Hírlevél feliratkozás
Bucsky Péter
2020. augusztus 13. 06:50 Közélet

Kétmilliárdos profitot pumpálhatott Szlovéniába a magyar lélegeztetőgép-vásárlás

Magyarország úgy vásárolt 220 lélegeztetőgépet a szlovén Geneplanet d.o.o. cégtől, hogy közben a cég Szlovéniában óriási botrányt robbantott ki azzal, hogy a helyi hírekben megjelent információk alapján a Fidesz-szövetséges SDS párthoz köthető szoros kapcsolatai miatt kapta csak meg a beszerzést.

Az SDS március 13-án Janez Janša vezetésével felálló kormánya első intézkedései között elvette a kórházak beszerzési jogát, és központosította az egészségügyi minisztériumhoz. Erről a kórházakat levélben Jelka Godec még képviselőként értesítette – csak március 26-án lett a miniszterelnöki kabinet államtitkára.

Ráadásul a Geneplanet által beszerzett lélegeztetőgépről kiderült, hogy az orvosok szakmai kollégiuma csak a legvégső esetben szerette volna használni. A beszerzési bizottság ranglistájának utolsó helyén volt a típus – voltak jobb és olcsóbb lélegeztetőgépek. A Geneplanet által kínált típusok közül a kínai Siriusmed R30 36,4 ezer euróért kifejezetten drágának tűnt. Az ehhez képest jobbnak tartott – Magyarországon is forgalmazott – SV 300 15,2 ezer euróba, a valamivel egyszerűbb, szintén kínai S1600 pedig csak 13,2 ezer euróba került volna.

Nehéz eldönteni a rendelkezésre álló adatokból, hogy csak ügyetlenségről vagy jól megtervezett forrásátcsoportosításról volt szó. Tény, hogy a koronavírus-járvány gyors terjedése alatt idén tavasszal minden kormány lélegeztetőgépet akart venni, és azonnal felmentek az árak. 

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter gyakran tárgyalt szlovén kollégáival: március 15-én úgy reagált az új SDS-kormány hivatalba lépésére, hogy eljött az idő az együttműködésre, és másnap már Ljubljanában tárgyalt az új külügyminiszterrel. Március 31-én az áruforgalomról tárgyalt ismét szlovén kollégájával, majd a szlovén-magyar határon is találkoztak május 28-án. Május 18-án Zdravko Počivalšek gazdasági miniszterrel telefonon egyeztetett, majd július 2-án már Budapesten fogadta.  

Szlovéniában a Geneplanettel az új beszerzési hivatal létrehozása után egy nappal az állam egy 8 millió eurós szerződést írt alá március 18-án. Ezt követően kiderült, hogy a cég érdekében a gazdasági miniszter, Zdravko Počivalšek felhívta a beszerzéseket végző állami ügynökség vezetőjét, hogy adjanak egy másik, maszkok beszerzésére vonatkozó szerződést a Geneplanetnek. Ezt a beszélgetést rögzítették, és a közmédia, a TV Slovenija le is játszotta. A lélegeztetőgépeket mégis leszállíthatta a Geneplanet, igaz, közben az ügyészség házkutatásokat tartott, mások mellett a gazdasági miniszternél.

Még ezt megelőzően

Magyarország megvette a cégtől a szlovén 110 darabos mennyiség dupláját, még az ottaninál is harmadával magasabb áron.

A jelek szerint a magyar külügyminisztérium vagy nem vette észre, hogy a szlovén hírekben április óta téma volt a készülékek ára és a minőségével kapcsolatos kifogások, vagy nem zavarta. Magyarország ugyanis végül darabonként 17,1 millió forintért*48 909 euró/db vette a szóban forgó készülékeket, míg a botrányt hozó szlovén beszerzésben 12,7 millió volt a megállapodásban szereplő ár*36 400 euró/db. Csak míg Szlovéniában ebből kormányválság lett, itthon erre alig figyelt fel valaki, hiszen a teljes összeg alig több mint a lélegeztetőgépekre elköltött 300 milliárd forint egy százaléka.

