Hírlevél feliratkozás
Avatar
2020. április 27. 10:01 Vállalat

Csengtuban üzletelt egy kis informatikai cég, és egyszer csak beleesett a lélegeztetőgép-bizniszbe

(A cikk eredetileg a 24.hu-n jelent meg.)

Egy hónap alatt megtriplázhatta a pénzét, aki egy eddig nem túl ismert tőzsdei informatikai cég részvényeiből bevásárolt. Az OTT-One Nyrt. 12 milliárd forint állami pénzt söpört be, ennyiért szállít lélegeztetőgépeket Magyarországra.

Nagy üzlet lett a koronavírus azoknak, akik be tudtak szállni a védőeszközök kereskedésébe. Csak úgy röpködnek milliárdok: 148 millió maszkról, 3 millió tesztről beszélt nemrég Szijjártó Péter külügyminiszter, Gulyás Gergely összegzése szerint pedig a magyar kormány csak a múlt hétig 500 milliárd forintot költött beszerzésekre és védekezésre a járvány miatt. Az alapvetően Kínából származó védőeszközökről a kancelláriaminiszter azt mondta:

azokon a piacokon, ahol ezek megvehetők, farkastörvények uralkodnak, így az a biztos, ami megérkezik. Azt kell látni, hogy ha szerződést is kötöttek vagy akár előleget fizettek, még az sem biztosíték arra, hogy megérkeznek a szállítmányok.

Még egyszerűbben magyarázta a helyzetet a 24.hu forrása, aki a védőeszköz-üzletben maga is érdekelt: előrefizetés van. Valóban az egész világ tülekszik a lélegeztetőgépekért, maszkokért, védőfelszerelésekért, így belemennek a feltételbe, hogy előre kifizessék az árut, de még így sem biztos, hogy a megrendelőnél landol egy szállítmány. Forrásunk azt is jelezte, hogy cégek sora szállt be a bizniszbe (eddig ismeretlenek is), és a velük szerződő magyar állami megrendelők ugyancsak kénytelenek előre fizetni. Ezt megerősíti az a két tőzsdei közlemény, amit az eddig az informatikai cégként ismert OTT-One Nyrt. adott ki.

  • Március 26-án a külügyminisztériummal szerződött 500 lélegeztetőgép Kínában történő legyártatására és szállítására azzal, hogy a 4,7 milliárd forintot előre kifizeti a tárca.
  • Másnap azt közölte, hogy százezer védőmaszk megvásárlására a Duna Aszfalt Kft.-vel írt alá nettó 130 millió forintos szerződést, és a piacvezető útépítő a vételárat azonnal teljesítette is.
  • Április 23-án pedig az Állami Egészségügyi Ellátó Központtal állapodtak meg 7,7 milliárd forint előrefizetésben, ezért az OTT-One több száz lélegeztetőgépet, valamint több millió maszkot gyártat le Kínában, és szállít Magyarországra.

Már az első szerződés is hatalmas volt az OTT-One eddigi történetéhez képest. A cég 2019-ben érte el a legnagyobb árbevételét, közel 2,9 milliárd forintot. A külügyminisztérium megrendelése ennél önmagában több, a napokban bejelentett 7,7 milliárddal pedig

a kis informatikai cég már 12,4 milliárd forintos forgalomnál tart, vagyis durván megnégyszerezi az árbevételét.

Nemcsak a növekedés sebessége figyelemreméltó, hanem az is, hogy az OTT-One eddig innovatív informatikai vállalkozásként határozta meg magát, e-learning, biztonságtechnika, videó streaming szerepelt a tevékenységei között, egészségügyi eszközkereskedelem nyomokban sem bukkant fel a tevékenységei között.

A váltásról Májer Bálint, az OTT-One Nyrt. elnök-vezérigazgatója úgy nyilatkozott a cég közleményében:

Az OTT-One a tavalyi évben nagy hangsúlyt fektetett a kínai üzleti kapcsolatok kialakítására, amit most, a járványhelyzetben sikerrel tudunk kamatoztatni, illetve tovább építeni. Bizakodóak vagyunk a jövőre vonatkozóan is, hiszen folyamatosan azon dolgozunk, hogy a jó viszony és tapasztalatok alapján további megrendeléseket tudjunk tető alá hozni és teljesíteni.

