Hírlevél feliratkozás
Fabók Bálint
2024. március 9. 18:02 Pénz

Terjeszkedésének köszönhetően ontja a profitot az OTP

Az OTP vált az egyetlen helyi gyökerű, univerzális bankcsoporttá a régióban – jelentette ki Bencsik László vezérigazgató-helyettes, miközben a bank tavalyi rekordévét elemezte pénteken.

Számokban: az OTP 1000 milliárd forintos profittal zárt, amely 6-8-szorosa a tíz évvel ezelőtti számainak. Mérlegfőösszege – tehát a kiutalt hitelek, az elhelyezett pénz és a saját tőke összege – tíz év alatt háromszorosára nőtt.

  • Az OTP idén zárta le történetének legnagyobb vásárlását egy szlovén bank megvételével, így már öt országban piacvezető (Magyarország mellett Bulgária, Horvátország, Szlovénia és Montenegró).
  • Egy év alatt 34 százalékkal nőtt a külföldi ATM-ek száma, a leánybankokoknál dolgozók száma pedig 27 százalékkal (27,5 ezer főre).

A bank nemzetköziesedését szintén alátámasztja, hogy 6-7 éve még a magyarországi tevékenységből származott az eredmény kétharmada, mostanra megfordult ez az arány.

  • Ezt részben az magyarázza, hogy Magyarországgal szemben mindegyik külföldi csoporttag országában nőtt a GDP, emellett alacsonyabb volt az infláció, és a kamatszint kevésbé vetette vissza a hitelezést.

Tágabb kontextus: a magyar bankszektor 1450 milliárd forint nem konszolidált adózott eredményt ért el tavaly. Ez háromszorosa az egy évvel korábbinak, és a 2008-as válság előtti időket idéző, 21 százalékos tőkearányos megtérülést jelent.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkTörténetének legnagyobb tranzakciójával az ötödik országban lesz piacvezető az OTPSajtóinformációk szerint közel 390 milliárd forintért vehetett meg az OTP egy szlovén bankot, amely magasan a legnagyobb felvásárlása az elmúlt évekből.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA kormány csak Ukrajnával harcol a magyar cégekért, Oroszországgal nemFantombokszot folytat az OTP-t már nem listázó Ukrajnával a kormány, közben Oroszországban egyre kevésbé gyakorolhatják tulajdonosi jogaikat a külföldi cégek.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Pénz bankrendszer külföldi terjeszkedés nyereség OTP OTP Bank Olvasson tovább a kategóriában

Pénz

Hajdu Miklós
2024. május 8. 15:13 Pénz

A magas magyar áfa olyan drog, amiről nehéz lejönni

A kormány igyekszik minimalizálni a vállalati nyereségek adóztatását, emiatt nincs tér adócsökkentésekre sem a jövedelmeknél, sem a fogyasztásnál.

Mészáros R. Tamás
2024. május 8. 05:43 Pénz, Vállalat

Az OTP-t is érintheti, hogy fogy a türelem az Oroszországban üzletelő európai bankokkal szemben

A Raiffeisen, az Unicredit és az OTP is hatalmas profitot csinál az orosz piacon – amit az európai szabályozók igyekeznek keményebb eszközökkel megvágni.

Jandó Zoltán
2024. május 6. 05:32 Pénz, Vállalat

Nem a Gazprommal lesz a politikai haszonszerzés eszköze a Fradi és a magyar labdarúgás

Mert már régen az. A magyar futballban soha nem alakult ki valódi szponzoráció. A Fidesz hatalomra kerülését követően a baráti pénzeket a politikai motiváció váltotta fel.

Fontos

Stubnya Bence
2024. május 9. 10:06 Adat

Uniós élmezőnyben van az összes magyar régió az autók számának növekedése alapján

Csak román régiók hagyták le a magyarokat a lakosságarányos autók számának bővülésében. A legszegényebb magyar régiókban volt a legnagyobb növekedés.

Stubnya Bence
2024. május 9. 05:33 Közélet

A kormány és a multik sem járnak rosszul az ország gazdasági függőségével

A magyar és a lengyel nemzeti kormány is jobban támogatta a multik beruházásait az elődeinél. Egy új tanulmány szerint ez nem ellentmondás, az EU szabályaiból következik.

Stubnya Bence
2024. május 8. 10:13 Közélet, Vállalat

Folytatódnak az áremelések, amik miatt megorrolt a bankokra és a telekomcégekre a jegybank

Átlagosan 28 százalékkal kerülnek többe idén a nagyobb bankoknál nyitható egyszerűbb számlák tavalyhoz képest.