Hírlevél feliratkozás
Hajdu Miklós
2021. január 28. 09:45 Élet, Világ

A lecsúszó településeket megmenthetik az odaköltöző távmunkások

A városok magas ingatlanárainak és a távmunka terjedésének következtében kedvezőbb helyzetbe kerülhet számos, eddig kevéssé vonzó kisebb település. Bár a jelenség nem új, az elmúlt egy évben minden korábbinál aktuálisabb lett, hiszen rengetegen álltak át a járvány miatt otthoni munkavégzésre, miközben a lakhatási nehézségek egyre szélesebb rétegeket érintenek. A Bloomberg cikke szerint már kezdenek kibontakozni olyan szervezett kezdeményezések is, amelyek abban segítenek, hogy a távmunkások és az őket szívesen befogadó települések minél könnyebben egymásra találjanak.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkMit tehetünk a lakhatási válság ellen?Budapesten olyan magas szintre emelkedtek a bérleti díjak, hogy azok a jelenlegi jövedelmekből csak többek összeköltözésével és más költségek drasztikus visszafogásával kigazdálkodhatók.

Az Egyesült Államokban ingatlanpiaci szolgáltatásokkal foglalkozó Common például a távmunkás életmódhoz megfelelő épület-beruházásokat is kínál, és a helyszíneket egy pályázattal választotta ki. A felhíváson öt olyan város aratott sikert, amelyeket elkerültek az elmúlt években sikeres technológiai cégek. Közös bennük továbbá, hogy viszonylag olcsó a lakhatás, és nem várható, hogy egyhamar felpezsdüljön a helyi gazdaság.

Persze jelentős különbségek is vannak a kiválasztott települések között. New Orleans gazdasága jelenleg döntően a turizmusra épül, amit a városvezetés reményei szerint a projekt jóvoltából több lábra lehetne állítani.

Betonville-ben található ugyan a Walmart üzletlánc székhelye, de a saját magát a hegyi kerékpárosok fővárosaként emlegető település a távmunkások odacsábításában lehetőséget lát a környékbeli aktív kikapcsolódási lehetőségek népszerűsítésére. Hasonló okokból jelentkezett a programba Ogden is, ahol sípályák találhatók, Rocky Mount és Rochester pedig az elmúlt évtizedekben komoly munkáltatókat veszített, a hajdanán jóllétben élő települések többek között a bőségesebb években felhalmozott kulturális tőkét próbálnák most menteni és kamatoztatni a távmunkások odacsalogatásával.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkOtthon tényleg senki sem kreatív, vagy csak ürügyet keresnek a cégek?Már körvonalazódik, hogy hogyan fogunk a járvány után dolgozni, azonban az új technológiákkal még a cégek is csak kísérleteznek.

A program során épülő távmunka-központok kialakításához és népszerűsítéséhez hozzájáruló Common vezetője szerint nem elég pusztán anyagi előnyökkel kecsegtetni az újonnan betelepülő lakosokat, hanem kulcsfontosságú a megfelelő környezet kialakítása is. Ehhez pedig a településeknek egészen más lépéseket kell tenniük, mint amikor új munkahelyeket létesítő vállalatokért versengenek. A távmunkások megszólításának receptje még nem igazán ismert, mindenesetre az idei év végétől megkezdődnek a beruházások.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Élet Világ Amerika otthoni munka távmunka település város Olvasson tovább a kategóriában

Élet

Avatar
2025. július 4. 17:04 Élet, Világ

Ha 27 turista jut egy lakosra, akkor már az a kérdés, hogyan lehet megállítani az áradatot

Barcelona és Dubrovnik évek óta küzd a drasztikusan megemelkedett látogatószámmal, de Skóciától Thaiföldig jól ismertek a tömegturizmus árnyoldalai.

Vermes Nikolett
2025. június 22. 06:09 Élet, Tech

Egymillió magyar játszik a százmilliárdos piacon, és nincs még vége a felfutásnak

Hetente egymillióan játszanak valamilyen e-sport játékkal Magyarországon, és ez már elég széles bázis ahhoz, hogy a szponzorok pénze is megmozduljon.

Hajdu Miklós
2025. június 20. 12:43 Adat, Élet

Teljesen felperzselheti az idei gazdasági növekedést az aszály

Az idei szárazság a 2022-es rendkívüli aszály rémképével fenyeget, ami különösen fájhat a gyengélkedő magyar gazdaságnak.

Fontos

Stubnya Bence
2025. július 11. 09:06 Közélet

270 milliárdot osztogat el idén a kormány, és ez még csak a bemelegítés

Egyre gyűlnek a választás előtti hangulatjavítás céljából bedobott tételek, jövőre az ezer milliárdot is bőven meghaladja majd a számla.

Stubnya Bence
2025. július 10. 12:55 Vállalat

Lezajlott az idei harmadik hazai sztrájk, és lehet még folytatása

Idén eddig alig voltak itthon sztrájkok, a győri autóipari beszállító Nemaknál szervezett lehetett a harmadik. Az Audi-sztrájk évében 12 volt.

Vámosi Ágoston
2025. július 10. 10:38 Világ

Hiába a Trump-barátság, 35 százalékos amerikai vámot kap a nyakába Szerbia

Ezt írta levelében Donald Trump, pedig a fia háromszor is járt Szerbiában az elmúlt évben, Belgrádban pedig a tervek szerint Trump-torony épül.