Hírlevél feliratkozás
Váczi István
2022. július 13. 09:46 Adat

A budapesti reptér az ötödik legrosszabb a késések alapján Európában

Európa-szerte óriási gondokat okoz a repülőtereken a nyári csúcsszezon, a járvány éveiben megvágott kapacitásokat nem sikerült annyira visszaépíteniük az üzemeltetőknek, földi kiszolgálóknak és légitársaságoknak, hogy nagyobb fennakadás nélkül kezeljék a rég nem látott utastömeget. Ennek nyomán ezrével kell törölni a járatokat, a késések száma pedig ennél is sokkal magasabb.

A Bloomberg a Hopper összesítése alapján összegyűjtötte Európa legrosszabb és legjobb tíz repülőterét a késések aránya alapján. Az utazás megszervezésében segítő alkalmazást fejlesztő és üzemeltető vállalat – amely már 590 millió dollár tőkét gyűjtött be az alapítása óta, mások mellett a Goldman Sachs befektetési banktól – honlapja szerint sok ezer milliárd adatpontot dolgoz fel a szolgáltatásához.

A reptéri ranglistához az alapadatok az Official Aviation Guide rendszeréből származnak, amely a légi közlekedési ágazat egyik vezető információszolgáltatója. Az OAG maga is szokott reptéri pontossági listákat készíteni, ám az alábbi egészen friss, július első kilenc napjának adatai alapján készült. (Ahol nem jelöltük külön névvel, az adott város fő repülőteréről van szó, például Párizsnál a Charles de Gaulle-ról.)

Mint látható, nincs igazán összefüggés a késő és a törölt járatok aránya között, Frankfurt kiemelkedő értéke az utóbbiban pedig nem meglepő, épp tegnap írtunk róla, hogy a Lufthansa egyebek mellett ottani járattörlésekkel és utasok nélküli szellemjáratokkal próbálja helyrepofozni a szétcsúszott üzemeltetését.

Az alábbi a legpontosabb repülőterek listája, látványos, hogy olyan teljesítménnyel is be lehetett kerülni a top 10-be, amivel máskor nem dicsekednének az üzemeltetők.

Az utasok számára jó hír, hogy ezek között kifejezetten nyaralási célpontokat kiszolgáló repülőterek is vannak. Igaz, valószínűleg nem ez alapján érdemes úti célt választani, hiszen ez egy július szűk első harmadáról készített pillanatkép, a nyár későbbi részében akár jelentősen is átalakulhat a sorrend.

Frissítés

A cikk megjelenése után a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret üzemeltető Budapest Airport Zrt. az alábbi kiegészítő tájékoztatást küldte lapunknak (az adatok értelemszerűen nem a cikkben elemzett július 1-9. közötti időszakra vonatkoznak):

Júniusban a járatok 68 százaléka időben vagy legfeljebb 30 perc késéssel indult; az induló járatoknál tapasztalt késések időtartama átlagosan 30 perc volt. A járatkésések 98 százalékának hátterében a Budapest Airport hatáskörén túlmutató okok álltak (például forgalomirányításhoz vagy légitársasághoz köthető okok, érkező járatok késése). Általánosságban elmondható, hogy júniusban heti szinten 10-15 induló járat légitársasági üzemelési okból történő törlésére került sor. A járattörlések okairól a Budapest Airport nem rendelkezik pontos információval, azok a légitársaságok hatáskörébe tartoznak.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkSzellemjáratok százaival próbálja legyűrni a légi közlekedési káoszt a LufthansaNem bír a nyári turistaszezonnal az európai légi közlekedés, a német légitársaság üres repülők közlekedtetésével próbálja helyrepofozni a menetrendjét.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkMegéri ennyiért megvenni a repteret?A reptér árazása rendkívül magas, de a vállalat finanszírozásának átalakításával és a csoportba tartozó cégekkel is számolva már kedvezőbbek a megtérülési kilátások.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkMég 17. havi nyugdíjat is fizethetne a kormány, ha nem venne repteretNem látszik, miért lesz jobb az országnak, ha kiad a reptérért annyi pénzt, amennyiből három évig duplázni lehetne a tanárok fizetését. A megtérülésnél a több évtizedes távlat a kedvező forgatókönyv.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Adat Budapest Airport késés légi közlekedés légitársaságok nyaralás repülőtér Olvasson tovább a kategóriában

Adat

Jandó Zoltán
2025. május 13. 15:33 Adat, Közélet

Nem tetszik a Fradinak, hogy több fiatal magyar focistát kell játszatnia

Az MLSZ azt szeretné, hogy a klubok ne a kiöregedő légiósokra. alapozzanak, miközben irdatlan közpénz folyik az utánpótlásba.

Váczi István
2025. május 13. 13:42 Adat, Vállalat

Könnyebben találhat magyar dolgozókat egy kínai autógyár Pécsen, mint a BYD Szegeden

Nem tett le a kormány a pécsi autógyártásról, de nem világos, miért lenne jó, ha még erősebben függene a szektor szerencséjétől a magyar gazdaság.

Torontáli Zoltán
2025. május 12. 10:23 Adat

Nem Magyarországra jönnek a magasan képzett szakemberek

Németország mellett több kelet-európai tagállam is vonzza a szakembereket, de Magyarország nem.

Fontos

Váczi István
2025. május 14. 12:10 Világ

Zakatol a háború, dübörög a diplomácia, az orosz gazdaság köhög

Mindenki Trump kegyeit keresi, de ha létre is jön az isztambuli orosz-ukrán találkozó, nem valószínű, hogy sokkal közelebb kerülünk a békéhez.

Stubnya Bence
2025. május 13. 05:50 Közélet, Vállalat

Magyar beszállítókat és fejlesztést ígér a BYD Szegedre, de induláskor még az összeszerelés lesz a fókusz

A szegedi beruházás munkaerőpiaci előnyei az országon kívül csapódnak le, a magyar beszállítók megjelenése és a helyi k+f csak évek múlva jön szóba.

Mészáros R. Tamás
2025. május 12. 12:05 Világ

Miután megdrágította az EU a kínai e-autókat, elkezdtek benzinest hozni

Nem sikerült megállítani a terjeszkedést, a kínai márkák piaci részesedése öt százalék fölé emelkedett.