Hírlevél feliratkozás
Váczi István
2024. július 12. 14:27 Adat

Miközben a magyar ipart lehúzza az akku- és járműgyártás, a szlovák autóipar száguld

Megerősítette előzetes számait a statisztikai hivatal a hazai ipari termelés májusi alakulásáról, azaz nagyjából öt százalékos a csökkenés 2023 májusához képest. Most már azonban látjuk az ágazatok teljesítményét is.

Számokban: a feldolgozóiparon belül legnagyobb súlyú járműgyártás volumene 14,5 százalékkal esett vissza egy év alatt, ezen belül a közúti gépjárművek gyártása 18,6 százalékkal csökkent.

  • A második legnagyobb súlyú élelmiszeripar a kevés pozitív kivétel egyike volt, termelése 9,6 százalékkal nőtt.
  • A harmadik legnagyobb súlyú villamos berendezés gyártásánál viszont 18,7 százalékos visszaesést mért a KSH, ezen belül pedig különösen durva az akkumulátorok, szárazelemek előállításának 32 százalékos zuhanása.

Miért fontos ez? Az ipar negatív teljesítménye miatt az idénre várt 2,5 százalék körüli gazdasági növekedést még inkább a fogyasztás élénkülésére kellene alapozni. A növekedés nagysága sok mindent befolyásol az államadósság GDP-arányos mértékétől a költségvetés helyzetén át végső soron a nemzetgazdaságban szétosztható jövedelmekig.

Alulnézet: az említett ágazatok visszaeséséhez eddig kevés nagyobb elbocsátás kapcsolódott, a legjelentősebb az SK On iváncsai akkugyárából elküldött 600 – többségében kirgiz – vendégmunkás leépítése.

Tágabb kontextus: a hazánkhoz – a járműipar nagy jelentősége miatt – hasonló gazdaságszerkezetű Szlovákiában májusban lényegében stagnált az ipar, azon belül viszont az autóipar kifejezetten jól teljesített, 8 százalékkal nőtt éves alapon.

Igen, de: az első látásra meglepő adatot részben akár az is magyarázhatja, ha néhány olyan autómodellre erősebb a külpiaci kereslet, amelyet Szlovákiában gyártanak, idehaza viszont nem.

  • A szlovák ipar jobb teljesítményének másik magyarázata, hogy tavaly májusban még nem termelt a mohi atomerőmű 2023 októberében beindított harmadik blokkja, amely a bázisidőszakhoz képest minden hónapban megnyomja az áramtermelési statisztikát.
  • Másrészt Szlovákiában még nincsenek akkugyárak, amelyek visszaeső termelése rontaná az ipari statisztikát.

Reakciók: az Erste Group elemzése szerint a szlovák ipar teljesítménye változékony volt az utóbbi hónapokban, és a helyzet továbbra is nehezen kiszámítható. Pozitív jel a rendelésállomány növekedése, és a termelés bővülésére számító vállalatvezetők aránya is nő.

Mi várható? Ez mindkét országban elsősorban a külső kereslet alakulásának függvénye. Szlovákiában az Erste elemzése szerint bizakodásra ad okot a németországi ipari és szolgáltatási menedzserindexek alakulása, valamint a német termékek iránti kínai és amerikai kereslet élénkülése.

  • Virovácz Péter, az ING vezető elemzője szerint Magyarországon tartós ipari trendfordulóra a közeljövőben nem lehet számítani. A külső kereslet lassan indulhat be, mert a termelési láncokban csak akkor épülhetnek vissza a rendelésállományok, ha javul a globális fogyasztói bizalom és érdemben apadnak a felhalmozódott készletek.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkCsak a baj van mostanában a hazai akkugyárakkal, meddig tart még a szenvedés?Az iparág akkor is meg tudja rángatni az ország gazdaságát, amikor nincs is válságban. Autóvásárlóként viszont jól járhatunk az egyre olcsóbb cellákkal.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA magyar gazdaság fejlettségi szintjén már nem lehet csak az iparra fókuszálniOlyan országoknak is érdemes iparpolitikával foglalkoznia, ahol nagyok a korrupciós kockázatok, de nem mindegy, hogyan. Interjú Juhász Rékával, a University of British Columbia kutatójával.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkBeragadt fékként lassítja az ipar a magyar gazdaságot, hogy lesz ebből gyorsulás?Az ipar gyengélkedése valószínűleg egész évben visszafogja a gazdaság teljesítményét, így leginkább csak a fogyasztás bővülésében lehet bízni.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Adat akkumulátoripar autóipar élelmiszeripar feldolgozóipar ipar ipari termelés Olvasson tovább a kategóriában

Adat

Stubnya Bence
2024. augusztus 15. 17:26 Adat, Közélet

Olyan gyenge az európai gazdaság, hogy a magyar növekedés is beférhet az élmezőnybe

A gyenge második negyedéves magyar GDP-adat az elemzőket is meglepte, és az előző negyedévhez képes csak két uniós tagállam teljesítménye nézett ki csúnyábban.

Stubnya Bence
2024. augusztus 15. 13:57 Adat, Élet

Most élesben látjuk, mennyivel gyorsabban melegszik fel Magyarország a világátlagnál

Magyarországon az idei első hét hónapban 4,4 fokkal volt melegebb, mint a iparosodás előtt, míg a globális átlag ennek majdnem csak a harmada egyéves időtávon.

Hajdu Miklós
2024. augusztus 14. 12:55 Adat, Vállalat

A visszavont engedély ellenére nem vett vissza a gödi akkugyár a friss adatok szerint

Az ipari termelési adatok alapján nem látszik lényegi hatása annak, hogy áprilisban felfüggesztették az üzem környezethasználati engedélyét.

Fontos

Mészáros R. Tamás
2024. augusztus 21. 04:55 Világ

Harminc évig várták az inflációt, most megjött, és beleremegett a globális pénzpiac

A japán jegybank három évtizedig próbált inflációt csiholni, amitől fenntartható növekedést várt, a valóságban viszont tőzsdei pánikot okozott.

Kiss Péter
2024. augusztus 20. 05:19 Pénz

A részvénypiacnak van igaza, vagy a híres recessziós jelzésnek?

Augusztus elején pirosan villogni kezdett a recesszió felirat az amerikai képernyőkön a Sahm-szabály alapján, de lehet, hogy ezúttal tévesen.

Torontáli Zoltán
2024. augusztus 19. 05:48 Élet, Vállalat

Szerencsével és átszervezéssel enyhült a repülési késéskáosz

Több a légi irányító a reggeli műszakban, kevésbé viharos az időjárás, így kevesebbet késnek a gépek, ráadásul hamarosan a nyári főszezonnak is vége.