Májusban még úgy döntött a Geneplanet, hogy inkább felmondaná a szlovéniai szerződést – pár nappal azután, hogy aláírták a magyarokkal kötött megállapodást – derült ki a szlovén Necenzurirano.si lappal közös kutatásunkból. Ennek ellenére végül ott is vettek az eredetileg kialkudott áron, 90-et osztottak ki a kórházakban, 20-at pedig visszaküldtek a cégnek. Külön probléma, hogy csak kiegészítő kompresszorral és fűtött levegőpárásító csövekkel tartották a gépeket koronavírusos betegek kezelésére alkalmasnak, de ezt végül – az ígéret ellenére – nem kapták meg a kórházak. Így nem is használják őket az állami hírügynökség beszámolója szerint.

Azt is elég nehéz megmagyarázni, hogy Magyarországon mi szükség volt ezekre a kérdéses minőségű és kifejezetten drága lélegeztetőgépekre. Az alábbi grafikonon az látható, hogy a koronavírusos új esetek és az elhunytak száma hogyan alakult hazánkban.

 

Fontos ennek kapcsán, hogy már március 23-án 500 lélegeztetőgépre szerződtek a magyar OTT-ONE céggel, közel 200 gépet pedig a Semmelweis Egyetem vásárolt, és egyéb forrásból is jöttek már be lélegeztetőgépek Magyarországra, így nemzetközi összehasonlításban kifejezetten sok volt már ekkor is. 

A Geneplanet és a magyar állam szerződéseit elkértük a Külgazdasági és Külügyminisztériumtól. Ebből kiderül, hogy három szerződést is kötöttek a szlovén céggel, az alábbiak szerint:

  • április 18-án 20 darab Siriusmed R30 lélegeztetőgépet vettek 980 ezer euróért,
  • április 23-án 40 darab Siriusmed R30 lélegeztetőgépet és 300 lélegeztetőcsövet 2 millió euróért,
  • április 23-én 160 darab lélegeztetőgépet 7,8 millió euróért – a típus vagy az R30-as, vagy Aeonmed VG70, vagy Eternity SH 300
 

Az egyes szerződések sok részletben eltértek egymástól. Az első esetében a Geneplanetnek kellett megoldania a szállítást, méghozzá a Ghibli Szállítmányozási Kft. ferihegyi Cargo City raktárába. A második esetében a fuvarozás a magyar kormányra maradt, feltehetően kamionnal. A harmadik esetben a DPD csomagszállító vállalat ljubljanai címe volt megadva raktárnak, ahol fel kellett venni a szállítmányokat.

Érdekesség ebben, hogy a Ghibli Kft.-nek és a CECZ Közép-Európai Kft.-nek ugyanaz a tulajdonosa*Shandong Imperial International Investment Limited Company. Márpedig, ahogy arról beszámoltunk, az első jelentősebb, 200 darabos lélegeztetőgép-beszerzést Kínából a CECZ intézte, akkor még a SOTE-nek.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkKözel kétszáz lélegeztetőgép érkezik a napokban Kínából, ezzel lakosságarányosan nagyot lépünk előreA Semmelweis Egyetem rendelte a gépeket, ezzel tíz százalékkal több lélegeztetőgép lesz az országban.

A gépek közül 86 március 21-ig érkezett meg, március 28-ig 110 további. Tehát a szlovén szerződés előtt, a koronavírus-járvány csúcsán – nagy kereslet közepette – is sikerült lélegeztetőgépeket venni. Ráadásul ezek csak átlagosan 5,9 millió forintba (16,5 ezer euró) kerültek darabonként. Így tehát

a szlovén szerződés előtt már egy hónappal tudta a magyar állam, hogy harmadáron is lehet lélegeztetőgépet venni.

