(Fazekas Dóra a Cambridge Econometrics budapesti irodájának ügyvezetője. Az Ekonomi a G7 véleményrovata.)

Mi sem mutatja jobban a lakosság utóbbi időben felerősödött érdeklődését a rezsicsökkentési lehetőségekkel kapcsolatban, mint az, hogy augusztus közepére a napelem szóra több mint ötször annyian kerestek rá, mint egy évvel korábban. Pedig a tavalyi nyár sem volt kevésbé forró, mint az idei. Ennek ellenére ma lépten-nyomon „rezsicsökkentő” beszélgetések foszlányait csíphetjük el az utcán, a buszon vagy a kávézókban.

Válság, gázárak, benzinhiány, árstop, háború és rezsicsökkentés-csökkentés – mindez láthatóan nemcsak egyszerű spórolást, hanem ésszerű beruházásokat és jelentős, hosszú távon a fenntartható berendezkedést célzó változásokat indított el a hazai fogyasztók és a háztartások körében. A legtöbb szabályozás abból indul ki:

a fogyasztóktól nem elvárható, hogy maguktól változtassanak a szokásaikon és a környezetükön.

Most viszont aki csak teheti, átáll valami másra, bármire, ami az energiaszámlát csökkenti. Olyan sokkok érték az elmúlt hónapokban a lakosságot – és vélhetően ezeknek sajnos még lesz folytatása idén ősszel és télen is –, amelyek korábban nem látott lehetőséget teremtenek olyan léptékű változtatásra, amire „békeidőben” nehéz rávenni az emberek széles tömegét.

Megérett tehát a helyzet, hogy szakpolitikai megfontolásokra alapozott szabályozói ösztönzőkkel tereljük a fogyasztókat olyan megoldások felé, amelyek új energiafogyasztási pályára állíthatják az országot, csökkentik energiafüggőségünket és segítenek a klímaváltozás hatásainak csökkentésére irányuló célok elérésében is. Mindezt oly módon, hogy nem újabb igénycsúcsokat, alapanyag-, alkatrész-, vagy munkaerőhiányt, sorban állást, pánikot és kapkodást idéznek elő.

A klímaváltozás hatásait nap mint nap a bőrünkön érezzük, és nő a félelem, hogy mi lesz a következő, eddig nem tapasztalt jelenség. Azonban a klímacélok eléréséhez szükséges intézkedéseket sem lehet csak ennek a célnak alárendelve kidolgozni.

A Cambridge Econometrics egyik készülőben lévő és hamarosan részleteiben is megjelenő elemzése megállapította: az éghajlatváltozással kapcsolatos szabályozások csak akkor lehetnek hatásosak, ha a fogyasztók képességét és szándékát egyaránt befolyásolják, arra ösztönözve őket, hogy fenntarthatóbb megoldásokat válasszanak, legyen szó fűtésről, közlekedésről, vagy a napi cikkek beszerzéséről. Ha a klíma- és környezetvédelmi politikák nincsenek összehangolva egyéb – például pénzügyi, adó-, lakhatási, közlekedési – szabályozókkal, akkor nem csak sokkal drágább, sokkal nehezebb és egyáltalán nem vonzó, hanem valójában szinte lehetetlen a hatékony megvalósításuk.

A jelenlegi helyzetben pedig

különösen megnőtt annak jelentősége, hogy az éghajlati válságra adott szakpolitikai választ más szabályozókkal is harmonizáljuk.

Most ugyanis az egész Európai Unió – és benne nem kis mértékben Magyarország – azzal a sürgető kihívással néz szembe, hogy fokozatosan fel kell számolni az orosz fosszilis tüzelőanyag-importot, és támogatni kell a lakosságot a megélhetési költségek okozta növekvő válságban – és mindennek lehetőleg elő kell segítenie a gazdaság szén-dioxid-mentesítését is.

Ez csak akkor valósulhat meg, ha az egyik válságot enyhítő intézkedés máshol legalább nem súlyosbítja a helyzetet. Az energiahatékonyság javítására és a megújuló energia fokozottabb használatára irányuló törekvések ehhez ideálisak: többféle előnnyel járhatnak, beleértve az alacsonyabb energiaszámlákat, a jobb energiabiztonságot és az üfegházhatású gázok kibocsátásának csökkentését.

Emiatt is fontos momentum, hogy az emberek jelentős része az elmúlt hetekben és hónapokban itthon is elkezdte számolgatni, hogy mi éri meg jobban: napelemet felszerelni, falat szigetelni, vagy más egyéb technológiákba fektetni. Az elmúlt napokban pedig megjelent a hír, hogy a kormány is előre hozná a napelem-pályázat 2023 tavaszára tervezett második ütemét.

Mindez azonban nem úgy tűnik, mintha átgondolt, programszerű és a szerteágazó gazdasági, szociális, energiabiztonsági és klímapolitikai célok figyelembevételével történne.

