A kormányzati kommunikációban gyakran felmerül a felsőoktatás emelkedő finanszírozásának témája: Varga Mihály pénzügyminiszter szerint például a 2018-2022-es ciklusban még soha nem költöttek Magyarországon annyit felsőoktatásra, mint korábban, sőt a 2021-ben a felsőoktatásba áramló költségvetési forrás duplája a 2014-esnek. Stumpf István felsőoktatással foglalkozó kormánybiztos szerint “a magyar kormány eddig soha nem látott összegű támogatást fordít 2022-ben a felsőoktatásra, ami “impozáns jövő előtt áll”.
Egy másik visszatérő ígéret szerint a felsőoktatási intézmények 2700 milliárdos fejlesztési igényét –egyes szereplők néha 1700 milliárdos összegről beszélnek – maradéktalanul elfogadja és biztosítja a kormányzat.
Az összeg forrása viszont az EU helyreállítási alapja lenne, csakhogy az EU és a kormány vitája miatt ehhez az alaphoz Magyarország egyelőre nem fér hozzá: az EU-nak számos fenntartása van a magyar helyreállítási tervvel, az egyik éppen az, hogy a felsőoktatásba áramló források hatékony elköltése az alapítványi fenntartási szerkezetben nem elég transzparens. A pénzek elköltését közben megkezdte a kormányzat: 82 milliárd forint infrastrukturális és digitális fejlesztésekre felsőoktatásba irányításáról döntött a kormány úgy, hogy fenti okok miatt az összeg fedezete a központi költségvetés lett.
Több, de nem annyi
Ezekre az összegekre hivatkozva állítják kormányzati szereplők, hogy ezzel a magyar felsőoktatás állami dotációja rádupláz az GDP-arányos felsőoktatási költések EU-s átlagára. Bár nehéz megalapozott állításokat tenni, ugyanis a terület állami finanszírozásának rendszere, ahogy maga a költségvetés is, egyre átláthatatlanabb, az egyértelmű, hogy a felsőoktatás állami finanszírozásáról szóló állítások, mint látni fogjuk, egyértelműen túlzóak és/vagy csúsztatásokra épülnek.
Még akkor is, ha nagy általánosságban 2022-ben várhatóan és 2023-ban a tervek szerint valóban jelentősen javulnak a magyar felsőoktatás anyagi kondíciói, főként az elmúlt mintegy 10 év szintjéhez képest, noha a területre áramló megnövekedett állami forrás nyilvánvalóan mást jelent egy már többségében magánosított magyar intézménystruktúrában. A bérfejlesztés biztosan ráfért a területre, tavaly még több ezer tanársegéd és adjunktus robotolt raktárosi fizetésért a magyar felsőoktatási intézményekben.
Egyébként pont az állami többletforrás biztosítása mutat rá a látszólagosan magánosított fenntartási modell sajátos jellegére: bár a kormány formálisan leválasztotta az államról az egyetemeket, hogy így növelje hatékonyságukat, közelítse azokat a magánszféra igényeihez és magánforrásokat csatornázzon be a finanszírozásukba, ezzel egy időben nemcsak vállalta a mindenható fenntartóvá kinevezett alapítványok finanszírozását, de növelte is az állam költéseit. De nézzük meg a konkrét számokat!
Az összes felsőoktatási célú állami támogatás a költségvetési adatok alapján a következőképpen alakult az elmúlt években*Itt és a továbbiakban Polónyi István oktatáskutató Educatio folyóiratban megjelent tanulmányának számait és logikáját követem. Az oktatáskutató segítségével értelmeztük a 2023-as költségvetési tervezet vonatkozó sorait is. :
- 2019 — 260 milliárd forint
- 2020 — 235 milliárd forint
- 2021 — 225 milliárd forint
- 2022 — 277 milliárd forint
Drasztikus változás ezeken a számokon nem látszik, bár kétségtelen, hogy 2022-ben az előző évhez képest számottevő a javulás, ahogy az azt megelőző 2 évben elég jelentős volt a visszaesés is.
Az összegek viszont a teljes költségvetés viszonylatában már nem mozognak ekkorát: durván 1 százalékát teszik ki az adott éves költségvetéseknek. Némi változás igen, érdemi növekedés így már nem látszik.
Azonban egy 2021-es törvény melléklete az elkövetkezendő 5 évre 22 alapítványi fenntartású egyetem állami finanszírozási összegeit rögzíti, és egyetlen mozdulattal 1,8 ezer milliárd forint közpénzt csatornáz be a felsőoktatásba, átlagosan évi 300 milliárdot, 2022-re egészen pontosan bő 330 milliárdot.
