Ötven éve milliók haltak éhen a mostanihoz hasonló élelmezési válságban

Az olajárrobbanással párhuzamosan az élelmiszerárak az egekbe szöknek, amire egy sor ország exportkorlátozásokat vezet be, tovább hajtva az alapvető élelmiszerek inflációját a világban. A folyamatra a piacok és a lakosság is érthető idegességgel reagál, a boltokban a növekvő árak ellenére is elkezdődnek a felvásárlások. Ha hozzátesszük, hogy a világpiaci áremelkedés a gabonapiac súlyos zavarával és a kínálat hirtelen csökkenésével függ össze, melynek egyik fő oka a moszkvai politikai változásokban rejlik, de sokan Amerika kavarását is sejtik a háttérben, egészen mainak tűnik a történet.

Valójában azonban a fenti felsorolás a hetvenes évek eleji élelmiszerválság tüneteiről szól

amikor a két szuperhatalom közötti ügylet, a rossz időjárás, a történelmi magasságokba szökő energiaár és még pár tényező kombinációja olyan árfelhajtó hatással járt, aminek leginkább a világ legszegényebb országai itták meg a levét. Az afrikai Száhel-övezetben, Bangladesben és Indiában milliók haltak éhen 1973-74-ben, a világ pedig döbbenten figyelte a II. világháború utáni évtizedek első globális élelmiszerválságát. Sokan a malthusiánus^*Thomas Malthus 1798-ban kidolgozott, később meghaladottnak tekintett túlnépesedési elmélete szerint a népességnövekedés mértani sorozatot követ, a szerinte számtani sorozatot követő létfenntartás nem tudja vele tartani a lépést. A malthusiánusok elképzelése szerint a nyomor és éhezés ezért folyamatosan növekszik, ha csak nagy katasztrófák nem állítják meg a túl gyors népesedést. logikához visszanyúlva azt mondták, a harmadik világ népessége egyszerűen túl gyorsan nő, a bolygó mezőgazdasága nem képes eltartani ezt az embermennyiséget. Tévedtek: most kétszer annyi ember él a Földön, mint akkor, de még mindig nem az élelmiszer összmennyiségével van a gond, hanem az elosztásával és most különösen az árával.

A harmadik világ országai vannak a legnagyobb veszélyben

A népességnövekedéssel lépést tartó, bővülő kínálat ellenére azonban időről-időre jelentkeznek nagy élelmiszerárrobbanások és élelmezési válságok. Az élelmiszeráremelkedés az elmúlt egy évben a magyar boltokban is 20 százalék feletti, miközben egyes termékcsoportoknál meghaladja az 50 százalékot is. A FAO (az ENSZ élelmezésügyi szervezete) világszinten általános élelmiszerválság veszélyére figyelmeztet. A világjárványban megroppanó ellátási láncok, a felpörgő kereslet, időjárási tényezők és nem utolsó sorban a magas szénhidrogénár miatt már február 24. előtt is jelentős emelkedés volt a világpiacon, az Ukrajna elleni orosz háború már egy eleve nem ideális helyzeten rontott sokat.

Oroszország és Ukrajna a világ egyik legfőbb gabonatermelő területe, a két országból származik a világ búzaexportjának a harmada. Ez most súlyos veszélybe került: az ukrán gazdák a háború sújtotta vidékeken nem tudják megkezdeni a tavaszi munkákat, az üzemanyag a mezőgazdasági munkagépek helyett kell a tankokba is. Becslések szerint az ukrán gabonaföldek 20-30 százalékán esik ki idén a termelés, a Fekete-tenger pedig, ahonnan a gabonaexport nagyja máskor elindul, a háború miatt a kereskedelmi hajók számára gyakorlatilag nem hajózható. Az ukrán gabonaraktárak tele vannak, a tengeri blokád miatt a készleteket nem lehet útnak indítani.

Az Oroszország elleni szankciók élelmiszerre ugyan nem vonatkoznak, de az orosz export biztonsági okokból így is drágult. Ha ehhez hozzáveszük a műtrágya brutális áremelkedését, több országban, például Magyarországon is a termelés leállítását, az orosz és belorusz műtrágyaexport szankciók miatti kiesését, Észak-Afrika és összesen több mint húsz ország 50 százalék feletti függőségét a fekete-tengeri gabonától, valamint az áremelkedés helyettesítő termékeken és piaci bizonytalanságon keresztüli tovagyűrűző hatását, érthetővé válik az ENSZ aggodalma akkor is, ha egyébként a 2022-es globális kínálat a FAO előrejelzése szerint a háború dacára sem lesz kisebb a tavalyinál, és idáig az orosz export volumene sem mutat elmaradást – Törökország, Egyiptom, Irán felé áprilisban is nagy mennyiségben szállítottak.

