Hírlevél feliratkozás
Hajdu Miklós
2025. január 30. 12:55 Adat

A várt növekedés nyolcada jött össze tavaly, idén már kisebb a mellélövés veszélye

Vége a recessziónak, a tavalyi GDP 0,6 százalékkal meghaladta a 2023-as szintet a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint. (A nyers adat 0,5 százalék.)

  • Az előző negyedévihez képest 0,5 százalékkal bővült a bruttó hazai termék a tavalyi utolsó negyedévben, ám 2023 IV. negyedévéhez képest csak 0,2 százalékos növekedés látszik.

Reakciók: „A kilábalás tempója eléggé lomha” – fogalmazott Virovácz Péter lapunkhoz eljuttatott kommentárjában a tavalyi és a tavalyelőtti utolsó negyedévek közötti különbségekkel kapcsolatban. Az ING elemzője kiemelte továbbá, hogy az éves növekedés üteme is alulmúlta az előrejelzéseket, ráadásul a tavalyi már második év, amikor a GDP váratlanul gyengén alakul.

Előzmények: a kormány 2024-re vonatkozóan sokáig 4 százalékos növekedést várt, majd tavaly áprilisban 2,5 százalékra módosította az előrejelzést, ami megegyezett az akkori piaci előrejelzések átlagával. A nyáron már csak 1,8-2,2 százalék közé becsülte a várható növekedést Varga Mihály, a Monetáris Tanács szeptemberben adott prognózisa pedig 1–1,8 százalék volt.

Miért fontos ez? Az előzetes várakozások és a megvalósult GDP-növekedés közötti különbség nyomán kétségek merülhetnek fel az idei évre vonatkozó előrejelzésekkel kapcsolatban is, sőt, a kormányzat a korábbi években is rendre felülbecsülte a gazdaság jövőbeli teljesítőképességét. 2025-re a 3-6 százalékos növekedés lehetőségét vetette fel a kormány tavaly szeptemberben.

  • Ennek a sávnak az alját sem biztos, hogy eléri a 2025-ös GDP-növekedés egyes, az ősz során publikált előrejelzések szerint, a Portfolio által gyűjtött friss becslések alapján pedig már csak a 2-2,5 százalék közötti növekedési ütem látszik a legvalószínűbbnek idén. A decemberi Inflációs jelentésben közölt jegybanki számítás szerint 2,6–3,6 százalék között lehet a bővülés.

Mit mondanak ők? Nagy Márton szerint idén negyedévről negyedévre egyre nagyobb ütemű növekedésre vált a gazdaság, 3 százalék feletti bővülés várható 2025 második felében. Az egész évet tekintve tavaly decemberben a nemzetgazdasági miniszter 3 százalék feletti, 4 százalék körüli – az erősödő belső fogyasztáson alapuló – GDP-növekedés eléréséről beszélt.

Tágabb kontextus: a termelő ágazatok – az agrárium, az ipar és az építőipar – húzták le a gazdaság teljesítményét a tavaly, és a főbb fogyasztói és üzleti bizalmi indexek tükrében kérdéses, hogy növekedésbe fordulhat-e a bő két éve tartó stagnálás az Erste elemzése szerint. A legnagyobb bizonytalansági tényező a külpiacok helyzete, amire a gyengülő export is rávilágít.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkLassan kijöhet a mocsárból a magyar gazdaságA fogyasztás egyre jobban alakul, az ipar azonban továbbra is szenved, és a külpiacok állapota sem ad okot túl sok bizakodásra.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkÁlmodozásban évek óta erősebb a magyar gazdaságpolitika, mint a növekedés előrejelzésébenEgyre bátrabbak a kormányzati tervek, miközben az előző években az előrejelzések a valóság közelébe se értek.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Adat előrejelzés gdp GDP-növekedés recesszió Olvasson tovább a kategóriában

Adat

Jandó Zoltán
2025. május 13. 15:33 Adat, Közélet

Nem tetszik a Fradinak, hogy több fiatal magyar focistát kell játszatnia

Az MLSZ azt szeretné, hogy a klubok ne a kiöregedő légiósokra. alapozzanak, miközben irdatlan közpénz folyik az utánpótlásba.

Váczi István
2025. május 13. 13:42 Adat, Vállalat

Könnyebben találhat magyar dolgozókat egy kínai autógyár Pécsen, mint a BYD Szegeden

Nem tett le a kormány a pécsi autógyártásról, de nem világos, miért lenne jó, ha még erősebben függene a szektor szerencséjétől a magyar gazdaság.

Torontáli Zoltán
2025. május 12. 10:23 Adat

Nem Magyarországra jönnek a magasan képzett szakemberek

Németország mellett több kelet-európai tagállam is vonzza a szakembereket, de Magyarország nem.

Fontos

Váczi István
2025. május 14. 12:10 Világ

Zakatol a háború, dübörög a diplomácia, az orosz gazdaság köhög

Mindenki Trump kegyeit keresi, de ha létre is jön az isztambuli orosz-ukrán találkozó, nem valószínű, hogy sokkal közelebb kerülünk a békéhez.

Stubnya Bence
2025. május 13. 05:50 Közélet, Vállalat

Magyar beszállítókat és fejlesztést ígér a BYD Szegedre, de induláskor még az összeszerelés lesz a fókusz

A szegedi beruházás munkaerőpiaci előnyei az országon kívül csapódnak le, a magyar beszállítók megjelenése és a helyi k+f csak évek múlva jön szóba.

Mészáros R. Tamás
2025. május 12. 12:05 Világ

Miután megdrágította az EU a kínai e-autókat, elkezdtek benzinest hozni

Nem sikerült megállítani a terjeszkedést, a kínai márkák piaci részesedése öt százalék fölé emelkedett.