Hírlevél feliratkozás
Váczi István
2023. március 22. 15:17 Világ

Csillogóan berendezett kirakat lett csak a Putyin-Hszi találkozó

Igazi nagyhatalmi pompával fogadta Vlagyimir Putyin orosz elnök a kínai kollégáját, nyoma sem volt a tavaly legendássá vált hosszú asztalnak, de majdnem ennyire meglepő volt a szemre legalább három méter magas kínai és orosz lobogó, amelyek mellett – mint a cikk nyitóképén is látni – szinte eltörpült a két államfő.

Ahogy az várható volt, szép szavakban nem volt hiány Hszi Csin-ping háromnapos, ma véget ért moszkvai látogatása során, és a zárónyilatkozatba is bőven jutott ezekből. Ennél azonban egy fokkal érdekesebb, hogy mi hiányzik belőle. Ahogy Szergej Radcsenko orosz származású történész a Twitteren írta, nem használták például a korlátok nélküli partnerség kifejezést, amely pedig a tavaly februári – még Ukrajna orosz lerohanása előtt tartott – pekingi Hszi-Putyin találkozó vezérmotívuma volt.

Szintén érdekes, hogy bár sokat írt a sajtó a nyilatkozatok alapján az Oroszországot Kínával összekötő Szibéria Ereje 2 gázvezeték megépítéséről, erről ezúttal sem írtak alá konkrét megállapodást, hiányzik a közös projektek listájáról. Ennek azért van nagy jelentősége, mert a már meglévő Szibéria Erején tavaly 15 milliárd köbméter orosz gáz érkezett Kínába, idén pedig ez 22 milliárd köbméter lehet, ám ez sem pénzügyi, sem fizikai értelemben nem képes kiváltani a nyugati irányban lecsavart orosz gázexportot.

A Szibéria Ereje 2 kapacitását 50 milliárd köbméterre tervezik, de várhatóan öt évre lesz szükség a megépítéséhez, ha már megszületett erről a végleges döntés – ám ez még nem történt meg.

Azzal kapcsolatban persze senkinek sincs kétsége, hogy erősödnek a kínai-orosz kapcsolatok, már csak azért is, mert Kína vált az orosz olaj egyik legnagyobb felvevőpiacává. Ez természetesen nélkülözhetetlen az orosz állam gazdálkodásának fenntartásához az ukrajnai háború közepette, de az elemzések visszatérő pontja, hogy ezen túl

a kapcsolatból aránytalan módon Kína profitál többet.

Azzal például, hogy növelik a jüan szerepét a kétoldalú, valamint általában az orosz külkereskedelemben, továbbá az orosz pénzügyi tartalékok között, a kínai deviza nemzetközi szerepe erősödik. Ez a pekingi vezetés régi célkitűzése, de eddig meglehetősen vontatottan haladt a megvalósítása. Ez Oroszországnak csak annyiban előnyös, hogy nem kell az „ellenséges” dollárt vagy eurót használnia, ám a rubel szerepének növeléséről a kétoldalú kereskedelemben például nem volt szó.

Elemzők szerint a találkozóra Putyinnak eleve részben a politikai PR szempontjából volt szüksége: miután a hágai Nemzetközi Bíróság elfogatóparancsot adott ki ellene, bizonyíthatta, hogy egy világhatalom első embere is hajlandó meglátogatni őt Moszkvában. A másik oldalon Hszi Csin-ping pedig ismét megmutathatta, hogy neki nem diktálhat a Nyugat, Kína teljesen szuverén külpolitikát folytat.

Ezen túl azonban Oroszországnak szüksége lenne kínai fegyverekre és lőszerekre is, és bár nemrég az amerikai diplomácia megszellőztette, hogy Kína esetleg hajlandó ezek szállítására, ennek egyelőre nincs jele. Az persze nem meglepő, hogy a látogatást övező nyilvános kommunikációban ez nem kerül elő, de miután az amerikai hírszerzés az utóbbi bő egy évben sok orosz szándékot megtudott és nyilvánosságra is hozott, a kínaiak valószínűleg nem reménykednek abban, hogy az esetleges szállítások titokban maradhatnak.