Az ezen a mennyiségen belül beszerzett, az intenzív ellátásban is használható gépek ára 28 ezer euró volt. Ezekhez képest darabonként 21 ezer euróval drágábban szállított a szlovén cég – mint láttuk – olyan berendezéseket, amelyekkel a szlovéniai megítélés szerint alapvetően nem lehet koronavírusos betegeket ellátni. (Azért a CECZ-szerződének is vannak érdekességei, ezek a csillagra kattintva olvashatók*A CECZ az Asia Centert működtető vállalkozás, a kínai tulajdonosok a pekingi kormányhoz is jól bekötöttek, a kínai külföldi terjeszkedési politika, az Egy övezet, egy út partnerei – amiről az Origónak nyilatkozva beszéltek. A cég társtulajdonosa a kínai kereskedőház létrehozója.
A március 16-án aláírt szerződést a tervezett szállítási határidő után, április 23-án módosították, és a teljes értékét 3,2-ről 4,6 millió euróra, tehát 1,1-ről 1,6 milliárd forintra növelték. 
Így már a noninvanzív, a sajtóban is  alaposan bemutatott ResMed Limus 150 gép, amiből 58-at vettek, 3 ezer euróba került, ami teljesen életszerű ezekért a légzést segítő gépekért. Az interneten is körülbelül ennyiért árulják. Ezek azonban teljesen használhatatlanok a koronavírus kapcsán. 
Az invazív gépek nevét nem adták meg, de az 1. típus, amiből 30 darabot vettek, 15 740 euróba került, a 2. típus, amiből 110-et, 27 999 euróba. 
.)

A szlovén-magyar vonalon szóban forgóval teljesen azonos R30-as típust is jóval olcsóbban szereztek be máshol: ahogy a napi.hu megtalálta, Olaszországban a Generali biztosító adományozott ilyen berendezéseket június 19-én 35 700 eurós darabáron. Az Egyesült Királyságban 26,5 ezer euróért árulták – igaz, a készlet elfogyott. A gyártó pedig katalógusában 21 ezer euróért kínálta a készüléket.

Ennél is kellemetlenebb összehasonlításra ad lehetőséget, hogy a világ vezető lélegezőgép-gyártójától, a Drägertől idén 32 ezer eurós áron vett gépeket a magyar állam. Ezek kétségtelenül sokkal magasabb műszaki színvonalat képviselnek, mint a kontinensünkön alig ismert pekingi gyártó termékei.

Ha a legolcsóbb közvetlen kínai beszállító árait, illetve a viszonylag drágább, járvány közben vett gépeket vesszük alapul,

az Orbán-szövetséges szlovén kormánypárthoz köthető cég 1,6-2,1 milliárd forint extraprofithoz juthatott a lélegeztetőgép-üzleten.

A gyorsaság sem lehet igazán indok a magas árra. A szerződés aláírásakor ugyanis nem volt meg a Geneplanetnek a készülékek többsége, a 220-ból 160 darabot csak hetekkel később tudott szállítani. Azt is nehéz megérteni, hogy a kínai eszközöket miért közvetítőktől vették meg, miért nem közvetlenül a gyártól, ha már Magyarország olyan kiemelten jó kapcsolatokat ápol a kormányzati kommunikáció szerint Kínával.

Az is nyitott kérdés, hogy milyen jogalapja volt a beszerzésnek. A koronavírus-járvány miatt a közbeszerzési eljárások alól felmentést lehetett kapni, ami logikus is. De a K-Monitor által a napokban megszerzett külügyes felmentési listán a Geneplanet d.o.o. neve nem szerepel, miközben a vásárló a ljubljanai magyar nagykövetség volt. A szerződésben az is feltűnő, hogy a típus megadásán kívül semmilyen elvárás nincs arra, hogy ennek milyen műszaki elvárásoknak kell megfelelnie, milyen használati útmutatót kell adni hozzá.

Használhatósági kételyek

A szlovén sajtóban heteken át arról folyt a vita, hogy a Siriusmed R30-as lélegeztetőgépei mennyire használhatók koronavírusos betegek kezelésre. A kormánypárti médiában forrásmegjelés nélküli grafikont mutattak be, hogy melyik európai országban mennyit használnak a gépből. Érdekesség, hogy bár állítólag Németországban is használják, a német nyelvű internet egyszerűen nem ad találatokat a gép típusára, így könnyen lehet, hogy teljesen légből kapott összeállításról van szó. Az Egyesült Királyságra is hivatkoznak, ahol csak akkor lehet egészségügyi berendezést használni, ha a gyártó regisztrálja magát az MHRA nevű adatbázisban – a kínaiak itt nem szerepelnek.

