Hírlevél feliratkozás
Pálos Máté
2022. március 23. 14:33 Világ

Az oroszok betiltották a Facebookot, de a Facebook nem tiltja le a propagandájukat

Számos nyugati politikus, köztük az Egyesült Államok és az Európai Unió döntéshozói szorgalmazzák, hogy a legnagyobb közösségimédia-cégek, a Facebook, Twitter sokkal többet tegyen az orosz katonai agresszióval kapcsolatos orosz dezinformáció és a Kreml-irányította háborús propaganda online terjedése ellen.

Világszerte több mint száz orosz, egyebek mellett a külügy- és a védelmi minisztériumhoz kötődő online entitás terjeszti az orosz háborús propagandát. Például azt is, hogy a mariupoli bombázás áldozatai nem civilek voltak, Ukrajna biokémiai támadást tervez, és a háború – vagyis a „különleges katonai művelet” – valójában nácimentesítés.

Vera Jourova, az Európai Bizottság alelnöke azt mondta a Financial Times-nak: „a Kreml fegyverré tette az információt, ezért felszólítjuk a közösségimédia-platformokat, hogy az orosz kormányzathoz kötődő kiterjedt hálózat tevékenységére válaszként érvényesítsék szabályaikat, és tegyenek azonnali lépéseket a jogsértő tartalmakkal szemben.”

A „kapuőrökként” működő különböző közösségimédia-platformok már az invázió megkezdése előtt fontos hadszínterei voltak az ukrán-orosz információs háborúnak és az orosz dezinformációs műveleteknek. A Twitter vagy a Tik-tok online közösségeiben rekord gyorsasággal terjedő információ, a frontvonalról érkező amatőr felvételek és az azokat ellenőrző önkéntes szakértők jelentősen hozzájárultak ahhoz, hogy az invázióval kapcsolatos információs háborút Oroszország gyakorlatilag már a tényleges háború kezdetének pillanatában elveszítette. (Legalábbis a nyugati világban, a fejlődő országokban ennél összetettebb a helyzet.)

Korlátozás, tiltás nélkül

A Facebookot tulajdonló Meta, a YouTube-ot birtokló Google, illetve a Tiktok ugyanakkor nem volt tétlen az orosz propagandával szemben: korábban – szintén uniós nyomásra – blokkolta az olyan, nemzetközi piacra gyártó orosz állami médiafelületeket, mint a Sputnik vagy a Russia Tuday. Ezeket a lépéseket Moszkva cenzúraként értelmezte, és válaszlépésként Oroszországban betiltotta a Facebookot, Instagramot, és korlátozta a Twittert. Sőt, az orosz bíróság a Facebookot és Instagramot „szélsőséges szervezetnek“ minősítette.

A Twitter és a Facebook korábban már törölte az Egyesült Királyságban lévő orosz nagykövetség posztját, amely azt állította, hogy a mariupoli szülészet bombázása után készült felvételeket megrendezték. Azzal indokolták lépésüket, hogy a felületeiken nem engedélyezett az erőszakos események tagadása.

Az ukrajnai invázió miatt több országban megváltoztatta a gyűlöletbeszédre vonatkozó szabályait a Facebook és az Instagram anyavállalata, a Meta – derült ki a cég belső levelezéseiből, melyeket a Reuters közölt.

Március elején pedig a vállalat átmenetileg engedélyezte az orosz katonákkal szembeni gyűlöletbeszédet a felületein, tehát az olyan kijelentéseket, mint például a „halál az orosz megszállókra”. Orosz civilekkel szembeni gyűlöletbeszédet ugyanúgy szankcionálnak, mint korábban.

De a médiaóriások nem tiltják le a fentiekhez hasonló tartalmakat terjesztő orosz állami profilokat, és emellett a döntésük mellet egyelőre kitartanak. A Facebook egyik vezetője azt mondta a lapnak: „a világ jelenleg megérdemli a lehetőséget, hogy meghallja és alaposan átgondolja az orosz vezetők közléseit“. De a szabályaikat sértő posztokat ezentúl is le fogják venni.

Persze ezek a platformok fenntartják a jogot arra, hogy ismételt szabálysértések esetén letiltsák az egész profilt, ahogy azt tették például a korábbi amerikai elnök, Donald Trump ismételt szabálysértéseire reagálva. Az viszont nem tisztázott, hogy hány szabálysértés után következik a tiltás, ez ugyanis függ a szabálysértések súlyosságától és gyakoriságától.

Mindenesetre Jourova mellett amerikai demokrata és republikánus politikusok is a végleges letiltás mellett emelték szót az utóbbi hetekben, mondván, ezeket a felületeket az orosz fél háborús bűnök elfedésére próbálja felhasználni.

Putyin tweetjei

Jourova szerint az EU maga is szigoríthat a dezinformáció elleni gyakorlatain, és növelheti a médiavállalatok elszámolhatóságát. Az ukrán miniszterelnök-helyettes és egy lengyel miniszter levélben fordult a Metához és a Twitterhez a témában.

Mellesleg magának Putyinnak van hivatalos Twitter-fiókja, 1,7 millió követővel, de nem használja túl gyakran.

A magyar álhír- és fakenews-univerzumban egyébként számos orosz kötődésű vagy látványosan orosz propagandát terjesztő oldal működik évek óta. Például az Orosz Hírek a mai napig aktív, és a legkeményebb orosz háborús propagandát prezentálja a magyar olvasók számára.

