Hírlevél feliratkozás
Krekó Péter
Politológus, szociálpszichológus, a Political Capital igazgatója. A washingtoni Center for European Policy Analysis think-tank külső vezető munkatársa, és PopBack Fellow a University of Cambridge-en. 2016-2017-ben Fulbright-ösztöndíjas vendégoktató volt az Egyesült Államokban, az Indianai Egyetem Közép-Eurázsiai Tanulmányok tanszékén. Fő külpolitikai kutatási témái az orosz politikai és információs befolyás Nyugaton, illetve a (téves) percepció szerepe a külpolitikai viszonyokban.

Magyarország külpolitikáját a tehetetlenségi erő viszi előre

2023. március 22. 17:34

Az ukrajnai háborút megelőzően mind Európa jelentős része, mind Oroszország téves prekoncepciók alapján hozott döntéseket. Nagy-Britannia, illetve az Egyesült Államok folyamatos figyelmeztetéseit a közelgő háborúról a balti országok, illetve Lengyelország kivételével szinte senki nem vette komolyan az Európai Unión belül. Az általános várakozás az volt, hogy Oroszország végül nem fog támadni, hiszen abban „nincs racionalitás“.

Oroszország is teljesen téves következtetést vont le az inváziót megelőző időszakból: miután 2021 végén-2022 elején a nyugati állami vezetők és diplomaták „egymásnak adogatták a Kremlben a kilincset”, Putyin úgy látta, hogy az EU és a NATO megosztott Oroszország, illetve Ukrajna kérdésében, és nem lesz képes az egységes fellépésre. Emellett mind Oroszország, mind a nyugati elemzők többsége úgy vélte, hogy a háború – az erőforrások egyértelmű aszimmetriája okán – Oroszország gyors győzelmével zárul majd. És azzal kapcsolatban is általános volt a meggyőződés, hogy Európa nem tud rövid távon függetlenedni az orosz energiaforrásoktól.

Ezek az előfeltevések mind tévesek bizonyultak: Oroszország megtámadta Ukrajnát, a Nyugat (EU és NATO) összezárt, és hatékony ellenlépéseket tett (szankciók sorozata, Ukrajna támogatása), Oroszország pedig nem hogy nem nyerte meg a háborút, de jelenleg masszívan vesztésre áll, és lehetetlennek tűnik a Donbasz elfoglalása is.

Európa nem fagyott meg, hanem erre az évre nagyon is gyorsan függetlenedni tudott az orosz gáztól.

Az inváziót megelőzően Európa gázellázátásának még több mint a felét Oroszország biztosította. Mára Oroszországból alig több, mint a teljes európai gázfelhasználás 10 százaléka érkezik.

Ragaszkodás a tévhitekhez

A téves előfeltételezéseket természetesen nem csak a magyar kormány osztotta. A magyar kormány volt ugyanakkor az Európai Unión belül az egyetlen, mely mind az orosz, mind az európai közvéleményben és döntéshozói közegben elterjedt tévhiteket magáévá tette, és mintha egyre makacsabbul ragaszkodna ezekhez. Nehéz másként értelmezni például azokat a miniszterelnöki gondolatokat, mely szerint a háborút Oroszország fogja nyerni – sőt, elképzelni sem szeretné, milyen tragédiát jelentene, ha nem Oroszország nyerné a háborút. Még inkább zavarbaejtő az a helyzetértékelés, miszerint „a 2022-ben kitörő ukrán–orosz háború (sic!) (…) egyértelművé tette, a jelenlegi nyugatközpontúság nem tartható fenn, mivel a Nyugat kihívói megerősödtek”.

Elgondolkodtató, hogy vajon mi az a történés az elmúlt egy évben, melyből Oroszország megerősödése olvasható ki – 2022-ben ugyanis éppen ennek a szöges ellentéte látszódott: Oroszország hadereje jóval gyengébb, hiszen nem volt képes legyűrni a nyugati fegyverekkel megtámogatott Ukrajnáét. Oroszország diplomáciai elszigeteltségét az is mutatja, hogy március 2-án az ENSZ közgyűlési szavazáson 141 ország szavazott igennel arra a követelésre, hogy Oroszország azonnal hagyja el Ukrajna területét, és bár 35 ország tartózkodott, csak 5 ország szavazott a javaslat ellen – Oroszországon kívül Észak-Korea, Eritrea, Belarusz és Szíria.

A magyar kormány láthatóan túlbecsülte a „reálpolitikai” megfontolások szerepét  az „értékelvű” politikával szemben.