Összehangolt ösztönzőrendszer

Kutatásaink eredménye szerint a legjobb klímapolitikai eredményeket az alábbi esetekben lehet elérni:

• Az éghajlat-politikai célokra vonatkozó szabályozások egymással és az egyéb kormányzati intézkedésekkel összhangba kerülnek, a helyi szabályozókat és gyakorlatokat pedig a nemzeti és uniós szintű célok megvalósításának érdekében alakítják.
• A pénzügyi ösztönzőket, fékeket és szabályozó intézkedéseket úgy állítják össze, hogy egyidejűleg ösztönözzenek egy bizonyos választást, növeljék annak relatív vonzerejét, és könnyebben elérhetővé tegyék azt nagyszámú fogyasztó számára.
• Ha az EU- és nemzeti szintű célok kellő rugalmasságot nyújtanak ahhoz, hogy az önkormányzatok bizonyos ösztönzőket a helyi adottságokhoz szabják. Például célzott finanszírozás támogathatja az önkormányzatokat helyi szintű innovatív megoldások kifejlesztésére a kibocsátás csökkentése érdekében, miközben a környezetükben felmerülő problémákat és igényeket a helyi lakosok számára értelmezhetően kezelik.
• Erős intézmények támogatják az új szabályozások érvényesítését, a klímapolitikai intézkedéseket (különösen, ha azok rövid távon növelik a megélhetési költségeket) és a társadalmi szolidaritást.
• A klímapolitika végrehajtása előtt konzultáción azonosítják a hatékonyságot akadályozó tényezőket.
• A politikai döntéshozók minden irányítási szinten világosan, koherens módon és időben közlik elképzeléseiket és terveiket a vállalkozásokkal és a fogyasztókkal. Ideális esetben a tájékoztatás lehetőséget teremt az érdemi részvételre a konkrét szakpolitikai intézkedések tervezésében és végrehajtásában, különösen ott, ahol ezek közösségek életére vannak közvetlen hatással.

A társadalmi nyomástól és kulturális gyakorlatoktól a pénzügyi megfontolásokig számos tényező befolyásolja, hogy a fogyasztók, a háztartások és a cégvezetők hajlandók és képesek lesznek-e fenntarthatóbb alternatívákat választani a megszokott tevékenységek és az éppen elérhető technológiák helyett. A közvélemény tudatossága és a lakosság részvétele az ösztönzőrendszer kialakításában és végrehajtásában döntő szerepet játszhat az intézkedések elfogadtatásában és sikerében, különösen akkor, ha ezeknek pénzügyi kihatásuk van, vagy az emberek viselkedésének megváltoztatását teszik szükségessé.

Épületenergetikai szabályozások

Nézzünk egy példát: az épületek esetében manapság egyre gyakrabban szóba kerülő fenntartható technológiák használatának ösztönzését!

Ennek eszközei elsősorban a pénzügyi ösztönzők (például az energiahatékonyság javítására és hőszivattyú telepítésére nyújtott támogatások) és a visszatartó intézkedések (például energiaadók és a fosszilis tüzelőanyag-támogatások megszüntetése). Nem árt tudatában lenni annak, hogy a felhasználás mértékét és eredményességét jelentősen befolyásolja, hogy a támogatások a költségek mekkora részét fedezik, milyen konkrét intézkedések vagy technológiák szerepelnek benne, mik a jogosultsági kritériumok, mennyire összetett a pályázati folyamat, és nem utolsósorban milyen minőségű a tájékoztatás a végrehajtási időszakról és az adott szabályozás koncepciójáról.

Az eredményt olyan további külső tényezők is befolyásolják, mint a gazdaság állapota, a háztartások hajlandósága és képessége, hogy pénzt költsenek felújításokra vagy új technológiákra, a támogatott áruk és szolgáltatások elérhetősége és a lakóépületek tulajdoni viszonyai. Emellett ahol magasak az energiaköltségek, az energiahatékonyság javítása és a megújuló technológiák (mint például a napelemek) vonzereje nő, mivel az elérhető megtakarítások gyorsabban jelentkeznek. Ezzel szemben az elektromos technológiát a fosszilis tüzelőanyagoknál drágábbá tévő energiaár-szabályozás általában csökkenti az új technológiák vonzerejét, még akkor is, ha rendelkezésre állnak támogatások a szükséges beruházásokhoz.

Általánosságban elmondható, hogy az épületfelújítási támogatási programok eredményesebbek, ha

• a háztartások és vállalkozások fizetőképessége alapján eltérő mértékű támogatást nyújtanak;
• a konstrukcióval kapcsolatos információk könnyen hozzáférhetők és közérthetők, valamint ha az érdeklődők segítséget kaphatnak a kérelem kitöltésében;
• a támogatási rendszert figyelemfelkeltő kampány támogatja, amely egyértelműen felvázolja a támogatott technológiák előnyeit;
• az érintett szolgáltatókat és gyártókat jó előre tájékoztatták a programról, és a program elég hosszú ideig tart ahhoz, hogy lehetővé tegye ezeknek a cégeknek a kapacitásbővítést;
• az akkreditációs követelmények egyértelműek, könnyen követhetők, gyorsan teljesíthetők, összhangban vannak a meglévő minősítési és tanúsítási rendszerekkel, és kellően szigorúak a magas minőség eléréséhez.

