Hírlevél feliratkozás
Bogár Zsolt
Újságíró, a G7 Holnap egyik sorozatszerkesztője.

Ha nem velünk, akkor nélkülünk: Magyarország egyedül maradt

2023. május 9. 17:03

Az még nyitott kérdés, hogy milyen irányban változik a liberális világrend, valóban megrendül-e a nyugati hegemónia és felváltja-e a kínai. Egy új hidegháború kezdődik-e két nagy szembenálló fél és szövetségeseik között, esetleg több erőközpont mentén többpólusú világ jön létre.

A Magyarország és a változó világ című sorozatunkban nem is ennek a megfejtésére vállalkoztunk, hanem inkább azt néztük meg, hogy Magyarország politikai környezete, a szövetségi rendszer, melynek tagja, és egyes államok, melyekre az Orbán-kormány stratégiai iránytűként tekint, hogyan érzékelik a külpolitikai dinamikákat és hogyan reagálnak rá. És természetesen az egészet azon a szemüvegen keresztül néztük, hogy ez milyen viszonyban van a kormány „csavaros észjárásával”.

Bár Orbán Viktor mintha az utóbbi időben kerülné, hogy részletes, őszinte geopolitikai elemzést kínáljon, és beéri azzal, hogy a kormány a béke pártján van, a Mandinernek tavaly március elején adott interjújából kiderül, hogyan tekint Oroszország ukrajnai háborújára, és mit gondol a világrend változásáról. Az interjút érdemes leporolni, és kicsit sorvezetőként használva összevetni a sorozatunkkal: Orbán egyértelmű várakozásait mennyiben igazolták vissza az események és a szereplők cselekedetei, és ebből mit lehet még kiolvasni.

Rosszul öregedő sorok

A magyar kormányfő itt beszélt először nyíltan arról (miközben orosz tankok nyomultak előre Kijev agglomerációjáig), hogy az invázióval a létező összes nemzetközi szerződést megszegő Oroszország valójában csak fenyegetve érezte magát a NATO fokozatos bővítésétől, és Putyin azt szerette volna elérni, hogy Ukrajna nyilvánítsa ki semlegességét, a NATO pedig garantálja, hogy Ukrajnát nem veszi fel a tagjai közé.

Ekkoriban azonban a háborúnak valójában csak a területszerző és az ukrán kormányt megdönteni kívánó céljai látszottak, a fenti követelésekkel (akárcsak konkrét háborús célokkal) Putyin nem állt elő. És a valóság sem azt tükrözte, hogy Oroszország semleges Ukrajnát akarna, hanem nagyon is az orosz hatalmi övezetbe tartozót – inkább belorusz, mint a már bebukott korábbi ukrán mintára (Viktor Janukovics oroszbarát kormánya). Bár Orbán a háború kezdeti szakaszában a háttérben elinduló orosz-ukrán béketárgyalásoktól is azt várta, hogy sikerre vezetnek, mert „a katonai erőfölény az oroszok oldalán van”, de ezek úgy fulladtak be, ahogy az orosz katonai fölény sem tudott érvényesülni az ukránok hősies ellenállásának és az Európai Unió, valamint a NATO katonai-hírszerzési-anyagi támogatásának köszönhetően.

Orbán nemcsak rosszul mérte fel az ukrán nép erejét és a Nyugat reakcióképességét, hanem azt is benézte, hogy Ukrajnában milyen gyorsan épül fel egy új hidegháborús konfliktus.

A magyar kormányfő azóta sem reagál arra, hogy Oroszország – ahogy ezt Sz. Bíró Zoltán leírta, külpolitikai dokumentumokból kiolvashatóan – feladta, hogy integrálódjon a nyugati világba, és valójában az Ukrajna elleni háborút is eszköznek tekinti a saját elvárásokhoz igazodó, új nemzetközi rend kiépítésében. A magyar kormányfőt nem érdekli, hogy Oroszország magát egy nyugatellenes „világtöbbségben” látja, és azt gondolja, hogy ehhez az elképzeléséhez csakhamar számos keleti és a déli állam csatlakozhat majd. Különösképpen Kína.

