Magyarország Bosznia uniós integrációjához próbálta kötni Ukrajna tagjelöltté válását, de ebben Orbán Viktor egyedül maradt az Európai Tanácsban. A magyar érdekek Bosznia-Hercegovinához kapcsolásának komoly történelmi előzményei vannak. Magyarország a dualizmus alatt szintén az egyéni balkáni politikájával akart regionális hatalommá vagy talán annál is többé válni, és ebben akkor is Bosznia volt a fő terep. Ez annyira meghatározó volt, hogy egyenesen Bosznia Magyar Királysághoz csatolásán dolgozott a magyar vezetés. Ha nincs az I. világháború, nem esik szét a Monarchia és vele a történelmi Magyarország, nem kizárt, hogy valóban ebbe az irányba mentek volna az események.
Csaplár-Degovics Krisztián történész néhány hete megjelent könyve, a Nekünk nincsenek gyarmataink és hódítási szándékaink, szokatlan szempontból vizsgálja a Monarchia 1918 előtti Balkán-politikáját. A szerző azt állítja, hogy ideje alapjaiban újragondolni a címbéli állítást: szerinte a bosznia-hercegovinai, majd az albániai osztrák-magyar törekvések alapvetően gyarmati jellegűek voltak. Sőt: Bosznia megszerzése mindenekelőtt egy magyar imperialista projekt volt, ami magában hordozta a lehetőségét, hogy Magyarország nemzetállamból birodalommá váljon.
Maga a gyarmatosítás témája egyaránt érzékeny tágabb politikai és a magyar nemzeti önkép szempontjából, és tudományosan is nagy viták vannak körülötte. A fogalmat hagyományosan csak tengerentúli területekre használják, de időnként határmenti közelgyarmatokról is szokás beszélni. Magyarország soha nem tekintette magát gyarmattartónak, a mai politikai kommunikációban is gyakran hallani, hogy a Nyugattal szemben nekünk nem voltak gyarmataink.
Bosznia 1878-as okkupációja után a tartomány névlegesen az Oszmán Birodalomé maradt, a tényleges igazgatás azonban Ausztria-Magyarországhoz került. (Majd 1908-ban a Monarchia formálisan is magához csatolta a területet.) Éppen a birodalom dualista berendezkedése miatt alakult ki a kvázi gyarmati igazgatás: mivel Boszniát az osztrák-magyar rivalizálás miatt egyik birodalomfél sem tudta betagolni, az a közös pénzügyminisztérium igazgatása alá került. Noha a közösügyes tárca Bécsben működött, a Bosznia-politika irányítói a korszak nagy részében magyar politikusok voltak.
A Monarchia kisebb léptékű, és átütő eredményhez sehol nem vezető gyarmatszerző kísérletei (ezek Nyugat-Szaharától az Indiai-óceánon át a kínai Tiencsinig terjedtek) ellenére a Monarchia önképébe nem nagyon fért bele, hogy gyarmatosító hatalomként gondoljon magára. A gazdasági osztozkodásból azonban nem akart kimaradni, és a tengerentúli gyarmatok hiányát Délkelet-Európában próbálta aktív imperialista politikával pótolni.
Ehhez kapcsolódva, de részben Béccsel szemben kapott erőre a századfordulón a magyar birodalmi gondolat is, és a követelés, hogy Boszniát és Hercegovinát csatolják közvetlenül a Magyar Királysághoz. A publicisták ide irányították volna a magyarországi kivándorlókat, biztos piacot és nyersanyagforrást reméltek a magyar gazdaságnak, és persze jól fizető állást a fölös megyei hivatalnokoknak. Azt vizionálták, hogy ha Bosznia ide kerül, akkor a Monarchia súlypontja is automatikusan keletre tolódik. Ausztria–Magyarország központja Bécs helyett hamarosan Budapest lesz, a Magyar Királyság pedig Bosznián keresztül szerzi vissza a Mohács előtti regionális hatalmi befolyását.