Ebből nem derül ki, hogyan került kapcsolatba a cég a kínai piaccal, honnan a lélegeztetőgép-szállítási lehetőség. A 24.hu megkeresésére azt közölték, a társaság oktatási, videó streaming és biztonságtechnikai termékeihez, szolgáltatásaihoz keresett piaci lehetőségeket, így jutott el Csengtuba, a nyugat-kínai Szecsuan tartomány fővárosába. És amint azt tavaly augusztusban bejelentették, egy a kínai gazdasági minisztérium irányítása alatt álló szervezettel (APEC) megállapodtak  az OTT-One termékeinek kínai értékesítéséről, illetve közös termék- és projektfejlesztésekről.

Amikor Kína a vírus elleni védekezés során felszabadította stratégiai tartalékait más országok előtt, az APEC is megbízást kapott ezek értékesítésére, ellenőrzött és megbízható partnerei számára. Így vette fel a kapcsolatot az OTT-One-nal is – magyarázta a cég, hogyan sikerült lekötnie jelentős gyártói kapacitást a járványhelyzet közepette. Hozzátették, a jelenlegi egy kifejezetten nehéz időszak, hiszen jelentősen megnőtt a nemzetközi kereslet a védőeszközök iránt, ezáltal rendkívül nehéz gyártói kapacitáshoz jutni, és a kereslet miatt az árak is naponta emelkednek.

Kérdésünkre, hogy milyen módon váltak a külügyminisztérium védelmieszköz-szállítóivá, azt írták, hogy mivel a társaság rendelkezik azzal a kapcsolatrendszerrel, valamint szolgáltatásokkal, amelyek segíthetnek a védekezésben, több állami hivatalt is megkerestek. A külügyminisztérium reagált, és a közös tárgyalási folyamatokat követően írták alá az eszközök beszerzését célzó szerződést.

Ezek szerint pályázat nem volt, felajánlás és tárgyalások kellettek az állami megrendeléshez.

Aki az OTT-One tulajdonosi kapcsolatain keresztül keresi a megfejtést az óriási állami megrendelésekre, hamar zsákutcába jut. A nyilvános tőzsdei társaságoknak ugyan kötelező nyilvánosságra hozniuk azon befektetőik nevét, akiknek a részvényhányada meghaladja az 5 százalékot, az OTT-One esetében a hivatalos információ az, hogy a közkézhányad 100 százalék, azaz nincs 5 százaléknál nagyobb részesedést birtokló tulajdonos. Tőzsdei szakértők azt szokták mondani, nem életszerű, hogy nincs meghatározó vagy legalábbis a háttérben együttműködő tulajdonosi kör egy ilyen cégnél. Az OTT-One esetében azonban még az egyetlen korábban 5 százalék feletti részvényes, a Kósa Gábor érdekeltségébe tartozó iSRV Szolgáltató Zrt. is a limit alá ment, március 19-én adott el részvényeket egy tőzsdén kívüli ügylet keretében.

Hogy idejében megérkeznek-e az OTT-One eszközei, azt egyelőre nem tudni, de a tervek szerint a külügyminisztériumi csomagból az első száz lélegeztetőgép április végén befut, és május végére várják a további négyszáz gépet.

Nem pusztán lélegeztetőgépek beszerzéséről van szó, hanem olyan orvosi berendezésekről, illetve kiegészítőkről is, mint gyógyszeradagoló eszközök és monitoring felszerelések, illetve egyéb, a lélegeztetőgépekhez szükséges egyszer használatos alkatrészek. A megrendelt eszközökkel csaknem 15 ezer páciens ellátása biztosítható, állítja a cég, hozzátéve, a berendezések megfelelnek a legmagasabb orvosi előírásoknak, akár tábori körülmények között is képesek ellátni funkciójukat.

Az Állami Egészségügyi Ellátó Központ több száz darabos megrendeléséről annyit tudni, hogy a cég a koronavírus-járvány elleni védekezésben használható eszközöket legkésőbb május 31-éig gyártatja le kínai partnerével. Ami a maszkokat illeti, a Duna Aszfalt által megrendelt százezer darab már megérkezett, ezen felül több ezret vásárolt az OTT-One saját forrásból, közlésük szerint ezeket orvosi egyetemek, intézmények és saját munkatársaik között szeretnék szétosztani. A cég szerint ezek az eszközök az FFP3 minősítésű maszkokkal egyenértékűnek számítanak.

