Az Európai Központi Bank (EKB) legfrissebb éves jelentése kritikai megállapításokat tartalmaz a Magyar Nemzeti Bank működéséről, utalva egyebek mellett az alapítványi keretek között indított oktatási és műtárgyvásárlási programokra. Rögtön felvetődik, hogy mi ezeknek az észrevételeknek a jelentősége, a jogi és szakmai alapja, és miért most kerülnek elő.

Az utóbbi a legegyszerűbb. Az április elején közzétett jelentés megállapításai nem újak, az EKB működéséről szóló éves beszámoló röviden említi a bank által adott évben meghozott hivatalos állásfoglalásokat. Mint azt a G7 már dokumentálta, az EKB a magyar ügyekben évek óta visszatérően tesz észrevételeket. Az európai központi bank jogkörébe tartozik az uniós tagállamok jegybankjai jogállásának, monetáris politikai működésének ellenőrizése.

Különösen fontos ügy az államok monetáris finanszírozásának tilalma, amely az európai jegybanki kánonnak jó ideje központi eleme. Hogy ez a finanszírozási tilalom mióta és miért él, miként kell pontosan értelmezni, érdekes szakmai kérdéskör, amellyel kapcsolatban különféle nézetekkel találkozhatunk, de attól az tény, hogy egy központi banknak tilos állami feladatot átvállalnia, a költségvetést kisegítenie, annak anyagi előnyt nyújtania. A történelmi tapasztalatok szerint az ilyen összefonódás rontja a monetáris politika hatékonyságát, egyébként pedig ellentétes az érvényes joggal.

Számít-e mindebben az, hogy minálunk még nem az euró a törvényes fizetési eszköz? Nem. Magyarországnak úgynevezett derogációja van („eltéréssel rendelkező tagállam”), azaz előbb-utóbb be kell lépnie az eurózónába, ám az EU-szerződésben rögzített követelményeknek addig is köteles megfelelni. Persze abból, hogy az alapítványi programokról hat éve visszatérően elhangzik kritika, leszűrhetnénk, hogy annak nincs sok foganatja. Én inkább azt mondanám, hogy a malmok lassan őrölnek.

A magyar ügyekkel foglalkozó részt érdemes egészében idézni:

„Az EKB éves jelentéseiben 2014-től kezdődően felvetett aggodalmakat nyomon követve az EKB továbbra is figyelemmel kísérte az MNB által 2014-ben és 2015-ben indított programokat. 2018-ban az MNB további intézkedéseket hozott az EKB aggodalmainak enyhítésére, és 2018-ban lezártak egy programot, amely magyar műalkotások és kulturális vagyontárgyak vásárlását célozta. Ugyanakkor tekintettel nagy számukra, terjedelmükre és méretükre, az EKB továbbra is szoros figyelemmel kíséri, hogy e műveletek megfelelnek-e a monetáris finanszírozás és a kiváltságos hozzáférés tilalmának. Ezenkívül az EKB továbbra is figyelemmel követi az MNB részvételét a Budapesti Értéktőzsdében, mivel a BÉT többségi tulajdonának MNB általi 2015. novemberi megvásárlása még mindig úgy tekinthető, hogy az monetáris finanszírozási aggodalmakra ad alkalmat.”

Az idézetből kivehető, hogy a magyar jegybank – talán nem túl lelkesen – igyekszik mérsékelni a kritikára okot adó felületet. A mostani éves jelentésben tehát nincsenek új ügyek. Nem is itt látom a lényeget.

Az EKB sokkal részletesebben foglalkozik monetáris dolgainkkal a konvergencia-jelentéseiben. A legutóbbi, 2018-as, szűkszavúan, de egyértelműen megírta, hogy a magyar fogyasztói inflációs ráta magasabb, mint az uniós árstabilitási referenciaérték. A magyar infláció a megelőző tíz évben széles sávban (mínusz 0,3 százalék és 7,3 százalék között) ingadozott, az időszak átlaga pedig 3 százalék, azaz magas. Ezt bizony láttuk, éreztük. Azóta még feljebb kúszott az átlagos inflációnk. E tekintetben most csak a románok és a lettek állnak rosszabbul a 28 tagország közül, de náluk legalább az évek óta tartó nyaktörő növekedés és a gyors jövedelmi konvergencia szolgál magyarázatul a pénzromlás ütemére, szemben a mi legfeljebb közepes konvergálási teljesítményünkkel.

Az EKB jelentés azt is megemlíti, hogy a forintvaluta árfolyama elég változékony. Ezt is érezzük a bőrünkön. A vállalatok számára az árfolyamkockázat kellemetlen többlet-nyűg.

A hűvös hivatalos tónus ellenére egyértelmű az EKB konklúziója:

„a magyar jog nem felel meg maradéktalanul a jegybanki függetlenségre, a monetáris finanszírozás tilalmára, az euro egységes helyesírására, valamint az eurorendszerbe történő jogi integrálódásra vonatkozó követelményeknek.”

Legkevésbé az euro uniós helyesírásától való eltérésünk érdekes mindebben. A jogi megfelelésben és konvergencia-mértékek terén lévő elmaradásunk már valóban komoly ügy, de azok is csak akkor lennének tényleg fontosak az EKB-nak, ha a magyar hatóságok kezdeményeznék a közös pénz átvételét. Ennek viszont e sorok írásakor nem látni közeli realitását. Az infláció és az árfolyam-ingadozás viszont elsősorban és leginkább nekünk ügy.

Mint ahogy az MNB alapítványi keretek közötti nem-monetáris tevékenysége sem Frankfurt számára lényeges legfőképpen. A jegybanki nyereségből finanszírozott ingatlan- és műkincsvétel, oktatási tevékenység ügyeiben csupán az egyik szempont az, hogy ezek kvázi-fiskális műveletek-e. A jegybanknak közpénzből végzett felsőoktatási szerepéről annak idején a Magyar Tudományos Akadémia Közgazdaságtudományi Bizottsága alapos, kilenc pontba szedett állásfoglalást tett közzé. Tanulságos az arra adott aznapi jegybanki visszautasítást elolvasni, amely leginkább az aláíró személyekkel foglalkozik, és különben is „see you in court”. Pedig a kritikai megjegyzések fő üzenete az, hogy a jegybanki nyereségből, egyéb közforrásból lehet jó és még jobb célokat támogatni, de miért nem az oktatási, kulturális tárcákon keresztül, a közpénzek ellenőrzésének távolról sem tökéletes, de mégis elvileg az Országgyűlés által ellenőrizhető rendszerén belül?

Vonakodva hozza szóba mindezt az ember; magam is elmondtam már annak idején újságírói kérdésre válaszolva, hogy a szóban forgó mecénási és vagyongazdálkodási tevékenységek nem tartoznak a jegybanki teendők körébe; hamar meg is kaptam jegybanki közleményben a visszautasítást, megtűzdelve valamikori gazdasági miniszteri tevékenységem kritikájával.

Ezek és hasonló ügyek azonban nem maradnak meg a mi vitáik körében, a legtöbb kívülről is jól látható. Az viszont nekem másodlagos, legalább is egyelőre, hogy a külső, ez esetben az EKB-től származó kritikai megállapításokból fakadnak-e vagy sem jogi, adminisztratív következmények. Ám látni kell, hogy nem Frankfurtnak fontos mindaz, amiben nem állunk jól, ahol elmaradunk a vállalt normáktól. Nekünk fontos. Mert mi szembesülünk a következményekkel, előbb vagy utóbb.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Pénz ekb matolcsy györgy mnb Olvasson tovább a kategóriában