Hírlevél feliratkozás
Váczi István
2022. július 28. 12:06 Vállalat

Van, hogy hiányzó poharak és takarók miatt nem szállnak fel időben a repülők

Szerencsésnek mondhatják magukat, akik ezen a nyáron járattörlés vagy komolyabb késés nélkül megússzák a repülést. A járvány során csökkentett létszámot nem építették vissza kellő ütemben sok légitársaságnál, repülőtéren és földi kiszolgáló cégnél, ami óriási torlódásokhoz vezetett. Ehhez jöttek még hozzá a sztrájkok, például a Lufthansánál és a Ryanairnél.

Ezeknél azonban sokkal banálisabb dolgok is felboríthatják a menetrendet a vezető amerikai légitársaságok tapasztalatai szerint. Mivel ezek tőzsdén jegyzett társaságok, nem tehetik meg, hogy szó nélkül hagyják – az esetenként az Egyesült Államokban is elég súlyos – problémákat.

A pilóták hiánya szinte mindig előkerül, de az American Airlines vezérigazgatója például múlt héten azt mondta, „egyetlen nap sem telik el úgy, hogy ne lenne problémánk a kellő mennyiségű étel, műanyag pohár, takaró és párna biztosításával a járataink számára”. Máskor viszont a repülőgépek megtankolása nem megy zökkenőmentesen.

A fedélzeti ételellátás nehézségeit a United Airlines pénzügyi vezetője is megemlítette, bár szerinte ennek nincs hatása a járatokra. A személyzet biztosításával kapcsolatos problémák azonban továbbra is fennállnak, és nemcsak náluk. A fenti két cég mellett a Delta is korlátozza az idei járatszámot, és egy részük ezt még 2023 elején is kénytelen lesz megtenni, hogy ne csússzon szét teljesen az üzemeltetés – emlékeztet a Bloomberg.

Ez szintén az európai helyzetre hajaz, mások mellett a Lufthansa és a Wizz Air is a menetrendje lazításával, azaz kevesebb járat közlekedtetésével igyekszik úrrá lenni valamelyest a jelenlegi kaotikus helyzeten.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA budapesti reptér az ötödik legrosszabb a késések alapján EurópábanMost nagyon nem mindegy, hogy Budapest vagy Bukarest: míg a hazai az egyik legpontatlanabb repülőtér, a román főváros Otopeni reptere a harmadik legpontosabb.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkSzellemjáratok százaival próbálja legyűrni a légi közlekedési káoszt a LufthansaNem bír a nyári turistaszezonnal az európai légi közlekedés, a német légitársaság üres repülők közlekedtetésével próbálja helyrepofozni a menetrendjét.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkAmikor egy vonatjegy duplájáért lehetett hidroplánozni Budapest és a Balaton közöttHiába tört ki repülési láz a Szabadság hídtól induló olcsó repülők miatt a húszas években, csak pár évet élt meg a budapesti hidroplánozás.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Vállalat Delta Airlines járattörlés késés légi közlekedés Lufthansa Ryanair wizz Air Olvasson tovább a kategóriában

Vállalat

Jandó Zoltán
2024. május 6. 14:24 Adat, Vállalat

Most látszik, mennyire megütötte az oroszokat, hogy nem veszik a gázukat Európában

Az európai piac összeomlása miatt lett közel negyed évszázadnyi nyereséges működés után 2023-ban veszteséges a Gazprom orosz gázóriás.

Jandó Zoltán
2024. május 6. 05:32 Pénz, Vállalat

Nem a Gazprommal lesz a politikai haszonszerzés eszköze a Fradi és a magyar labdarúgás

Mert már régen az. A magyar futballban soha nem alakult ki valódi szponzoráció. A Fidesz hatalomra kerülését követően a baráti pénzeket a politikai motiváció váltotta fel.

Torontáli Zoltán
2024. május 1. 04:34 Élet, Vállalat

Hogyan lehet olcsóbb az Afrikából ideszállított eper, mint a magyar?

Az semmi, hogy a görög-spanyol-egyiptomi szamóca olcsóbb, mint a magyar, de lassan a német-holland-belga is az lesz, ha nem fejlesztjük sürgősen az ágazatot.

Fontos

Torontáli Zoltán
2024. május 5. 05:32 Élet, Világ

Már egészen messziről is átjárnak a magyarok Szlovákiába élelmiszerért

Tényleg megéri 80-100 kilométerről rendszeresen kijárni cigiért, sörért, sajtért és sok minden másért? Egyre többen gondolják úgy, hogy igen.

Jandó Zoltán
2024. május 4. 05:07 Adat

Soha nem volt még ilyen enyhe az év eleje Magyarországon

Nemcsak globálisan, Magyarországon is kiugróan magas volt az átlaghőmérséklet 2024 első harmadában. Februárban és márciusban is megdőlt a hőmérsékletrekord.

Bucsky Péter
2024. május 3. 04:31 Adat, Közélet

Átformálta a lakáspiacot a kormány a sok százmilliárdos támogatásokkal

A legalább három gyermeket nevelőknél látványos a lakástulajdonosok arányának növekedése, a falvakban pedig fogyni kezdtek az üresen álló házak.