A nagy szovjet búzarablás: hogy robban be egy élelmezési világválság?

Az, hogy Oroszország és Ukrajna a világ egyik fő gabonaexportőre, történelmileg viszonylag új állapot. A cári Oroszországnak ugyan még jelentős kiviteli többlete volt, a szovjet időszak nagy részében azonban importőrré váltak, nem függetlenül a kollektivizálás és az agrárpolitika kudarcaitól. A hetvenes évek első felének élelmiszerválsága éppen a szovjet importszükséglet felfutásával függött össze. 1972 és ’74 között kemény telek, nagy szárazság és pusztító viharok sújtották a fő szovjet termőterületeket, a jó minőségű ukrán és dél-orosz, valamint a termelésbe viszonylag frissen bevont gyengébb termőértékű kazah földeket. A Szovjetuniónak azonban éppen ekkor a korábbiaknál jóval több gabonára lett szüksége. Brezsnyev a jobb élelmezés, mindenekelőtt a hús- és más állati eredetű termékek ellátásának javításával akarta emelni a szovjet életszínvonalat, és persze konszolidálni a hatalmát – a parasztság még nagyobb kizsigerelése az így is tömeges városokba áramlás miatt már nem nagyon volt lehetséges, a szűkösség és a magasabb élelmiszerárak politikai veszélyeit pedig az 1970-es lengyel válság is élesen megmutatta a keleti blokkban.

A húsellátás javítása érdekében (ez végül sikerrel járt, az egy főre jutó húsfogyasztás az 1970 utáni másfél évtizedben a harmadával nőtt a Szovjetunióban) főleg a szovjet állattenyésztést akarták gyorsan fejleszteni, amihez azonban nem állt rendelkezésre elég takarmány. A helyzet komolysága miatt Brezsnyev 1972-ben a hidegháborús ellenlábas Egyesült Államokhoz, a világ legnagyobb gabonaexportőréhez fordult, hogy egy titkos megállapodásban 15 millió tonna gabonát vásároljon amerikai hitelből. Az USA belement az üzletbe, sőt jelentős, 30 százalékos szövetségi állami kedvezményt is adtak az exporthoz, a nagy amerikai raktárakat kiürítették. Hogy miért tették, azóta is vitatott. Népszerű vélemény volt, hogy a szoros gabonaipari kapcsolatokat ápoló Earl ‘Rusty’ Butz mezőgazdasági miniszter akart kedvezni a mezőgazdasági óriásvállalatoknak, de az is elterjedt, hogy az újraválasztási kampányra készülő Nixon kifejezetten a gabonaárak emelkedésére játszva akart a középnyugati termelők kedvében járni.

Leonyid Brezsnev szovjet pártfőtitkár és Richard Nixon amerikai elnök erkélyjelenete a Fehér Házban 1973 júniusában. Fotó: CONSOLIDATED / AFP

A washingtoni adminisztráció azonban elszámolta magát. Ha több információjuk van a szovjetek kitettségéről és a nagy gabonatermő vidékeken várható terméshozamokról, feltehetően nem mentek volna bele ilyen feltételekkel az üzletbe, de a hozambecslésben is óriási előrelépést jelentő részletes műholdas adatok a Landsat, majd a LACIE projekt révén csak éppen a következő évektől álltak rendelkezésre. Amikor a piac tudatosította, hogy a Szovjetunió lényegében felvásárolta az amerikai készleteket (az amerikai emlékezetben ez egyszerűen a „great grain robbery”, a nevében a nagy vonatrablásra hajazó nagy gabonarablás),

az árak a világpiacon közel a duplájára mentek fel.

A történelem szerint kéz a kézben jár az olaj- és az élelmiszerár, az exportkorlátozások csak rontanak a helyzeten

A válsághoz hozzájárult, hogy az előző évben a szovjet térségeken kívül több fontos termőterületen is kedvezőtlen volt az időjárás, olyannyira, hogy először ekkor robbant be igazán a köztudatba a éghajlatváltozás réme – csak éppen ekkor még nem globális felmelegedéstől, hanem egy új jégkorszaktól tartottak. A világ gabonaraktáraiban tárolt mennyiség 22 éves rekordmélységet ért el, és közben a műtrágya ára is emelkedésnek indult. Amikor 1973 őszén kitört az első olajválság, és a kőolaj árfolyama hamarosan majdnem a négyszeresére ment fel. Nem sokára a műtrágya is sokaknak megfizethetetlenné vált, főleg miután Marokkó, a világ árdiktáló helyzetben lévő vezető foszfáttermelője gondolt egyet, és a háromszorosára emelte a nyersanyag árát. Az eleve drágább gabonaimportot romló termésátlagok követték, a Közös Piac (az EU elődje), Brazília, Argentína és több délkelet-ázsiai ország exportkorlátozásokat vezetett be, miközben a világ gabonatermelése 40 millió tonnával csökkent. Nem sokkal később mindenki a saját pénztárcáján is érezhette a hatásokat. Nagy-Britanniában néhány hónap alatt 80 százalékkal drágult a kenyér, Indiában és Bangladesben pedig éhséglázadások törtek ki.

