Hírlevél feliratkozás
Hajdu Miklós
2024. január 13. 16:03 Világ

Rosszul járnak az albérlők az ingatlanpiaci válsággal egész Európában

Míg a gazdasági nehézségek csak kicsit lassította a magyar ingatlanok drágulását, addig más európai országokban érdemi fordulatot hoztak. Németországban például évtizedek óta nem látott ingatlanválság van kibontakozóban.

Az ingatlanszektor 2022-ig tartó, Európa-szerte jellemző virágzásából Németország sem maradt ki, ám az alacsony kamatlábak és az erős kereslet eltűnésével kipukkadt az az árbuborék.

A kamatok és a költségek meredek emelkedése az ingatlanfejlesztőket is érintik, és a csökkenő lakásárak mellett egyre több építkezés gazdaságossága válik kétségessé. Meg is nőtt a félbehagyott projektek és a fizetésképtelenné váló cégek száma, ami kihatott az építőipari munkahelyekre is.

A német konjunktúrakutató Ifo, a lakásépítésre vonatkozó üzleti klímaindexe is minden idők legalacsonyabb szintjére süllyedt tavaly decemberben, ami előrevetíti, hogy 2024-ben sem lesz másként, hiába álltak csökkenő pályára a kamatok. Az ágazat túlélésének záloga a válság előtti viszonylag magas rendelésállomány és a hosszú idő alatt megvalósított beruházások kombinációja, ám friss megrendelésekben aligha bíznak az ingatlanfejlesztők.

A helyzet különlegessége, hogy alapvetően a lakhatási nehézségekkel évek óta küszködő német lakosság számára sem kecsegtet kedvező fordulattal az ingatlanpiac lejtmenete. Egyrészt az új lakások piacán egyre nagyobb kockázatot jelent a beruházó átadás előtti csődje, amivel az előleget vagy a teljes árat is bukhatják a vevők, másrészt a Scholz-kormány évi 400 ezer új lakás átadására vonatkozó elképzelése is egyre távolabb esik a realitásoktól. Márpedig új lakóingatlanok híján a bérlakáspiacon további drágulás – a lakbérek tekintetében árcsökkenésnek nyoma sincs – várható, ami a háztartások jelentős részének csökkenti a vásárlóerejét.

Németország esete viszonylag szélsőséges, ám korántsem egyedülálló Európában, a lakások iránti kereslet csökkenésével és a beruházói költségek növekedésével párhuzamosan a lakásépítés az egész euróövezetben lelassult, ami főleg a nyugat-európai fővárosok környékén, bérelt lakásokban élők számára jelent nehézségeket. A lakásokra vonatkozó építési engedélyek számáról egyelőre csak 2022-re vonatkozó adat érhető el, de már az is mutatja a szektor megtorpanását Európa egészét nézve, és Németország kivételes problémáira is rávilágít.

A magyarországi tendencia szintén rendhagyó: miután az építési engedélyek száma meredeken beszakadt 2020-ban, a koronavírus-járvány kitörését követően ismét növekedni kezdett, és 2022-ben a pandémia előtti időszakra jellemző szintig futott fel. Igaz, a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 2023 első három negyedévében Magyarországon is visszaesett a kiadott új építési engedélyek száma, méghozzá 43 százalékos mértékben, ám az év végére az építőipari rendelésállomány megítélése jelentősen javult.

A lakásvásárlás elhalasztása a magyar piacon is jellemző volt a magas kamatok miatt tavaly, de az ingatlanpiacot már a korábbi években is jócskán befolyásoló állami programok szintén sokakat arra késztethettek, hogy az idei évre hozzák át a vásárlást az ingatlan.com elemzése szerint. Mindenesetre már az idén fellendülés kezdődhet a tavalyi visszaesés után, ami Magyarországon az árak helyett inkább a forgalom tekintetében mutatkozott meg. Európában rövid távon meglehetősen vegyesek a kilátások, öt éven belül azonban általánossá válhat a piac erősödése, az ingatlanbefektetők érdeklődését Németország már felkeltette.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkFelhúzhatja a mélyből az ingatlanpiacot az új CSOK, de a demográfiai célokkal már nehezebb dolga leszA befagyott ingatlanpiacon az árak és a forgalom is nőhet az intézkedés hatására, de a tavalyi visszaesés után nehéz lesz feltornázni a születési rátát.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkÉledezik a magyar lakáspiac, de nem idén tér vissza oda, ahol 2021-ben voltFőleg a lakástámogatási rendszer változásai okozták a fellendülést, de már a hitelek is elkezdtek olcsóbbá válni.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ ingatlanpiac lakásárak lakásárindex németország Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Stubnya Bence
2025. április 17. 10:09 Világ

Amerika több gázt akar eladni nekünk, de akkor az orosz kapcsolatot is át kellene gondolni

Az amerikai LNG aránya nagyot nőtt az uniós importban, de 2026-tól várhatóak az igazán drámai változások.

Virovácz Péter Havasi Kinga
2025. április 17. 05:50 Világ

Hol van az a pont, amely felett a vámháborúnak már nincs értelme?

Amerika a potenciális recesszió mellé bizalmi és tőkepiaci válságot rakott a saját nyakába, ezzel a feltörekvő piacok közé árazta be magát.

Váczi István
2025. április 15. 12:55 Világ

Trump megértő Oroszországgal, mégis ő a legnagyobb veszély az orosz gazdaságra

Ha a vámháborús káosz miatt tovább esik az olajár, az nehezen megoldható feladat elé állítja az utóbbi években jól vizsgázó orosz gazdasági vezetést.

Fontos

Váczi István
2025. április 16. 11:59 Pénz

Idegesek a befektetők, Argentína lesz az Egyesült Államokból?

Sok évtizedes bizalmat kezdett ki Donald Trump kaotikus gazdaságpolitikája, aminek következményeit Magyarországon is érezhetjük.

Torontáli Zoltán Jandó Zoltán
2025. április 16. 05:45 Közélet

Tele vannak a raktárak eladatlan hússal és tejjel, és ez nagyon sokba fog kerülni

Óriási költségekkel jár, hogy a száj- és körömfájás miatt beragadt az export, és nagy a bizonytalanság abban, hogy milyen kárenyhítést kapnak a piaci szereplők.

Vámosi Ágoston
2025. április 15. 05:50 Közélet

További uniós pénzeket sodort veszélybe a tegnapi alkotmánymódosítás

Jelen állás szerint már senki sem tudja kiszabadítani a felfüggesztett uniós pénzek jelentős részét, sőt az akadályok száma csak nő.