Mostar, az Öreg Híd hídfője, 1908. Fotó: Fortepan / Magyar Földrajzi Múzeum / Diagyűjtemény
Ez nagy változás volt ahhoz képest, hogy a magyar függetlenségpártiak eleinte tiltakoztak Bosznia okkupációja ellen, és végig tartottak attól, hogy a vállalkozásnak milyen anyagi terhei lesznek. A 19. századi magyar liberalizmus gondolatvilágába egyébként sem fért bele a kolonializmus, így a korszakban nem is nevezték Boszniát gyarmatnak. A politikai retorikában sokkal inkább Magyarországot láttatták Ausztria „financziális gyarmatának”, az osztrák áruk felvevőpiacának, amit Bécs csak nyersanyagbázisnak tekint.
Csaplár-Degovics Krisztián szerint ennek ellenére egyértelműen gyarmati viszonyrendszerről lehet beszélni Bosznia esetében.
Bosznia-Hercegovina az Osztrák–Magyar Monarchia gyarmatosítási laboratóriuma
– fogalmaz a történész könyvében, és korabeli képviselőházi naplók, publikálatlan levéltári források alapján igyekszik bizonyítani Ausztria–Magyarország gyarmatosító múltját. Azt állítja, a gyarmatosítás kérdése a Monarchia esetében „egy politikai, hatalmi és gazdasági érdekek vezérelte tényleges agenda volt”, amelyben a Magyar Királyság politikai és gazdasági elitje mellett a középosztály egyes csoportjai is aktívan részt vettek.
A Monarchia négy évtizedes uralma alatt Bosznia-Hercegovinának 35 éven keresztül magyar kormányzója volt. Közülük Kállay Béni volt az igazán nagy formátum, esetében még az alkirályi cím lehetősége is felmerült. Kiváló sajtója és tudatosan épített kultusza volt: a romokban heverő keleti tartományokból balkáni mintaállamot, azóta is kedvelt toposz szerint egy „keleti Svájcot” akart létrehozni. Miután Andrássy Gyula megbízásából gyalog, lóháton és szekéren beutazta egész Bosznia-Hercegovinát, arra jutott, hogy a bosnyák nemesség, vagyis a helyi muszlim vezető réteg lehet az a nemzeti erő, amelyre a Monarchia elsősorban építhet. A szerb és horvát nacionalizmusokkal szemben adta is magát ez a lehetőség, főleg, hogy a Monarchia számára a fő veszélyt a pánszlávizmus, az „orosz vasgyűrű” jelentette.
A végelgyengülés felé haladó Oszmán Birodalom ekkor már csak Európa beteg emberének számított, és a törökök lassú agóniája sokak ambícióját felkeltette. A nagyhatalmak közül Ausztria-Magyarország leginkább valóban az orosz, valamint a német törekvésekkel rivalizált a Balkánon. Mai kifejezéssel élve, mindegyik szereplő aktívan élt a soft power módszereivel is. Az osztrák-magyar gyarmatosítás legfontosabb kulturális eszköze Csaplár-Degovics szerint maga a boszniai nemzetépítés volt, ennek volt fő teoretikusa és végrehajtója Kállay. A felvilágosult tudósminiszter (ő volt a liberális filozófus John Stuart Mill első magyar fordítója) toleráns politikát folytatott: a bosnyák elitet megnyerve lassú integrációval akarta sikerre vinni az elképzelt „civilizációs missziót”.
Kállay Béni portréja. Forrás: Vasárnapi Ujság 1903 / Arcanum
A Monarchia küldetése – önképe szerint legalábbis -, hogy bevezesse a civilizációba az elmaradott keleties tartományokat, miközben tekintettel van azok társadalmi sajátosságaira. Kállay embereivel tudatosan gyűjtötte más államok gyarmati tapasztalatait Indiától Észak-Afrikáig. Hangsúlyos volt, hogy a felek úgy érezzék: a brit vagy a francia kolonializmussal szemben az osztrák-magyar kísérlet kölcsönös tiszteleten és partneri viszonyon alapszik. A nyugati világban elsőként a Monarchiában lett az iszlám elismert vallás, és Bosznia-Hercegovinában is megerősítették a muszlim felekezeti intézményrendszert és a fontos szerepet betöltő vallási alapítványokat.