Pedig az EU-ban dominánssá váló morális válasz egy olyan, egyetemes morális megfontoláshoz kapcsolódik (az áldozat védelme az agresszorral szemben), amelyben bizonyosan nem érdemes különutas megközelítést vinni. Ez ugyanis erős morális megvetést és kiközösítést eredményez, amely Magyarországot manapság éppen korábbi régiós szövetségesei részéről sújtja a legjobban. Mindez annak tükrében egyáltalán nem meglepő, hogy az újonnan csatlakozott tagállamoknak vannak a legélénkebb emlékei a szovjet/orosz külpolitikai agresszió természetét illetően. Inkább az a megdöbbentő, hogy Magyarország erről elfeledkezett.

Mára eljutottunk oda, hogy emiatt a V4-ek körében is páriastátuszba került Magyarország. Azok az országok, melyek hagyományosan sokkal közelebbi politikai és kulturális viszonyt ápolnak Oroszországgal (ilyenek például Görögország, Bulgária vagy Szlovákia), ma azok is lelkesebb támogatói az ukrán szuverenitásnak (még közvetlen kétoldalú fegyverszállításokon keresztül is), mint a Szovjetuniótól való függetlenedés történetét 1956-ból eredeztető Magyarország. Az Orbán-kormány ráadásul úgy vállalja magára a morális különutasságot, hogy a legfontosabb, a konfliktus lefolyására valóban hatást gyakorló döntésekben (uniós szankciók, Ramstein-találkozók, NATO-döntések, közös fegyverbeszerzés) többnyire követi, vagy nem akadályozza a nyugati mainstreamet. A különállását csak retorikájában, illetve a kevésbé fontos, szimbolikus döntésekben (pl. a Nemzetközi Büntetőbíróság Putyin elleni elfogatóparancsának elutasítása) érvényesíti. Ezzel az események lefolyására a magyar kormány nem gyakorol érdemi hatást, viszont a nyugati szövetségesektől való morális távolságtartását  és Oroszország háborús felelősségének és bűneinek relativizálását mégis látványossá teszi.

Különutasság: mi ebben a jó üzlet?

Hogy ez a különutasság külpolitikai szempontból mennyire nem kifizetődő, azt legalább két példa mutatja. Egyfelől szembeötlő, hogy Lengyelországnak, a balti államoknak vagy éppen Csehországnak az utóbbi egy évben bizonyos szempontból nagyobb ráhatása volt az Oroszországgal és Ukrajnával kapcsolatos uniós politika formálására, mint Németországnak vagy éppen Franciaországnak. Ezen országok korábban „paranoidnak” vagy „ruszofóbnak” tűnő jóslatai ugyanis tökéletesen beigazolódtak az orosz invázióval. A régió külpolitikai súlyának növekedéséből Magyarország teljességgel kimarad.

Ennek lesznek húsbavágó gazdasági következményei is: Csehország, Lengyelország és Szlovákia bizonyosan nagyobb szerepet játszhatnak majd Ukrajna újjáépítésében, mint Magyarország.

A másik kézenfekvő példa Lengyelország és Magyarország megítélésének végleges szétválása az Unión belül. Míg a két országot sokáig „csomagban“ kezelte az Unió (párhuzamos kötelességszegési eljárások, hetes cikkely szerinti eljárás), a háború kezdete óta Lengyelország megítélése drasztikusan javult, Magyarországé drámaian romlott. Míg a nyugati tagállamok és egyes uniós politikusok éveken keresztül sikertelenül próbáltak éket verni Lengyelország és Magyarország közé, a háborúban elfoglalt „békepárti” álláspontjával Magyarország hónapok alatt teljesen elidegeníttette magától a korábban szoros szövetségesnek számító Lengyelországot.

Ennek pedig könnyen az lehet a logikus következménye, hogy Lengyelország előbb juthat majd a helyreállítási alap forrásaihoz, mint Magyarország. A hetes cikkely szerinti eljárásban is elmarasztalhatják, és akár a szavazati jogától is megfoszthatják, legalábbis ehhez a tagállamok együttes támogatását ma könnyebb megszerezni, mint bármikor. És mintha ezt már a kormány is egyre kevésbé látná elképzelhetetlenek. Míg korábban rendre azt hallhattuk a kormány tagjaitól, hogy Magyarország modell mások számára (lásd: migrációs politika), a miniszerelnök a minap már a magyarok hősies majdnem-magányáról beszélt: „Maradtunk hát ketten, Magyarország és a Vatikán”. Leszámítva azt, hogy a Szentszék is hangosan és látványosan kiáll Ukrajna mellett.

