Hírlevél feliratkozás
Hajdu Miklós
2023. március 29. 15:06 Világ

Újra nekifut a Magyarországra szökött volt miniszterelnöke kiadatásának Észak-Macedónia

Észak-Macedónia ismét megpróbálja kiadatni szökésben lévő volt miniszterelnökét, Nikola Gruevszkit Magyarországról, közölte hétfőn Krenar Loga, az ország új igazságügyi minisztere – derül ki a Balkan Insight cikkéből. Gruevszki, akit Orbán Viktor szövetségeseként is említ a lap, 2018 novemberében menekült Magyarországra, miután megbukott a kormánya, és egy luxusautó megvásárlásával kapcsolatos korrupciós eset miatt két év börtönre ítélték hazájában.

Gruevszki ellen már kilenc ügyben zajlik bírósági eljárás, amelyek többnyire hivatali visszaélésekkel kapcsolatosak. Sőt, távollétében tavaly egy ingatlanügylet miatt is elítélték a balkáni országot 2006 és 2016 között vezető volt politikust, akit eddig háromszor próbált kiadatni Észak-Macedónia. E kéréséket Magyarország azonban mindeddig visszautasította, arra hivatkozva, hogy a kiadatás feltételei nem teljesülnek. Gruevszki vélekedése szerint továbbá az ellene zajló eljárások politikai indíttatásúak, és veszélyben lenne az élete, ha visszatérne Észak-Macedóniába.

Loga ezúttal azzal próbálja a magyar hatóságokat meggyőzni, hogy Gruevszkit az ország legnagyobb börtönében a legszigorúbb nemzetközi előírásoknak megfelelő, úgynevezett „hágai” celláinak valamelyikében tartanák fogva. Sőt, az észak-macedón kormány a magyar fél által szabott további feltételek teljesítésére is nyitott.

Az új macedón kormány Görögországgal is felveszi a kapcsolatot két volt titkosszolgálati alkalmazott, Goran Grujevszki és Nikola Boskoski kiadatását kérve, akik szintén Gruevszki rendszerének összeomlása után menekültek el Észak-Macedóniából. A két személyt azzal vádolják, hogy tönkretették a volt titkosrendőrség lehallgatóberendezéseit, amelyekkel ezreket figyeltek meg illegálisan Nikola Gruevszki miniszterelnöksége alatt, továbbá a vádak szerint a Gruevszki leváltását követően felálló macedón parlament elleni 2017-es támadás szervezői között voltak.

A titkosszolgák kiadatását sem először kéri Észak-Macedónia. Egy korábbi kérelemnek már helyt adott egy görög bíróság, de a legfelsőbb bíróság később Grujevszki és Boskoski javára döntött, így szabadlábon maradhattak Görögországban. A két vádlott Gruevszkihez hasonlóan azzal az indokkal kéri a menekültstátuszt a görög hatóságoktól, hogy életveszélyben lenne az életük, ha visszatérnének Észak-Macedóniába.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkBalkán: az egyik kormány már belebukott a békítésbe, a másikat az utcáról akarják elzavarniAz orosz külpolitika számára prioritás a balkáni pozíciók megerősítése, és a nyugati integráció akadályozásában aktívan építenek a térségen belüli konfliktusokra és a történelmi sérelmek kihasználására.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkMagyarország gyarmatosítani akarta Boszniát, csak közbejött egy világháborúEgy mára elfeledett történelmi hagyományt folytat a magyar miniszterelnök, amikor Bosznia-Hercegovinán keresztül tör térségi hatalmi szerepre a Balkánon.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkMoszkva évek óta dollármilliókat költ vesztegetésre, hogy világszerte barátokat szerezzenA diplomáciában szokatlan lépéshez folyamodott az Egyesült Államok, nyilvánosságra hozták egy távirat szövegét.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ észak-macedónia kiadatás korrupció nikola gruevszki Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Nagy Zsolt
2023. május 31. 17:02 Világ

A rendszámcsere óta izzik a magyar katonákat megégető tűz parazsa, de a szerb elnöknek jókor jött a koszovói konfliktus

A közvetlen előzmények csak néhány hónapra nyúlnak vissza, de ezek több évtizedes konfliktusra és több évszázados ellentétre rakódtak rá. Mit lép a hadsereget készenlétbe helyező Vucic?

Pálos Máté
2023. május 31. 09:26 Közélet, Világ

Példa nélküli lenne, ha elvennék Magyarországtól az uniós elnökséget

Jogi kötőereje nem lesz a holnap várható európai parlamenti határozatnak, de következménye ettől még lehet.

Fabók Bálint
2023. május 30. 11:19 Világ

Nem véletlen, hogy magyar katonák kerültek főszerepbe a koszovói összecsapásban

A magyar kontingens mostanra a harmadik legnagyobb Koszovóban, a tömegoszlatásra kiképzett és a hétvégében bevetett egység pedig csak magyarokból áll.

Fontos

Hajdu Miklós
2023. június 2. 12:41 Vállalat

Akkor is drágulhat a benzin a magyar kutakon, ha az olajár nem változik és a forint se gyengül

Nincs jó alkupozícióban a Mol, amikor a tranzitdíjakról kell megállapodnia azzal a két országgal, ahonnan az olajvezetékek jönnek.

Stubnya Bence
2023. június 2. 09:22 Adat

A szállodák és panziók már túl drágák, olcsóbb szállásokat keresnek a belföldön pihenők

A belföldi turizmus forgalmán is látszik, hogyan eszi meg a fizetéseket az infláció. Főleg a kisebb, vidéki szálláshelyek vannak most nagy bajban.

Torontáli Zoltán
2023. június 1. 17:11 Pénz

Hova lehet menni a megtakarításokra kivetett 13 százalékos adó elől?

Az állampapírokon kívül szinte sehova, hiszen ez az intézkedés lényege, de mi a helyzet a tartós befektetési számlával vagy a külföldre vitellel?