A becslések szerint több millióan haltak éhen - a II. világháború utáni két bőséges évtized időszaka váratlan drámaisággal ért véget a világban.

A későbbi élelmezési válságok lefolyása sok tekintetben a hetvenes évek gabonaválságát követte. Durva olajáremelkedést követő műtrágyadrágulás, alacsony gabonakészletek, éhséglázadások, exportkorlátozások: ugyanez volt a forgatókönyve az 1973-74-es után a 2008-as válságnak is, amikor a kőolaj árának duplázódását a búza árának háromszorozódása követte, miközben 29 ország vezetett be exporttilalmat. Voltak persze új tényezők is az árutőzsdék erősödő spekulációitól a bioüzemanyagok gyorsan emelkedő, politika által is propagált népszerűségéig, ami az élelmezési célú termőterületek csökkentésével tovább növelte az árakat. Ez több országban súlyos politikai következményekhez vezetett, a Közel-Kelet jelentős részét lángba borító, arab tavasz néven köztudatosult eseménysorozatot is sokan szokták némi leegyszerűsítéssel az élelmiszerválság tovagyűrűző hatásának tekinteni.

A 2022-es, háborúval súlyosbított élelmiszerválság politikai hatásait várhatóan nemcsak Srí Lankán lehet majd megtapasztalni, ahol a felháborodás már súlyos utcai összecsapásokhoz vezetett. Egyiptom, a világ legnagyobb gabonaimportőre még márciusban az IMF segítségét kérte, miközben esz-Szíszi elnök otthon arra buzdított, hogy az emberek fogják vissza az ünnepi étkezéseket. Az ENSZ-főtitkár nem véletlenül utazott Oroszországból és Ukrajnából Nyugat-Afrikába, ahol az élelmiszerbiztonsági válsághelyzet különösen súlyos lehet. Antonio Guterres azt szorgalmazza, hogy a háború ellenére újra nyíljanak meg az ukrán és orosz gabona előtti exportlehetőségek, és az orosz és fehérorosz műtrágya is visszajöjjön a világpiacra.

A helyzetet jellemzi, hogy az ENSZ korábban nagyrészt éppen ukrán gabonát szállított a humanitárius akciók keretében a világ válságrégióiba, míg most nekik kell ukrán vidékekre segélyszállítmányokat vinniük. Az ENSZ World Food Programme-jának becslései szerint a háború miatt 47 millió emberrel több lesz kitéve a világban súlyos éhezésnek.

Az élelmiszer soha nem volt olyan drága a modern időkben, mint most.

A FAO élelmiszer-árindexe márciusban történelmi rekordot döntött, az áremelkedés 2020 óta meghaladja a 40, az elmúlt egy évben eléri a 30 százalékot.

A hetvenes és a kétezres évek válságtünetei most is visszaköszönnek: a termelés egy részének kiesése, ezúttal háborús okokból, a klimatikus, politikai és gazdasági faktorok összeadódása, a pénzpiacok ideges reakciója (a FAO előrejelzése szerint a globális gabonatermelés várhatóan nem lesz érdemben alacsonyabb a 2021-esnél, a hirtelen drágulás ennek ellenére következik be), több ország súlyos importkitettsége és a túlzottan egy-egy régiótól függő külkereskedelem, a nagyipari mezőgazdaság súlyos műtrágyafüggősége most is megvannak. Akárcsak az exporttilalmak és korlátozások gyors bevezetése – ilyet idáig húsz ország jelentett be a háború kitörése óta (köztük Magyarország), ami tovább emeli a világpiacon a gabonaárat.

Az élelmezési válságot a hetvenes évek közepi és a 2008 utáni fogadkozások és az elvileg preventív szándékú nemzetközi intézményalapítási láz ellenére sem sikerült megakadályozni. Hogy a humanitárius segítség megszervezésében sikerül-e tanulni a korábbi kudarcokból és tanulságokból, ezekben a hetekben-hónapokban dől el.