Hírlevél feliratkozás
Váczi István
2023. augusztus 3. 10:03 Világ

Olyan jól megy az orosz gazdaságnak, hogy már buborékot emlegetnek

Miután az orosz gazdaság tavaly a nyugati szankciók elrendelése után elkerülte az összeomlást, idén jó eséllyel már a recessziót is megússza, és akár egészen jelentős növekedés is összejöhet.

Három hónappal ezelőtt a 19 befektetési bank és kutatóintézet véleményét összegző brit Consensus Economics még 0,9 százalékos visszaesést jósolt az orosz gazdaságnak, most már viszont 0,7 százalékos növekedést. Az orosz jegybank ennél is sokkal optimistább, és plusz 2,5 százalékra számít, ami azt jelentené, hogy az orosz gazdaság kibocsátása lényegében visszatér oda, ahol Ukrajna lerohanása előtt volt, ami nagy szó lenne – írja a New York Times.

A jelenség oka egyébként nem túlságosan bonyolult, két szóban is össze lehet foglalni: állami költekezés. Ennek egy része kifejezetten a háborúhoz kapcsolódik, amelynek elhúzódása miatt óriási szükség van sok mindenre az egyenruháktól kezdve a tankokon keresztül a cirkálórakétákig.

Az állami kiadások egy másik, szintén tekintélyes része jóléti intézkedés, ami részben a gazdaság felszínen tartását szolgálja, részben pedig a lakosság lojalitásának megtartását a jövő évi elnökválasztás előtt. Nem mintha lenne bármi kétség az eredmény felől, de egy autokratikus rendszernek is biztosítania kell valamekkora támogatottságot vagy legalább passzivitást a tömegek részéről.

Nemcsak a nyugdíjakat és a fizetéseket emelte meg az állam, de például mostanában minden második jelzáloghitelt állami támogatással vesznek fel. Ennek köszönhetően az első félévben a 20 legnagyobb orosz bank által folyósított jelzáloghitelek összege 63 százalékkal emelkedett. De a vállalati hitelezés is hasít, júniusig 19 százalékkal nőtt az orosz jegybank adatai szerint.

Az ország szegényebb régiói sem maradnak ki a fellendülésből, mert ezekből nagyobb arányban kerülnek ki katonák, akik az ott álomszerűnek számító fizetésük jelentős részét hazaküldik. Nemrég egy olyan számítás is megjelent, hogy ha egy 30 és 35 év közötti orosz katona öt hónapnyi szolgálat után elesik, akkor mindenféle juttatást figyelembe véve a családja – az ország tekintélyes részén – nagyobb összeghez jut, mint ha végigdolgozta volna a hátralévő életét. (Bár azért a juttatások kifizetése közel sem mindig problémamentes a beszámolók szerint.)

Ugyanakkor kérdéses, hogy ez az állami költekezés meddig lesz fenntartható. A tavalyi rekordszintű energetikai bevétel már a múlté, miközben az idei első öt hónapban az orosz szövetségi költségvetés nominális kiadásai közel 50 százalékkal haladták meg a 2021-es békebeli szintet. A költségvetés hiányát részben az állami tartalékalap feléléséből fedezik, de becslések szerint ez legfeljebb két évig mehet még így tovább.

A munkaerőhiány már most is jelentős, és a helyzet csak rosszabb lesz, mivel a hadsereg folyamatosan toborozza az új katonákat, miközben a demográfiai helyzet kedvezőtlen, a népesség öregszik. A munkaerőhiány felveri a béreket, a gazdaság állami túlstimulálása miatt a jegybanknak nemrég kamatot kellett emelnie, megelőzendő az infláció elszaladását.

Közgazdászként nem tudom, hogyan lehetne ezt a buborékot leereszteni. Egy nap kártyavárként omolhat össze az egész

– mondta Alekszandra Prokopenko, a Carnegie Oroszország Eurázsia Központ kutatója, aki korábban az orosz jegybank tanácsadójaként is dolgozott.

Azonban ha ez be is következik, valószínűleg nem rövidtávon. A jelenlegi, 85 dollár körüli olajár nem rossz Oroszország számára, főleg, hogy egyre kisebb kedvezményt kell adnia vevőinek, egyes olajtermékeket pedig a nyugati államok által meghatározott maximumnál drágábban is el tud adni.

A költségvetési gondokat enyhítheti, ha a jegybank tovább engedi gyengülni a rubelt: miközben egy éve még csak nagyjából 60-at kellett adni egy dollárért, most már 93-94-et. Ez persze drágítja az importot, de amíg a külkereskedelmi mérleg többletes marad, a költségvetés számára a mérleg pozitív, hiszen rubelben számolva sokkal nagyobb bevételhez jut az export után.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkOroszország rákapott a jüanra, annak minden hátrányával együttA nyugati pénzügyi szankciók kivetése óta az orosz külső elszámolásokban és a belső pénzpiacon is hódít a kínai fizetőeszköz, míg a dollár és euró használata mérséklődik. A kínai függés azonban hasonló kockázatokkal jár, mint a dollárhegemónia.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkAz orosz gabonatermés rekordot döntött, most az ukrán kukorica blokkolásával realizálhatják a hasznotOroszország a nyerészkedő Nyugatot és Ukrajnát vádolva lépett ki a fekete-tengeri gabonamegállapodásból, de míg az ukrán export bezuhant a háború óta, az orosz kivitel történelmi rekordot döntött.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkMiért nem olcsóbb az olaj, ha lassul a világgazdaság?A mostani körülmények között az olajárnak esnie kellene, de négy oka is van annak, hogy ez idén egyelőre nem következett be.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ állami kiadások gazdasági növekedés infláció munkaerőhiány Oroszország rubel Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Nagy Zsolt
2023. december 1. 15:27 Világ

A hírolvasóért zajló verseny egyik legnagyobb vesztese maga a hírolvasó lesz

A figyelem egyre szélsőségesebb ingerekkel kelthető csak fel, de ennek ára van a hétköznapokban.

Avatar Fazekas Dóra
2023. november 30. 16:11 Világ

A COP28 megrendezésével Dubaj kihívja maga ellen a sorsot

A fosszilis energiahordozók nagyobb hangsúlyt kaphatnak, mint bármelyik korábbi klímakonferencián.

Debreczeni Anna
2023. november 29. 09:57 Világ

Olajüzleteket kötnének a klímacsúcson a kiszivárgott iratok szerint

Az Egyesült Arab Emírségek a házigazdája a COP28-nak, de nem feltétlen a klímaválsággal foglalkozna Szultan Ahmed al-Dzsaber.

Fontos

Stubnya Bence
2023. december 2. 13:08 Vállalat

5 év alatt feleződött a makói Continental állománya, most újra embereket küldenek el

2018 szeptemberében még több mint háromezren, idén szeptemberben már csak a 1660-an dolgoztak a makói üzemben.

Nagy Zsolt
2023. december 2. 04:34 Közélet, Podcast

Minden élőlényben ott ketyeg egy belső óra, de mi a sajátunkat egy évszázada elállítottuk

A G7 Mentés másként című podcastjának vendége Dr. Preubl György pszichiáter, a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének igazgatója.

Hajdu Miklós
2023. december 1. 18:19 Közélet

Nem volt teljesen váratlan az Országos Meteorológiai Szolgálat megszüntetése

Többször is átalakítást ígért a kormány: most megszünteti a szervezetet és egy állami Zrt.-re bízza az időjárás-jelentéseket.