Orbán Viktor miniszterelnök és beosztottjai világpolitikai fejtegetéseinek az elmúlt években központi elemévé vált a világrend vagy világrendszer változása, avagy röviden a „Nyugat” relatív hanyatlásának és a „Kelet” felemelkedésének a hangoztatása. Orbán idei tusványosi geopolitikai megfejtéseit is a „világrendszer-váltás” emlegetése köré fonta, bár tartalmilag nem mondott különösebb újdonságot a tíz évvel ezelőtti, híres illiberálisozó beszédéhez képest, amikor először vette elő Ázsia feltörésének toposzát.

A miniszterelnök és udvartartása messze nincs egyedül a jövőre vonatkozó nagy jóslatokkal, a világrend vagy a nemzetközi rendszer változása és annak következményei a nyugati és keleti politikai és tudományos diskurzusban is éles spekulációkat és vitákat szült.

Ezeknek azonban egy súlyos problémája – legalábbis Ian Hurd, a Northwestern University professzorának friss cikke szerint –, hogy jelentősen eltérő módon értelmezik a „rend”, illetve „rendszer” mibenlétét és működését, ebből fakadóan pedig nem feltétlenül alkalmasak napjaink politikai folyamatainak leírására.

Ebből a megközelítésből pedig Orbán fejtegetései is hagynak némi kívánnivalót maguk után, miután kísérletet sem tesznek a jövőbeli rend lényegi elemeinek feltárására.

Mi a rend?

A „világrend” tudománya – már amennyire annak nevezhető – abból a pozitivista elképzelésből fakad, hogy a világrend mélyebb folyamatok, ok–okozati összefüggések, törvényszerűségek eredője, amelyeket a politikai magatartás történelmi mintázatainak feltárásával lehet megérteni. Más szóval ha megnézzük, hogy a múlt egyes időszakaiban hogyan működött a nemzetközi politika, azonosíthatjuk annak mozgatórugóit, és így a jelen és jövő működését is le tudjuk írni. Ebben a felállásban egyes politikai kondíciók képesek rendet teremteni, míg mások szükségszerűen káoszt és konfliktust szülnek.

Az első probléma természetesen, hogy a mintázatok azonosítását illetően messze nincs konszenzus az egyes tudományos szekértáborok között.

• Egy felfogás szerint a rend a nagyhatalmak közti erőeloszlásból fakad, és a rendszer akkor lehet stabil, ha a főszereplők között katonai egyensúly jöhet létre; 
• mások szerint a rend nem a puszta erőn, hanem a nemzetközi intézmények, normák és szabályok közös elfogadásán alapul; 
• esetleg a közös érdekeken és értékeken, ahogy a középkori Európában a keresztény vallás közös elfogadása strukturálta az államalakulatok közti viszonyokat;
• vagy a résztvevő államok belső jellegzetességein, például azon, hogy a demokráciák nem háborúznak egymással.

Egy mélyebb probléma, hogy a „világrendről” szóló viták szereplői gyakran elbeszélnek egymás mellett azt illetően, hogy mi a „rend”.

• A mechanisztikus megközelítés szerint a rend a szereplők magatartásának kiszámíthatóságát jelenti, míg mások mélyebb szubsztantív értelmet tulajdonítanak a fogalomnak, például a háború hiányával vagy az emberi szenvedés alacsony szintjével kötik össze.
• A mechanisztikus megközelítések szerint a „rend” pusztán a nemzetközi szereplők közti interakciók megléte, amely mindenképpen valamilyen szabályszerűségeket követ; míg mások szerint a „rend” csak akkor létezik, ha nagyhatalmak saját érdekeik előmozdítására lefektetik annak játékszabályait és intézményes kereteit. 
• Megint mások szerint a rend pusztán valamiféle azonosítható magatartásminta, míg mások a rendet a magatartásminták társadalmi következményeivel azonosítják, vagyis azzal, hogy a rend milyen értékek és célok érvényre juttatását célozza.

A rend szubjektív

Hurd szerint ez utóbbi értelmezés az egyetlen, amely képes leírni a jelenkor valóságát, miután napjaink politikai vitái során a rend fogalmát a szereplők bizonyos célok és értékek mentén értelmezik, amelyek felülírják a mechanisztikus leírások létjogosultságát.

Ami Washingtonból nézve „nemzetközi rendnek” számít, az Pekingből, Moszkvából vagy Lagosból nézve a rend ellentéte. Amikor az izraeli kormány az önvédelem nemzetközi jogára hivatkozva indít offenzívát Gázában, akkor saját értelmezése szerint a „rend” fenntartása mentén cselekszik, miközben az arab világban a rend felrúgásaként, a humanitárius jog és a népek önrendelkezésének eltiprásaként értékelik. Annak idején a brit, majd az amerikai tengeri hegemónia alapvető eleme volt a „rend” ellen vétő politikai rendszerek megrendszabályozása, amely ezen politikai rendszerek szemszögéből kizsákmányolást és elnyomást jelentett.

Hasonlóképpen a Dél-kínai-tenger szigetvitáiban érdekelt mintegy féltucat kormány mindegyike hivatalosan azt állítja, hogy egy, az állami szuverenitást tiszteletben tartó, stabil, világos szabályokon alapuló nemzetközi rend védelmében lép fel – azonban azt illetően éles és veszélyes nézeteltérések vannak köztük, hogy ezt az elképzelt rendet hogyan kell alkalmazni a tengeri határok meghúzását illetően.