Ennek az oldalnak Facebookon jelenleg közel 108 ezer követője és több mint 70 ezer kedvelője van. Egyik hétfői álhírében például arról mutatott be egy állítólagos bizonyítékot, hogy a mariupoli kórház lebombázását megrendezték. Az Újabb ukrán videóban jelent meg élve a „lebombázott“ terhes influenszer című dezinformációs anyagot a Facebookon 770-en osztották meg, és mintegy 3000-en reagáltak rá.

Érdekes, hogy a háborús orosz állami propaganda az Orosz Hírek Facebook-oldalán a magyar állami propagandával is összeér. Az Egyesült Államok pokoli félelme című, magát újságcikknek prezentáló írás a kormányközeli Magyar Nemzetben jelent meg, de azt az Orosz Hírek Facebook-oldalán is megosztották. Méghozzá a következő körítéssel: „Nem szoktuk más portálok cikkeit megosztani, de itt elég jó összefoglalót találtok.“ Ez az írás az Orosz Hírek Facebook-oldalán mintegy 1000 megosztást generált.

Álhír-ellenes álhírek

A „Számok – a baloldali álhírek ellenszere” nevű Facebook-oldal évek óta pörgeti a Fidesz érdekeit és narratíváit támogató lejárató álhírmémeket (például: Maszk nélkül fertőzött Dobrev; Ez nem ellenzék, hanem ellenség – A baloldal továbbra is azon dolgozik, hogy Brüsszel ellophassa a pénzünket), de többször feltűnt már rajta Putyin is, meglehetősen pozitív kontextusban. Jelenleg 90 ezres táboruk van, és előszeretettel terjesztik a Kreml-propagandát is. A 444 bemutatta például, hogy egyik anyaguk az Európai Bizottság által betiltott orosz állami médiacsatorna, a Russia Today újraközlése volt, amit magyar felirattal láttak el.

A 444 így összegzett vizsgálódása után: „az oldalon a hivatalos putyinista propagandát összekapcsolják Orbán dicsőítésével, ideológiai-világnézeti alapon támadják a Brüsszelből kitartott baloldalt, és posztjaikat terjesztik kormánypárti oldalak is.”

További összefonódás, hogy a Számokkal a közelmúltban az erősen kormányközeli Pesti TV szakmai együttműködést jelentett be. A Számok egyébként azután lett aktívabb, hogy a hasonló jellegű, korábban szintén orosz álhírek terjesztésén kapott ELÉG nevű Facebook-oldalról megírta a sajtó, hogy az e-mailes kontaktja megegyezik a Fidesz email-címével.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkEbben a Twitter-háborúban a civilek is kinyomozzák, honnan lőtték ki a rakétákatEgyre fontosabb szerepet játszanak az információk gyűjtésében és hitelesítésében az önkéntes civil szerveződések, ezt látjuk az orosz-ukrán konfliktusban, az első igazi Twitter háborúban is.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkVégignézi-e a világ, ahogy éhen hal több százezer ember Ukrajnában?A civilek nem jutnak ki, az élelmiszer nem jut be, az ukránok nem adják meg magukat, az oroszok nem akarnak túl sok embert veszíteni. Ha ezek egyike sem változik, Mariupol előbb hal éhen, mint hogy hagyományos értelemben elfoglalják.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkHihetetlen vagyonokat loptak ki Oroszországból, de a háború előtt ez nem zavarta a pénzeket fogadó NyugatotHirtelen mindenki feleszmélt, egymással versenyt futva kobozzák el a rendszert kiszolgáló oligarchák dollármilliós jachtjait, villáit, kastélyait Európában és Amerikában.

Világ álhírterjesztés facebook Instagram orosz-ukrán háború Oroszország putyin tiktok Twitter Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Váczi István
2023. március 22. 15:17 Világ

Csillogóan berendezett kirakat lett csak a Putyin-Hszi találkozó

Szép szavakból nem volt hiány, de az orosz-kínai partnerség már nem korlátok nélküli, és egyelőre új gázvezeték sem épül.

Váczi István
2023. március 22. 10:02 Világ

Új csatahelikoptereket kap Szlovákia az Ukrajnának átadott régi vadászgépekért cserébe

A MiG-29-esek kivonását már korábban eldöntötték, így anyagilag valószínűleg remek ügyletet hozott össze a szomszédos ország.

Bogár Zsolt
2023. március 21. 16:56 Világ

Magyarország a tűréshatáron

Az új sorozat arra keresi a választ, milyen helyzetben és hogyan reagál Magyarország az átalakuló világrendre.

Fontos

Virovácz Péter
2023. március 22. 04:34 Pénz

Bankválság 2023: ha nincs bizalom, akkor semmi nincs

Mi a különbség a 2008-as és a mostani válság között? Mi a közös az amerikai és az európai bankok megreccsenésében?

Váczi István
2023. március 21. 17:59 Vállalat

Heteken belül hozzájuthatnak pénzükhöz a Wizz Air pórul járt utasai

A légitársaság vezérigazgatója elismerte, hogy tavaly nyáron lényegében összeomlott a működésük, de szavai szerint hamarosan felszámolják ennek következményeit.

Pálos Máté
2023. március 21. 16:02 Világ

Putyin megerősíti a teljes orosz határvédelmet, egyre több a háborús incidens az orosz oldalon

A háború már az orosz területre is behatol, Moszkva lényegében légvédelmi kupola alá került.