszak lejárta már csak azt jelentette volna, hogy a páciens nem kap felírási igazolást, és ennek az eredeti tervek szerint 2019 januárjától így kellett volna lennie. A módosítás után azonban erre leghamarabb csak 2020-tól kerülhet sor.

Az átmeneti időszak tavaly év végén úgy indult el, hogy a gyógyszertárakat lényegében azonnal kötelezték a rendszerhez való csatlakozásra. A kimaradóknak ugyanis azt a retorziót lengették be, hogy megvonják tőlük az államilag támogatott gyógyszerek után járó jutalékot. Ennek következtében az e-recept elfogadása és használata a gyógyszertárakon sosem múlott, hiszen ők kényszerítve voltak a csatlakozásra, az orvosi oldal megszervezése azonban sokkal bonyolultabb ügynek bizonyult.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkÉszrevetted, hogy te is e-beteg lettél?A széleskörű tájékoztatás elmaradt, így az emberek nem is tudják, milyen fontos változás indult el az egészségügyben.

Állam Élet beteg bevezetés e-recept egészségügy gyógyszertár halasztás vény Olvasson tovább a kategóriában

Állam

Bucsky Péter
2019. január 13. 07:44 Állam

Egy uniós statisztika, ahol Magyarország a legjobb

A magyar közbeszerzések összértékének csupán 1,3 százaléka landolt offshore hátterű cégeknél, ami a legkedvezőbb érték az EU-ban.

2019. január 11. 14:27 Állam

Régen rúgtak ki annyi embert, mint a kormány novemberben

Novemberben 1884 embert bocsátottak el csoportos leépítés keretében. Ennél többet 2016 júniusában küldtek el utoljára ilyen formában.

Wiedemann Tamás
2019. január 10. 12:17 Állam, Élet

Példátlanul elnéző a magyar állam a letelepedési kötvényesekkel

Majdnem 20 ezer tartózkodási vagy letelepedési engedélyből 24 darab szűnt meg, és mindössze hat a magyar hatóságok döntése miatt.

Fontos

Torontáli Zoltán
2019. január 18. 15:49 Közélet

A minisztériumban pontosan látják, hogyan dolgoztatják túl a magyar munkást

A munkaügyi hivatal jelentése tisztán leírja, mi megy az ipari cégeknél, és az eredmény teljes mértékben rímel a rabszolgatörvényre.

Váczi István
2019. január 18. 06:53 Közélet, Vállalat

Földbe döngölt egy céget a kormány, majd letette előtte a fegyvert

A korábbi piacáról hét éve jogellenesen kiszorított Edenred lesz az egyik nyertese annak, hogy megszűnt az Erzsébet-utalvány forgalmazása.

Kasnyik Márton
2019. január 16. 18:01 Világ

Miért bénították le a saját országukat a brit és az amerikai politikusok?

Senki ne lepődjön meg, hogy a fejlett országok lakóinak egy része olyan politikusokat támogat, akik a politikai intézményrendszer ledózerolásán dolgoznak.