Az Egyesült Államokban az FDA működtet adatbázist a jóváhagyott orvostechnikai eszközökről, a Siriusmed nem szerepel ebben. Ezek mind azt mutatják, hogy a fejlett országokban egy finoman szólva sem bejáratott termékről van szó, amit legjobb esetben is csak kis darabszámban vásárolhattak a járvány berobbanását követően.

A magyar külügy részünkre megküldött válaszában kiemeli, hogy a Geneplanet szlovén sajtót cáfoló közleménye szerint Németországban, Hollandiában, Olaszországban és az Egyesült Királyságban is használják a gépeket – a két utóbbi jelét mi is felleltük. Az azonban lényegi kérdés, hogy mire: lehet, hogy műtéti altatásra használják, de például tartós invazív lélegeztetésre nem. De igazából ez a vita teljesen értelmetlen, hiszen magyar kórházakban tudomásunk szerint nem, vagy csak elvétve használják a külügy által beszerzett 16,5 ezer gépet, inkább a szakmai elvek alapján, az állami kórházellátó szervezet által vásárolt jó minőségű és olcsóbb gépeket alkalmazzák.

Továbbá annak is gyanúsnak kellett volna lennie a beszerzőknek, hogy az interneten elérhető információk minimálisak erről a típusról. Ha egy komoly gyártó honlapjára felmegyünk, találunk az eszközéről leírást, kezelési útmutatót, certifikációkat, aminek megfelel. A Siriusmednél ilyen nincs, a – Linkedin profilja alapján a világ vezető orvostechnikai gyártójának készülő – cég honlapján alig néhány szóban mutatja be a készüléket. Ebből is látható azonban, hogy összetettebb feladatokra csak külön kiegészítő eszközökkel együtt használható.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkAz állami kórházellátó feleannyiért vett közel 2500 lélegeztetőgépet, mint a külügyA kórházellátó a legnagyobb piaci szereplőktől vásárolt normális áron, a külügy jórészt ismeretlen hátterű cégektől sokkal drágábban. De a pénz nem számított.

Közélet geneplanet koronavírus lélegeztetőgép siriusmed Szijjártó Péter szlovénia Olvasson tovább a kategóriában

Közélet

Bucsky Péter
2020. december 1. 06:48 Közélet, Vállalat

A válság ellenére itthon és Európában is bővít a Hummusbar

Uri Gotlibovich egy hétre jött Magyarországra 2003-ban, nem tudott főzni, és nem volt vendéglátós tapasztalata. Ehhez képest 17 éve itt él, és felépítette a Hummusbar hálózatot.

Bucsky Péter
2020. november 30. 16:42 Közélet

Fogy a hallgató és a pénz az egyetemeken, de a kormány kedvenceit nem kell félteni

Az egy hallgatóra jutó állami pénzek összege a Testnevelési Egyetemen a legnagyobb, a jóval összetettebb és drágább képzést adó Semmelweis Egyetem csak a második.

Bucsky Péter
2020. november 30. 06:56 Közélet

Üzleti csoda nőtt ki a titkos honvédségi buszbeszerzésből

Olyan növekedést és hozzáadott értéket ért el az Ikarus Járműtechnika, amit sokan megirigyelnének az ágazatból. Kár, hogy főleg egy nem nyilvános állami szerződésnek köszönhetően.

Fontos

Stubnya Bence
2020. december 1. 18:08 Élet

Komoly kutatás indult Magyarországon a négynapos munkahét hatásairól

Hatékonyabbak leszünk tőle? Kevesebbet fogyasztunk feleslegesen? Egy magyar kutatócsoport mostanában kezdett átfogó kutatásba a témában.

Stubnya Bence
2020. november 28. 06:42 Podcast

Próbálja menteni a menthetőt a magyar zeneipar, de már elindultak a csődeljárások

A fesztiválszezon kiesése volt az igazi érvágás a magyar zeneiparnak, a legnagyobb veszteség pedig a technikusok pályaelhagyása lehet. Bali Dáviddal beszélgettünk a heti G7 Podcastban.

Stubnya Bence
2020. november 27. 06:57 Vállalat

Harmadszor kerültek idén padlóra, most online karácsonyi bulikban bíznak

A cégek egy része profilváltással alkalmazkodott a járványhoz a rendezvényszervezők piacán, de a legtöbben még így is csak a veszteség minimalizálására játszanak.