Orbán Viktor, ha nem is ugyanezekkel a szavakkal, de szintén a Nyugat hanyatlását írja le az interjúban: „pozíciócsere zajlik a világban”, „Amerika visszaszorulóban”, és „nemsokára Kína lesz a világ legerősebb gazdasági és katonai hatalma”. De míg az angolszászok igényt tartanak arra, mondja, hogy az ő álláspontjuk legyen a morálisan helyes, a kínaiaknak nincs ilyen igényük. És nyilvánvalóan ez a „kalmár” (avagy „érdekalapú”) megközelítés Orbán számára a zsinórmérték a nemzetközi kapcsolatokban.

Mindenki hülye, csak én vagyok helikopter

Az egy dolog, hogy Magyarország biztonságpolitikai kihívásként reagál-e Oroszország ukrajnai háborújára vagy Kína megerősödésére, ha egyébként a szövetségi rendszer, amelyben van, igen. Az Egyesült Államoknak, írta sorozatunkban Magyarics Tamás, a globális hegemón szerepe védelmében szüksége van arra, hogy az atlanti térség és az EU kohézióját fenntartsa az általa vezetett szövetségi rendszeren belül.

Így pont azt nem nézi jó szemmel, ha a szövetségesei Oroszország meggyengítésével szembeni mozgásokat végeznek vagy az első számú globális kihívójának, Kínának kedveznek.

Németország példája ebben a tekintetben nagyon tanulságos lehet Magyarország szemszögéből: 2014 után sorra követték egymást olyan válságok (Krím félsziget 2014-es orosz annexiója, menekültválság, európai terrortámadások, Európa déli szomszédságában zajló fegyveres konfliktusok Szíriától Maliig), melyek Németországot rádöbbentették arra, hogy nem lehet pusztán „kereskedő állam” (ahogy Speck Gyula írta), hanem aktívabban kell részt vennie a világ kormányzásában. De míg a Merkel-kormány így is kiállt az Északi Áramlat 2 megépítése vagy a kínai-német kapcsolatok erősítése mellett (Huawei 5G), a Scholz-kormány az ukrajnai háború nyomán hátraarcba kezdett, és a biztonsági szempontokat helyezte egyértelműen előtérbe.

Orbán az interjúban arról beszélt, hogy „taktikai különbségek” vannak Lengyelország és Magyarország között biztonságpolitikai téren: míg Lengyelország a Nyugat (beleértve a NATO) határait az orosz határig kitolná, Orbán pufferzónát („egy kellően mély területet, amelyet Ukrajnának hívnak”) tartana kívánatosnak Oroszország és a Nyugat között. Csakhogy, ahogy arról Mitrovits Miklós írt, az oroszokkal partnerségre törekvő német Ostpolitik teljes mértékben összeomlott, és ezzel egyidejűleg a „lengyel Ostpolitik”, vagyis az orosz imperializmus áldozatául esett népek önfelszabadító harcainak támogatása győzött. Ebben a „harcban” nem csupán Lengyelországot vesztette el Magyarország (elég megnézni, hogy milyen mértékben romlott Magyarország megítélése a lengyel társadalom körében), hanem kihátrált mögüle Szlovákia és Csehország is.

Míg Orbán migrációs politikája a fenyegetettségérzés szuggerálásával egy létező probléma felnagyításával operált, a szankciós csomag vagy a finn és a svéd NATO-csatlakozás késleltetése éppen hogy az európai országok jogos fenyegetettségérzésének a semmibevételét jelentette – erre pedig nemcsak a lengyelek vagy a balti államok nem voltak vevők, hanem a visegrádi négyekből Szlovákia és Csehország sem.

Aki a NATO-bővítés vagy a szankciók ellen van, az a régió biztonsági garanciái ellen tesz

– vagyis orosz érdek szerint cselekszik, írta Mitrovits.

