Hosszabb, egy-két évtizedes időtávokon mind a magyar diplomával rendelkezők, mind a felsőoktatásba bekerültek aránya nő vagy stagnál, ami természetesen pozitív tendencia, és a társadalmi-gazdasági fejlődés egyik faktora. Csakhogy a nagy tendenciát részletesen vizsgálva és kontextusba helyezve már éles strukturális problémák rajzolódnak ki. A magyar diplomásarány az EU-ban a sereghajtók között van, és a felsőoktatási bejutási esélyek alakulásával sem büszkélkedhet az ország.
Arról már írtunk korábban, hogy a magyar diplomások arányának 2004 és 2022 között végbement növekedése jelentősen elmarad az EU-átlagtól és a régió országaitól – ráadásul az országon belüli különbségek is kiugróak –, ami hosszabb távon jelentős versenyképesség-csökkenést jelent. Úgy tűnik, a jelenség a magyar felzárkózás korlátait is körülrajzolja.
Egy friss tanulmány egy másik nézőpontból világít rá a magyar felsőoktatással kapcsolatos, alapvetően pozitív trendek mögött megbúvó problémákra. Az Új Pedagógiai Szemlében Polónyi István oktatáskutató statisztikai számításokkal szolgáltat érveket amellett, hogy
Ebből következik a tanulmány szomorú kulcsállítása: a magyar felsőoktatás szélesédése nem növelte, hanem csökkentette az esélyt a felsőoktatáshoz való hozzáférésre a gazdaságilag elmaradottabb régiókból. A tehetősebb régiókból érkezők arányaiban egyre többen vannak, és még csökkent is a verseny.
A vonatozó korcsoportos népesség ugyan csökkent ezen időszak alatt, de a felsőoktatásba jelentkezők és felvettek abszolút száma ennél kevésbé csökkent. Ebből következően az arány – vagyis a felsőoktatásban részt vevők teljes korcsoportos népességhez képesti aránya – nőtt. Ez látható az alábbi – a tanulmányból vett – ábrán és a vékony trendvonalon.
Ugyanakkor az összes jelentkező és felvettek számának alakulásában is viszonylag nagy bezuhanások és kiugrások voltak. A szerző szerint ezekért olyan oktatáspolitikai intézkedések felelősek, mint a 2007-es tandíj-bevezetési és a 2013-as önköltség-emelési kísérletek, valamint a 2020-ban, a felvételizők számára kötelezően előírt emelt szintű érettségi.
Vagyis bár az alaptrend stabil, és a felsőoktatás iránti növekvő kereslet fixen leképeződik a felsőoktatásba való bejutás esélyének növekedésével, a különböző kormányok egy-egy intézkedéssel jelentős kilengéseket képesek előidézni a jelentkezők számának alakulásában.
Az általánosan növekvő bejutási esélyről még egy fontos állítást tesz a tanulmány: a növekedés mértéke 2001 és 2022 között lassuló tendenciát mutat (ez is látszik a berajzolt trendvonalon). Ennek oka Polónyi szerint a 2010 utáni oktatáspolitika, ami pár intézkedéssel lényegében megfogta a felsőoktatás-boomot, például azzal, hogy 2012-ben az állami ösztöndíjas létszámkeretet 53 ezer főről a Széll Kálmán Terv 34 ezer főre csökkentette.
Ezek után, 2015-re nagy mértékben visszaesett az alap-, osztatlan, nappali képzésre bejutottak összes jelentkezőhöz képest vett aránya – nehezebb lett a bejutás, és megállt a felsőoktatás “társadalmasításának” folyamata.
Ez a jelentős megtorpanást hozott magyar felsőoktatás teljes részvételi hányadának növekedésében, ráadásul a bejutási esély ilyen szintű visszaesése a fejlett országok között szinte példátlan. A V4 országait nézve már nem látszik annyira egyedinek ez a fejlemény, de a mértéke így is lényegesen nagyobb. A szerző alábbi ábráján látható mindez.
Mivel a felsőoktatásba jelentkezőkről és családjukról nincs adat a felsőoktatási adatbázisban, a gazdasági helyzetre a lakóhely szerinti kistérség, járás gazdasági fejlettségi szintjéből követeztet a tanulmány. Ez természetesen nem azonos a jelentkezők és családjuk gazdasági helyzetével, de a térségben élők átlagos anyagi helyzetének jelzésére alkalmas.
Így meg lehet vizsgálni külön a gazdasági helyzetet mutató kistérség-tizedekből való bejutási esélyeket is, ezer lakosra vetítve, egy adott évben. Alább az ezer lakosra vetített állami-, osztatlan, nappali felsőoktatási képzésre felvettek létszámának alakulása a különböző tizedekben, 2013-ban, 2017-ben, és 2021-ben.
Elmondhatjuk, hogy
A tanulmány szerint az egyes társdalmi csoportok esélyeinek csökkenése, vagyis a felsőoktatásba történő bekerülésben érvényesülő egyenlőtlenség növekedése az elmúlt 10 év oktatáspolitikájának következménye. Ez az oktatáspolitika képes volt a felsőoktatási részvételi arányt növelni a magyat társadalomban, de nem volt képes kiegyenlíti valamelyest az esélyeket a társadalmi csoportok között. Holott egy UNESCO-dokumentum is rögzíti, hogy a felsőoktatáshoz való egyetemes hozzáférés nemcsak szép és helyes humanista gondolat, hanem gazdasági haszonnal járó modern vívmány.
A szakpolitikai döntések mellett nyilvánvalóan az is meghatározza a területet, hogy a GDP-arányos kormányzati oktatási költések adataiból kiolvasható: az elmúlt bő két évtizedben a kormányok jelentős forrásokat vontak ki a magyar oktatás egészéből.
Ha a felsőoktatási kiadásokat GDP-arányosan és több évre visszamenőleg is megnézzük, érdekes eredményeket kapunk, és kirajzolódik a 2012-től kezdődő jelentős forráskivonás a magyar felsőoktatásban, amit némileg korrigálhat az alapítványi egyetemeknek egy 2021-es kormányrendelettel megígért jelentős összeg. A ráfordítás aránya így sem éri el sem az EU-, sem az OECD-átlagot.
A fenti probléma nem tűnik teljes egészében magyar sajátosságnak: első ránézésre hasonló következtetésre jutott egy másik tanulmány, ami az Egyesült Királyságban vizsgálta a felsőoktatásba való bejutási esélyeket 50 éves távlatban.
Az adatok azt mutatták, hogy még a korábbinál is kevesebb hátrányos helyzetű diák került be az egyetemre, mivel csökkent az egyetemi végzettségűek átlagos relatív hátrányos helyzete.
Ezek alapján kimondható, hogy a nagyobb egyetemi elérhetőség nem a jó képességű, de hátrányos helyzetű diákoknak segített megteremteni az esélyt, hanem az amúgy is előnyös társadalmi helyzetből kikerülő, rosszabb képességű diákok kerültek még jobb helyzetbe. Így a társadalmi egyenlőség elősegítésében az Egyesül Királyság felsőoktatási rendszere sem tudott segíteni.
Adat
Fontos