Az imázsépítésben a Monarchia a „jó gyarmattartó” akart lenni – miközben hivatalosan nem is beszélt gyarmati viszonyról. Politikája a balkáni muszlimok között máshol is vonzerővel bírt, és közben az európai közvélemény felé is volt meggyőző ereje, hogy valódi gyarmatosítási képességekkel rendelkezik: ebben is felülmúlja Oroszországot, és jobban tud nemzetállamot szervezni, mint a kis balkáni népek. Ebben Kállay tudatosan épített a magyarsággal kapcsolatos konnotációkra: a magyar mint „keleti nép” jobban tud bánni a vad keleti tartományokkal, mint mások – Magyarország történelmi küldetése, hogy a Kelet civilizálója legyen.
A kormányzó itthon is komoly propagandát folytatott Bosznia kapcsán. Történészek a tartomány magyar történelmi kapcsolatairól értekeztek, az újságok kecsegtető befektetési lehetőségekről lelkesedtek, de Kállay még Jókai Mórral is íratott egy (az író számára jól fizető) regényt: ebben egy képzeletbeli bosnyák bég, a szittyaivadék kinézetű, magyarbarát Kassári Dániel kalandjain keresztül érthette meg a nagyérdemű, hogy Bosznia-Hercegovina hamarosan a Magyar Királyság része lesz.
Szembeszökő, hogy ekkoriban mennyire pozitív képet festettek Magyarországon a muszlimokról. Ebben a kurucos törökbarátság és a bontakozó turanista mozgalom hatása is benne volt a rokonnak tartott keleti népekről – kevésbé kellett még küzdeni olyan ellentmondásokkal, mint a mai magyar politikának, amikor Magyarországot úgy teszi a Türk Tanács tagjává, hogy közben a migrációban és az iszlámban civilizációs fenyegetést láttat.
Az I. világháború előtti balkáni magyar politikát, a gyarmatszerző ambíciókat és birodalomépítő törekvéseket a közvélemény mára nagyjából elfelejtette, arra a politika sem igazán hivatkozik. Önmagában valamiféle magyar kolonializmus lehetőségének a feltevése is szinte eretnekségnek számít (pedig, mint azt a Magyarország globális története című friss kötet is bizonyítja, összetett viszonyrendszerről van szó – érdemes meghallgatni a könyv szerkesztőivel készült G7-podcastot), újabban a térdeplés megítélése kapcsán is főleg azt hallani, hogy nekünk soha nem voltak gyarmataink.
Ha tengerentúliak nem is, a balkáni párhuzamok ma is érdekesek.
Magyarország az elmúlt években megerősödött. Se Berlin, se Brüsszel nem csinálhat Balkán-politikát a magyarok ellenében, de még nélkülünk sem
– mondta Orbán Viktor idén februári évértékelő beszédében. A miniszterelnök a Balkánt évek óta a magyar külpolitika legfontosabb stratégiai területének látja, rendszeresen beszél arról, hogy ügyes politikával Magyarország itt lehet meghatározó térségi hatalom. Szlovéniától Szerbián át Macedóniáig jelentős magyar gazdasági beruházások történtek az elmúlt években, a Mol, az OTP, a Telekom aktív szereplő a térségben, a politikai ambíciókat az intenzív szövetségépítéseken (itt, itt és itt) túl a kormányközeli médiafelvásárlások is jelzik.