Aki nem lép egyszerre

Magyarország látványosan elfordult a szövetségeitől, és egyedül maradt. A sorozatban többen kísérletet tettek, hogy értelmezzék, mire jó ez, és miért nem farol be Orbán a sorba. Hettyey András politikai pszichológiai magyarázattal szolgált: szerinte míg Nyugaton kritikával és megszégyenítő kioktatással találkozik Orbán, addig Keleten tiszteletet és figyelmet kap. Hegedűs Dániel szerint viszont ennek a trollpolitikának a magyarázata a politikai taktika területére vezet: Magyarország a saját szövetségi rendszerének stratégiai kihívóival fenntartott jó viszonyt használja szerinte nyomásgyakorló eszközként a nyugati partnereivel, az Európai Unióval és az Egyesült Államokkal szemben. Krekó Péter szerint azért nem képes a külpolitika (sem) korrekcióra, mert a tehetetlenség viszi előre.

Márpedig változatni azért is kellene, mert 2024 második felében Magyarország lesz az EU soros elnöke, amelybe lehet magyar hangsúlyokat is tenni, de azért alapvetően az európai politikai intézményrendszer operatív üzemeltetéséről szól. Olyan feladatokról, mint gondoskodni az EU napirendjének folytonosságról, a hatékony és szabályszerű jogalkotásról; a tagállamok közötti együttműködésről és képviselni a Tanácsot a többi intézménnyel (Európai Bizottság, Európai Parlament) való kapcsolattartásában.

Csupa olyan feladat, ami nehezen elképzelhető a magyar kalandordiplomácicia eszköztárával.

Az előző soros elnökség idején még egy nyugati, atlantsta orientációjú diplomáciai vezetés képviselte az országot (Martonyi János / Németh Zsolt-kör). De ők már rég kipörögtek, a mostaniak pedig távol állnak ezektől a kívánalmaktól.

És közben nemcsak Magyarország hidegült el a Nyugattól, hanem fordítva is. Nem csoda, hogy az EU ritkítaná azokat a jogszabályokat, melyek elfogadásához mindenkinek az áldását kell adnia. Ha nem velünk, akkor nélkülünk. Nem vagyunk stratégiai tüske a köröm alatt.

G7 Holnap

Lukács András
2023. augusztus 22. 17:01 Élet

A lényegről kellene beszélni akkor is, amikor a közlekedésről beszélünk

A létünket veszélyeztető klíma- és környezeti válsághoz való alkalmazkodáshoz a városi közlekedést is alapvetően át kell alakítani.

Bogár Zsolt
2023. augusztus 9. 16:23 Élet

Varázsolj kis cilinderből nagy nyulat!

Klímasemlegesség, e-mobilitás, kapacitásszegény infastruktúra - ezek a városi közlekedés problémái.

Vargha Márton
2023. július 25. 16:22 Élet

Klubtagságival lehessen közlekedni a városban!

A sofőr nélküli autók korában a város nyújtotta szolgáltatássá alakulhat a közlekedés, amelyért használatarányos klubtagsági díjat kell fizetni. Bár mindez távolinak tűnhet, ideje lenne rá felkészülni.

Fontos

Hajdu Miklós
2024. május 18. 17:24 Vállalat

Részleges gyárbezáráshoz vezetett az autóipari válság Szlovákiában

Részben bezárt egy szlovákiai motorgyár, miközben az európai elektromos autók versenyképessége egyre kétségesebb az új piaci szereplők mellett.

Hajdu Miklós
2024. május 17. 13:32 Élet

Tisztulni kezd az őskáosz az elektromos rollereknél

Két hónap múlva már csak kötelező gépjármű-felelősségbiztosítással lehet bizonyos elektromos rollerekkel közlekedni.

Jandó Zoltán
2024. május 17. 10:45 Adat, Közélet

Megmutatjuk, hogyan gyűltek a NER-elit ezermilliárdjai

A nyolc leggazdagabb NER-üzletember együttes vagyona tíz évvel ezelőtt még 50 milliárd sem volt, most viszont már a 2000 milliárd forintot is jóval meghaladja.