Ugyanez igaz arra is, ha csúcsminőségű kínai félvezetők kerülnének orosz fegyverekbe. Ebben az esetben pedig minden bizonnyal valamilyen mértékű szankciókkal nézne szembe az amerikai és európai piacokra továbbra is ráutalt Kína, amit aligha akar megkockáztatni. Ahogy Alexander Gabuev elemző a New York Times-nak mondta, Hszi Csin-ping megelégszik azzal, hogy az amerikai kormány számára jelzi: Oroszország egyoldalúan függ Kínától. Ez a helyzet rendkívül előnyös Kína számára, ha a vezetése úgy gondolja, hogy hosszú távon is konfrontálódik az Egyesült Államokkal – tette hozzá a szakember.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkKína déli nyitással, pénzzel és propagandával törne ki az amerikai szorításbólA kínai geopolitikai influenszerek szerint a fejlődő világgal való szövetség, a fals nyugati narratíva letörése és a gazdasági erő lehet Peking fegyvere az amerikai “bekerítéssel” szemben, bár a hangsúlyokat illetően erős eltérések vannak köztük.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkMoszkvába utazik és nem Kijevbe, mégis békítőként pozicionálná magát a kínai elnökA háború kitörése óta először utazott hétfőn Moszkvába Hszi Csin-ping, ahol úgy kell barátkoznia Putyinnal, hogy közben a nemzetközi színtéren békecsinálóként szeretne fellépni.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkKína már nem olyan semleges, mint ahogy mutatja, a színfalak mögött egyre többet segít OroszországnakA nemzetközi nyilvánosság előtt Kína eddig semleges szerepet próbált felvenni Oroszországgal kapcsolatban, ám az amerikai értesülések szerint ez a pozíció megváltozott.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ Hszi Csin-ping Kína orosz-ukrán háború Oroszország Vlagymir Putyin Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Nagy Zsolt
2023. május 31. 17:02 Világ

A rendszámcsere óta izzik a magyar katonákat megégető tűz parazsa, de a szerb elnöknek jókor jött a koszovói konfliktus

A közvetlen előzmények csak néhány hónapra nyúlnak vissza, de ezek több évtizedes konfliktusra és több évszázados ellentétre rakódtak rá. Mit lép a hadsereget készenlétbe helyező Vucic?

Pálos Máté
2023. május 31. 09:26 Közélet, Világ

Példa nélküli lenne, ha elvennék Magyarországtól az uniós elnökséget

Jogi kötőereje nem lesz a holnap várható európai parlamenti határozatnak, de következménye ettől még lehet.

Fabók Bálint
2023. május 30. 11:19 Világ

Nem véletlen, hogy magyar katonák kerültek főszerepbe a koszovói összecsapásban

A magyar kontingens mostanra a harmadik legnagyobb Koszovóban, a tömegoszlatásra kiképzett és a hétvégében bevetett egység pedig csak magyarokból áll.

Fontos

Hajdu Miklós
2023. június 2. 12:41 Vállalat

Akkor is drágulhat a benzin a magyar kutakon, ha az olajár nem változik és a forint se gyengül

Nincs jó alkupozícióban a Mol, amikor a tranzitdíjakról kell megállapodnia azzal a két országgal, ahonnan az olajvezetékek jönnek.

Stubnya Bence
2023. június 2. 09:22 Adat

A szállodák és panziók már túl drágák, olcsóbb szállásokat keresnek a belföldön pihenők

A belföldi turizmus forgalmán is látszik, hogyan eszi meg a fizetéseket az infláció. Főleg a kisebb, vidéki szálláshelyek vannak most nagy bajban.

Torontáli Zoltán
2023. június 1. 17:11 Pénz

Hova lehet menni a megtakarításokra kivetett 13 százalékos adó elől?

Az állampapírokon kívül szinte sehova, hiszen ez az intézkedés lényege, de mi a helyzet a tartós befektetési számlával vagy a külföldre vitellel?