Hírlevél feliratkozás
Fabók Bálint
2023. augusztus 29. 14:07 Világ

Annyira sok pénzt csinál a dán súlycsökkentő gyógyszer, hogy már az hajtja az ország gazdasági növekedését

A súlycsökkentő gyógyszerként is használható Ozempicnek köszönhetően annyira megugrott a dán Novo Nordisk részvényeinek ára, hogy a második legértékesebb európai vállalattá vált a luxusipari Moët Hennessy Louis Vuitton (LVMH) mögött, a világon pedig a húsz legnagyobb cég közé tartozik.

  • A Novo Nordisk részvényeinek az ára közel 70 százalékkal nőtt az elmúlt évben, és a cég felfutásának köszönhető Dánia 1,9 százalékos gazdasági növekedésének kétharmadához is hozzájárult. A dán központi bank is részben a súlycsökkentőknek köszönhetően tudja alacsonyabban tartani az alapkamatot.
  • A dán cég profitja az év első felében 45 százalékkal, 39 milliárd dán koronára (2000 milliárd forintra) nőtt a tavalyi évhez képest. A súlycsökkentők annyira népszerűek az USA-ban, hogy nehezen tudja kielégíteni a kínálatot. A TikTok-on 1,2 milliárd megtekintés van azokon a videókon, amelyeken a gyógyszer hashtagje szerepet.

Előzmények: a Novo Nordisk a világ egyik legnagyobb gyógyszeripari cége, amely alapvetően inzulinnal foglalkozik, az amerikai Eli Lilly-vel és a francia Sanofival hármasban uralja az inzulingyártást. A Novo Nordisk nagyjából tíz éve fejlesztette ki az inzulinszerű injekciót, amely heti egyszer befecskendezve stabilizálja a vércukorszintet, mellékhatásaként ugyanakkor a fogyás is beindul, mivel csökkenti a testzsírt és elnyomja az éhségérzetet.

  • A súlycsökkentőt Ozempic néven kezdték el forgalmazni az USA-ban 2017-ben, majd később a magasabb hatóanyagtartalmú Wegovy is megjelent a piacon. Utóbbi eladásai háromszorosára nőttek egy év alatt az USA-ban.

Alulnézet: a két súlycsökkentő használatáról több amerikai híresség is nyíltan beszélt, Elon Musk például a Wegovy-nak – és a koplalásnak – köszönhetően közel 14 kilót fogyott.

Miért fontos ez? Az elhízás az egyik legtöbb embert érintő egészségügyi probléma a világon. AZ EU-ban a lakosság 53 százaléka túlsúlyos, tehát 25-öt meghaladja a testömeg-indexe. Egy 165 centis nőnél ez nagyjából 68 kg-t jelent, egy 175 centis férfinál pedig nagyjából 77 kg-t. Az uniós lakosság 16 százaléka pedig elhízott (tehát 30-nál nagyobb a testtömeg-indexe).

  • Magyarországon a legnagyobb az elhízott lakosság aránya az EU-ban Málta után, a magyar lakosság közel negyede ilyen.

Igen, de: az említett súlycsökkentő gyógyszerek használatának egyrészt nagyon komoly egészségügyi kockázata van, másrészt pont az óriási kereslet miatt pont azok elől vásárolhatják fel, akiknek a cukorbetegsége miatt van rá szüksége.

Számokban: az Ozempic Magyarországon vényköteles, azaz csak orvos írhatja fel 2-es típusú cukorbetegeknek szigorú protokoll mellett. A tb is támogatja, de nem kiemelten. Az állam 36 ezer forintért szerez be egy dobozt, ebben négy adag van, a támogatással pedig közel 11 ezer forintba kerül a gyógyszertárakban.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ gyógyszeripar Novo Nordisk Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Avatar Fazekas Dóra
2023. november 30. 16:11 Világ

A COP28 megrendezésével Dubaj kihívja maga ellen a sorsot

A fosszilis energiahordozók nagyobb hangsúlyt kaphatnak, mint bármelyik korábbi klímakonferencián.

Debreczeni Anna
2023. november 29. 09:57 Világ

Olajüzleteket kötnének a klímacsúcson a kiszivárgott iratok szerint

Az Egyesült Arab Emírségek a házigazdája a COP28-nak, de nem feltétlen a klímaválsággal foglalkozna Szultan Ahmed al-Dzsaber.

Mészáros R. Tamás
2023. november 28. 04:34 Világ

Makacs jelzálogok és megtakarítások miatt nem hat a kamatpolitika – kérdés, hogy meddig

A korábbi évtized alacsony jelzálog- és kötvénykamatai, a járvány alatti megtakarítások és az iparpolitika is ellentart.

Fontos

Torontáli Zoltán
2023. december 1. 04:34 Élet, Vállalat

Már nem igaz, hogy a munkaerőhiány miatt könnyű állást találni

Elég furcsa helyzet alakult ki a magyar munkaerőpiacon, mert a magas infláció miatt elkezdtek tömegével új állást keresni azok, akiknek egyébként van munkájuk.

Stubnya Bence
2023. november 30. 19:06 Közélet

Kamatstop-hosszabbítás, mini-Dubaj, reptérvásárlás – a kormányinfó legfontosabb bejelentései

Heteken belül megvenné az állam a ferihegyi repteret, konzultálnának a rákosrendezői beruházásról.

Stubnya Bence
2023. november 30. 13:23 Közélet

Zuhanórepülésbe kezdtek a kormánynak kedves demográfiai mutatók

Harmadik hónapja csökkent a születések száma, miközben az év első 9 hónapjában a házasságok száma is zuhant.