Értelemszerűen ebből a maradék, állami fenntartásban maradt felsőoktatási intézmény, például az ELTE kimarad.
A magánosított egyetemek ezzel több, de legalábbis jobban tervezhető állami forráshoz jutottak, mint az állami fenntartásban maradt intézmények. Az összegek kifizetésére a kormányt a jelenlegi jogszabályi környezetben törvény kötelezi.
A 2022-es, a fenti többletforrással kibővített büdzsé jóformán duplázza a felsőoktatásra szánt forrásokat, ezzel feltolja a kiadási főösszeghez viszonyított arányt 1-ről 2 százalékra.
Visszapótolja, amit korábban elvett
Ha ezeket a kiadásokat GDP-arányosan és több évre visszamenőleg is megnézzük, érdekes eredményeket kapunk, és kirajzolódik a 2012-től kezdődő jelentős forráskivonás a magyar felsőoktatásban.
Míg 2011-ben a GDP-arányos felsőoktatási ráfordítás 0,9 százalék volt, addig 2016-ra 0,6 százalék alá esett vissza, 2019-re pedig tovább csökkent. Ahogy azt korábban írtuk: évtizedek óta nem látott forráskivonást hajtott végre a Fidesz, alapvetően 2011 és 2014, valamint 2017 és 2019 között.
Megjegyzendő, hogy mindeközben demográfiai okokból – de a kormány oktatáspolitikája miatt is – a hallgatók száma több lépcsőben csökkent, az oktatóké nőtt.
Ha továbbra is követjük Polónyi István oktatáskutató számításait, és becsült GDP-adatokkal tovább számoljuk a felsőoktatási kiadásokat, további esést látunk 2021-ig. Viszont ha a mintegy 300 milliárdos többlettámogatás 2022-re esedékes része valóban megérkezik az alapítványi egyetemekhez, akkor idén tényleg soha, de legalábbis 2009 óta biztosan nem látott GDP-arányos felsőoktatási ráfordítás lesz Magyarországon.
Ezzel a kormány tulajdonképpen visszapótolja a szektorból a 2010-es években kivont forrásokat. A ráfordítás aránya így sem éri el sem az EU-, sem az OECD-átlagot.
Impozáns jövő
A 2023-as költségvetési törvénnyel kiegészítve gondolatmenetünket, a felsőoktatás helyzetének további javulását látjuk a költségvetési tervezetek szintjén: az állami egyetemeken harmadával növekednek a személyi juttatások és 9 százalékkal az egyéb működési kiadások – kivéve a Nemzeti Közszolgálati Egyetemet, ott ennél nagyobb mértékű az emelkedés.
Az alapítványi egyetemek támogatása pedig tovább nő, több mint kétszeresére. Vagyis a kormány fenntartja a 2021-es törvénynek megfelelő többlettámogatást, azt beépítette a jövő évi büdzsébe, sőt többet is költene a nem állami felsőoktatási intézmények támogatására. Ennek a pluszköltésnek a háttere valószínűleg az egyházi egyetemek támogatása.
Ezzel a terv szerint 2023-ra a felsőoktatás teljes állami támogatása megközelíti a 480 milliárd forintot, ez már elérné majd a – továbbra is becsült GDP-adattal számolt – GDP-arányos EU-átlagot a maga 0,81 százalékéval. Továbbra is elmarad viszont az OECD-átlagtól.
Az emlegetett 1800-2700 milliárdos fejlesztésnek nem találtuk nyomát a költségvetési tervekben –elképzelhető, hogy a kormányzati szereplők nyilatkozataikban a következő 5 évre megígért, összesen 1,83 ezer milliárdos többlettámogatásra és egyéb, több évre szétterülő fejlesztésekre gondolnak, és erre hivatkoznak látszólag egyszeri költésként.
Polónyi István az Educatio folyóiratban közölt tanulmányában mindemellett arra is felhívja a figyelmet, hogy a fenti állami forrásnövekedés az alapítványi fenntartású egyetemeknél a felsőoktatásban részt vevő hallgatók számának csökkenése, valamint a magánfenntartásból következő vezetői szemlélet hosszabb távon a közalkalmazotti státuszuktól megfosztott oktatók létszámcsökkentéséhez fog vezetni. Az intézményeket fenntartó alapítványok egyfajta profiltisztításban, a rosszul finanszírozható tanszékeik kiszorításában, akár megszüntetésében lesznek érdekeltek. A kutató szerint ennek már látszanak az előjelei egyes alapítványi felsőoktatási intézményeknél.