Ebben az esetben viszont Hurd kritikája szerint a fogalom szubjektív értékek meghatározása nélkül értelmét veszti, hiszen nehéz lenne magatartásmintákat azonosítani egy olyan helyzetben, ahol a szereplők élesen eltérően értékelik saját és mások cselekvéseinek okát és céljait.

Jön fel Ázsia, na és?

Bár Orbán – illetve a beszédeit megíró, majd saját szövegüket a közvélemény számára értelmező tanácsadói – szövegei nem a tudományos vitákhoz kapcsolódnak, hanem unortodox külpolitikai lépéseit magyarázó PR-termékek, a fenti problémák mégis visszaköszönnek bennük.

A miniszterelnök a „világrendszer-váltást” a Hurd által bírált mechanisztikus gondolkodókhoz hasonlóan abból vezeti le, hogy a nemzetközi erőviszonyok átalakulnak, Ázsia megerősödik, és a jövőben nem a „Nyugat” diktál majd^*Röviden: Kína megerősödése nagyhatalmi szembenállást szül, ahol Amerika bezárkózik, a világgazdaság blokkosodik, Európa előtt pedig két út áll, a behódolás vagy a stratégiai autonómia, bár utóbbit úgy képzeli, hogy nem járhat politikai unióval, de védelmivel mégis, bár az nem derül ki, ez politikai unió nélkül hogyan lenne lehetséges. – ám nem sokat mond arról, hogy ez milyen politikai érdekek és értékek érvényre juttatásával jár majd. Sőt, Magyarország érdek- és értékbeli csatáit Nyugat-Európával és az Egyesült Államokkal szemben határozza meg.

Az ugyanakkor homályban marad, hogy mit fog csinálni Kína, India és a többi, nevesített és nem nevesített keleti óriás, milyen érdek- és értékbeli csatákat fognak vívni a „Nyugat” maradványaival és egymással szemben – hiszen a nem nyugati világ nem alkot érdek- és értékközösséget, ahogy az Orbán által a nyugati rend időszakaként leírt elmúlt 500 évben is rendkívül eltérő érdekek és értékek mentén alakította a világ sorsát például a mindenkori brit, francia, amerikai vagy porosz/német államalakulat. Avagy – Hurd kritikája mentén – pont a jövő rendjének lényegi, politikai alkotóelemeiről nem mond igazán semmit.

Persze az ilyen, absztrakt problémák mellett azért világosabb gondok is voltak a tusványosi beszéddel. Orbán a rendszerváltás alapjait úgy fogalmazta meg, hogy „Ázsia oldalán van a demográfiai előny, egyre több területen ott van a technológiai előny, ott van a tőkeelőny, a Nyugattal szembeni katonai erő kiegyenlítődés alatt áll, Ázsiában lesz, vagy talán már ott van a legtöbb pénz, ott lesznek a legnagyobb pénzügyi alapok, ázsiaiak lesznek a világ legnagyobb vállalatai, ott lesznek a legjobb egyetemek, a világ legjobb kutatóintézetei, legnagyobb tőzsdéi, ott lesz vagy már most ott van a legfejlettebb űrkutatás és a legfejlettebb orvostudomány”, és „Kína, India, Pakisztán, Indonézia (…) már a formáikat, a platformjaikat is megalkották. Van ez a BRICS nevű képződmény, ahol már ők vannak, és létezik a Sanghaji Együttműködési Szervezet, ahol ezeknek az országoknak az új világgazdaságát építik föl.”

A fentiekben a miniszterelnök meglehetősen liberálisan bánik a tényekkel, például Ázsiában vannak a világ leggyorsabban öregedő és fogyó társadalmai, a tőzsdék Kínában és Indiában is sajátos és mérsékelt gazdasági szerepet játszanak, pont ebből fakadóan az ázsiai tőke jelentős része Nyugaton hasznosul, a világ legjobb egyetemei közé egyelőre néhány kínai elitegyetem tudott csak bekerülni, és – ahogy például a koronavírus-járvány idején a vakcinák hatásossága közötti eltérés is jelezte – az orvostudomány és a biotechnológia pont azon területek egyike, ahol az ázsiai feltörekvő országok nagyon messze vannak az amerikai és nyugat-európai élvonaltól. A Sanghaji Együttműködési Szervezet alig kilenc országot tömörít és nincs gazdasági pillére, a jövő uraiként kikiáltott India, Pakisztán és Indonézia pedig jelenleg egy főre eső teljesítményük alapján a világ 136., 114, és 158. legfejlettebb gazdasága a Nemzetközi Valutaalap által listázott 190 közül.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkÖt vízió, amely kísértetként üldözi Orbánt több mint egy évtizedeBukás előtt álló liberális elit, a jóléti társadalom vége és a közelgő végső küzdelem a feltámadásért. Az orbáni narratíva keveset változott 2007 óta.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkTíz év késéssel beindult a keleti nyitás, csak közben elvesztette értelmétKína és Dél-Korea az akkumulátorgyártás felfutásával az utóbbi években a legnagyobb magyarországi befektetők közé került – ám ezekre a befektetésekre ma már jóval kisebb szükség van, mint 2010-ben.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkNem a politika mozgatja a magyar-kínai gazdasági kapcsolatokatA elektronikai multik hozták az igazi keleti nyitást, Magyarország ma már a kínai gazdasági változásoknak, termelési sokkoknak legjobban kitett gazdaságok között van.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ egyesült államok keleti nyitás Kína liberális nemzetközi rend Orbán Viktor Tusványos világrendszer-váltás Olvasson tovább a kategóriában