Eközben Magyarország már a különállását is nehezen tudja intézményesen érvényesíteni:

mind az EU-ban, mind a NATO-ban egyre elterjedtebb gyakorlattá válik ugyanis Magyarország vétójának megkerülése, vagy éppen látványos ignorálása.

Az elmúlt évnek több olyan általános tanulsága is volt, melyet a magyar külpolitika nem akar észrevenni. Egyrészről az autoriter nagyhatalmak – mint most Oroszország – sokszor sokkal gyengébbek, mint amilyennek láttatják magukat – ami most egyértelművé vált Oroszország esetében, ugyanez könnyen kiderülhet Kínáról is. Másrészről: tévesek a Nyugat hanyatlásáról szóló apokaliptikus elképzelések, korai még temetni a demokratikus szövetségi rendszereket. A Nemzetközi Kapcsolatok Európai Tanácsa (ECFR) a napokban publikált egy kutatást, miszerint a legnagyobb uniós országok lakossága nem csak hogy gyengébbnek látja Oroszországot, és erősebbnek az Európai Uniót, mint korábban – de jobban is hisz az Amerikával fenntartott viszony, a transzatlanti kapcsolatok fontosságában.

A kormányoldalon (és általában a populista jobboldali diskurzusban) gyakran megjelenő érv, hogy Magyarország számára a szuverenitás megőrzése a túlélés egyetlen záloga. Az evolúciós logikát a nemzetközi politikára alkalmazva ugyanakkor amellett is könnyedén érvelhetünk, hogy

a túlélés záloga az alkalmazkodás.

Ez utóbbiban a magyar kormány teljességgel sikertelen volt az elmúlt egy évben. A magyar külpolitika, öndefiníciójával ellentétben, nem realista, érdekelvű és rugalmas, hanem éppen hogy ideologikus, dogmatikus és rugalmatlan.

Az Orbán-kormánynak lett volna lehetősége arra (például a választások után, amikor kiszabadult a rövidtávú politikai kényszerek hatása alól), hogy korrigáljon, de ez mégsem történt meg. Egyöntetű szándék esetén talán még most sem lenne késő  egyre inkább úgy tűnik azonban, hogy a kormány külpolitikáját a tehetetlenségi erő viszi „előre”. Minden maradék külpolitikai hitelét feláldozza belpolitikai szempontjai mentén.

A G7 Holnap „Változó világrend” sorozatának szerkesztője Bogár Zsolt és Simon Andrea.

G7 Holnap

Lukács András
2023. augusztus 22. 17:01 Élet

A lényegről kellene beszélni akkor is, amikor a közlekedésről beszélünk

A létünket veszélyeztető klíma- és környezeti válsághoz való alkalmazkodáshoz a városi közlekedést is alapvetően át kell alakítani.

Bogár Zsolt
2023. augusztus 9. 16:23 Élet

Varázsolj kis cilinderből nagy nyulat!

Klímasemlegesség, e-mobilitás, kapacitásszegény infastruktúra - ezek a városi közlekedés problémái.

Vargha Márton
2023. július 25. 16:22 Élet

Klubtagságival lehessen közlekedni a városban!

A sofőr nélküli autók korában a város nyújtotta szolgáltatássá alakulhat a közlekedés, amelyért használatarányos klubtagsági díjat kell fizetni. Bár mindez távolinak tűnhet, ideje lenne rá felkészülni.

Fontos

Stubnya Bence
2024. február 29. 13:10 Közélet, Pénz

Eddig visszaszorította, most már védené a kormány a készpénzes fizetést

Persze a kettő nem feltétlenül zárja ki egymást. Megfontolták a Mi Hazánk felvetését, és nem akadályoznák a készpénzes fizetés alkotmányos védelmét.

Torontáli Zoltán
2024. február 29. 11:10 Közélet, Világ

Mi történik azokban az országokban, amelyeknek a szomszédait sújtják szankciókkal?

A jó szomszédok kiskapukat nyitnak a világra, ha nem csak elszenvedni akarják a szankciók rájuk nézve ártalmas hatásait.

Kiss Péter
2024. február 29. 04:34 Vállalat

Felemás év után erős rajt a felelős befektetéseknél

Incent Mortier, az Amundi globális befektetési igazgatójának várakozásai szerint a jövőben a tematikus és a fenntarthatóságra pozitív hatást gyakorló befektetési stratégiák fogják uralni a piacot.