Ösztönzés tájékoztatással

Kutatásaink szerint a fosszilis tüzelőanyag-használat következményeivel kapcsolatos ismeretek legalább olyan mértékben növelik a különböző támogatási programok elterjedését és sikerét, mint a magas energiaköltségek. Ennek fordítottja, az alacsony szintű ismeretek vagy tudatosság pedig gátat szabhat az új technológiák nagyobb mértékű elterjedésének. A megújulók térnyerésének egyik legnagyobb akadálya, hogy jelentős kapacitások telepítése engedélyekhez kötött, ami általában a helyi közösség támogatását igényli. A társadalmi támogatás és az edukáció emiatt is kulcsfontosságú.

Tájékoztató kampányokkal segíthetjük az embereket, hogy megértsék a különböző megújulóenergia-technológiák éghajlatra, környezetre és biológiai sokféleségre gyakorolt hatásait. Tovább növelik a keresletet az egyszerű üzleti megoldások, mint amikor a közüzemi társaságok a megújuló forrásokból származó energiát alapértelmezett lehetőségként kínálják új ügyfeleik számára. A teljes mértékben villanyalapú háztartások elterjedéséhez szükség lehet az átállás pénzügyi hátráltatóinak megszüntetésére (mint például a gázszolgáltatási díjak támogatásának eltörlésére).

Régiós példák, amelyekből tanulhatunk

Ahogy azt több uniós és nemzeti program is felvázolta, a klímasemlegesség 2050-re kitűzött – és a párizsi klímaegyezmény 2040-ig vállalt kötelezettségeinek – eléréséhez elengedhetetlen az épületek kibocsátásának jelentős csökkentése. A felújítások különösen Közép- és Kelet-Európában szükségesek, mivel a kommunista korszakból fennmaradt hatalmas lakótelepek miatt az épületállomány itt a legkevésbé energiahatékony, és az energiaszegénység mértéke is nagyon magas.

Az épületállomány megújulása viszont egész Európában jócskán elmarad a kívánatos mértéktől, jellemzően azért, mert hiányzik az alapos felújításokat elősegítő szabályozási keret, és mindössze részleges, kis hatásfokú felújítások történnek. Kelet-Közép-Európában ráadásul jelentős elmaradásokat tapasztalhatunk a többlakásos épületek felújításában, ami a közösségi tudatosság és elkötelezettség, valamint az energiahatékonysági felújításokhoz szükséges finanszírozás hiányából fakad.

Ennek ellenére láthatunk sikeres példákat is a tagállami szabályozásokra a régióban. Például Lengyelországban – annak ellenére, hogy az ország lemaradt az alapos épületfelújítások terén – két pozitív kezdeményezés is zajlik, amit érdemes kiemelni:

• Épületkorszerűsítési program nyújt olcsó hitelt többlakásos házak felújítására, megújuló energiaforrások telepítésére.
• A „Tiszta levegő” és annak részeként a „Stop szmog” program a szegényebb lakosság és a családi házak épületenergetikai beruházásait támogatja.

E programok fő erőssége, hogy a célcsoportjaik (többcsaládos vagy egycsaládos épületek) jól körülhatárolhatók, és a kedvezményezett csoportok szegmentálásával, a támogatási szabályok egyszerűsítésével a nehezebb anyagi helyzetben lévők számára is elérhetők. A „Tiszta levegő” sikeréhez az is hozzájárult, hogy lerövidítették az igények feldolgozási idejét, országszerte elérhető elektronikus igénylési lehetőséget teremtettek, kiegészítő és áthidaló finanszírozási források érdekében bevonták a bankszektort, a támogatások mértékét az elért környezeti hatáshoz kapcsolták, bónusszal jutalmazva az alacsony szén-dioxid-kibocsátású és megújuló energiát felhasználó megoldásokat, valamint támogatást nyújtottak a korábban megkezdett projektek gyors befejezéséhez.

A régióban alkalmazott programok elemzése során egyértelművé vált, hogy a nem piaci jellegű hátráltató tényezők – mint például az információ vagy a szakértelem hiánya, a befektetések és előfinanszírozási lehetőségek szűkössége, vagy a digitális lemaradás –

jelentősen akadályozzák az embereket az épületfelújítások megvalósításában.

Ezeknek az akadályoknak a célzott megszüntetésével a felújítások aránya, valamint a felújítások mélysége jelentősen javítható lenne Kelet-Közép Európában.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Élet Pénz fenntarthatóság klímacélok környezetvédelem ösztönzők rezsi szakpolitika Olvasson tovább a kategóriában