Gyarmatosítási lehetőségekről és ambíciókról természetesen nincs szó, a magyar kormány ma a Nyugat-Balkán uniós csatlakozásának fő támogatója, a bővítési biztost is Magyarország adja Várhelyi Olivér személyében. Érdekesség, és a nemzetközi sajtó is felfigyelt rá, hogy Orbán Viktor dolgozószobájában sokáig egy nagy Bosznia-Hercegovina térkép volt kifüggesztve. Ezt tavaly a balkáni határmódosításokra irányuló, kiszivárgott tervezettel is összefüggésbe hozták, budapesti mestertervet sejtve a háttérben (érintettségét a Miniszterelnökség közleményben cáfolta). Az biztos, hogy a magyar külpolitika kifejezetten aktív szerepet játszik Bosznia kapcsán: ennek legújabb fejezete, hogy az ukrán (és moldáv) EU-s tagjelölti státusz megadását ahhoz próbálták kötni, hogy Bosznia-Hercegovina (és Grúzia) is kapja meg ugyanezt.
A balkáni magyar szövetségi rendszer azonban megváltozott. Míg a századelőn a magyar-osztrák külpolitika kifejezetten a muszlim bosnyákokra támaszkodva akart egységes nemzetépítési projektet csinálni Boszniában a szerbek és az oroszok ellenében, most Szerbia a legközelebbi partner, Orbán éppenhogy az oroszbarát boszniai szerb vezető, Milorad Dodik pénzügyi és politikai támogatója. Az amerikai szankciókkal sújtott Dodik nem titkolja, hogy a szerb entitást ki akarja szakítani Boszniából, amivel szétrobbantaná a kívülről összetartott államot. A magyar kormány ennek ellenére kiemelt partnerként kezeli, miközben azt hangsúlyozza, hogy nem a Nyugattól való kioktatására van szükség, és hogy a Balkánhoz a közelebb lévő Magyarország jobban ért.
Csaplár-Degovics Krisztián könyve alapján tisztábban rajzolódnak ki a történelmi párhuzamok. A magyar miniszterelnök úgy próbálja növelni a magyar befolyást a térségben, hogy ehhez közben szívesen használ a Balkánon jól rezonáló antikolonialista, nyugatellenes retorikát, ugyanakkor saját, határokon átívelő patrónus-kliens rendszert épít ki. Ebben sok mindenben a dualizmuskori magyar Balkán-politika örököse, de az egységes Bosznia helyett céljait már éppen az ország meggyengítésén dolgozó aktorok erősítésével igyekszik elérni.
Közélet
Ha fegyelem van és rend, nincs több gond az oktatással?
Mintha az lenne az oktatásirányítás meggyőződése, hogy ha valahol gondok vannak, akkor nem érdemes vizsgálni az okokat, elég a szigorítás.
Ha tíz olcsó zsemle helyett nyolc drágábbat veszünk, akkor gazdasági fordulat van, csak még nem látszik
Gyenge kereskedelmi adatokkal indult az év, amely mögött szakértő szerzőink szerint három fontos tényező állhat, és a számokban talán csak az év második felében látszik majd a kilábalás.
Nem látszik, hogy ellenzéki vezetés alatt dübörögne a budapesti kerékpáros fejlesztés
A biciklizés aránya már nem nő a fővárosban, és a budapesti infrastruktúra sok összehasonlításban le van maradva, még régiós szinten is.
Fontos
Az új otthonfelújítási program átrendezheti a lakáshitelek piacát
A támogatás révén több tízmilliárd forint felújítási hitel jut majd a piacra, amelyhez várhatóan jelentős mennyiségű piaci feltételű kölcsön is társul majd.
Romba dőlnek az orosz remények Ukrajnában?
Jelenleg szinte minden harctéri körülmény az oroszoknak kedvez, az eddig elért eredményeik mégis szerények, miközben az ukránok lőszerhiánya hamarosan enyhül.
Most lehet hibáztatni Brüsszelt: kamionok áradatát szabadítja az utakra
A zöldnek mondott intézkedések a közúti áruszállítást hozzák helyzetbe, ezek hatására várhatóan jelentős mennyiségű vasúti forgalom terelődik kamionokra.