A G7.hu már korábban írt az Ott-One Nyrt-ről. Miközben a cég mindössze 21 embert alkalmaz, igen kiterjedt a kapcsolatrendszere, kolumbiai, dubaji, amerikai, kongói és nigériai üzletekben van benne; a céget éppen 54 évnyi profitra tartották a befektetők.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkEgy kis magyar cég, amely minden divatos dologhoz értKolumbiai hadsereg, kongói kórházak, vénaszkenner, blokklánc. Valójában szolgáltatásokat értékesít tovább a pesti tőzsdén forgó OTT-One Nyrt., mégis 54 évnyi profitra értékelik a befektetők.

A mostani válság a békeidőben 200-300 forint között ingázó Ott-One Nyrt.-papírokat március 19-én 89 forintos mélységbe taszította, de nem sokáig tartott a mélyrepülés, március végén ismét 200 forint fölé erősödött a részvény, miután híre ment, hogy a cég lélegeztetőgépeket szállít a külügyminisztériumnak. Miután pedig a hatalmas, 7,7 milliárd forintos beszerzésről szól bejelentés megérkezett, már 245 forinton is adták-vették a részvényt. Egy ügyes kezű befektető tehát bő egy hónap alatt majdnem megtriplázhatta a pénzét, ha az OTT-One-ra tett. És meglehet, ezzel nincs vége a hegymenetnek, legalábbis a cég azt nyilatkozta lapunknak, azon dolgozik, hogy

„a járvány ideje alatt kapcsolatrendszerével, valamint széles szolgáltatásportfóliójával hozzájárulhasson az ellátást és megelőzést célzó folyamatokhoz, így szeretne további, hasonló szerződéseket is kötni”.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Vállalat OTT-ONE Olvasson tovább a kategóriában

Vállalat

Nagy Zsolt
2024. március 26. 04:37 Vállalat

Dollármilliókat spórol a gyártóknak egy magyar fejlesztés, ami megmutatja, hogyan lehetnek extra hatékonyak

Az EPIC Innolabs adatelemzéssel és szimulációk készítésével segíti a termelés optimalizálását többek között olyan multiknak, mint az Audi vagy az Apollo Tyres.

Torontáli Zoltán
2024. március 20. 12:40 Adat, Vállalat

Egyre összetettebb problémát jeleznek a magyarországi munkaerőköltség, bér és árfolyam adatok

Gyors ütemben nő Magyarországon a munkaerő költsége, euróban nézve is, a dolgozók azonban még nagyobb béremelést szeretnének. Mi lesz így ebből?

Torontáli Zoltán
2024. március 14. 09:11 Vállalat

A Bookingot milliárdokra büntette a GVH pszichés nyomásgyakorlás miatt, mit fog csinálni most a Temuval?

A Booking nyomásgyakorlása piskóta a Temu gyakorlatához képet, sőt ez a fajta marketing a Temu működésének lényege. Ezt kaszálhatja el a magyar hatóság a magyar e-kereskedők panaszára indított eljárásban?

Fontos

G7.hu
2024. március 26. 19:00 Közélet

Új tulajdonoshoz kerül a G7

A Telex vezetői által alapított Gazdrovat Kft.-hez kerül a G7 gazdasági portál.

Pálos Máté
2024. március 26. 16:40 Adat, Élet

Sokkal többe kerültek az adófizetőknek a Most vagy soha! első heti nézői, mint a Kincsemé

Nézőszámban az első héten nagyjából sikerült elérni a Kincsem szintjét, az állami támogatáshoz viszonyítva azonban más a helyzet.

Stubnya Bence
2024. március 26. 09:13 Adat

200-250 ezer főre becsli a jegybank a munkaerőpiac hazai tartalékait

Az alacsonyan és közepesen képzett fiatalok, valamint az 55-74 éves nők körében vannak leginkább olyanok, akik enyhíteni tudnák a munkaerőhiányt.