Hírlevél feliratkozás
Stubnya Bence
2020. július 2. 14:52 Világ

Románia már gazdag országnak számít, csak egy EU-tagállam maradt ki a klubból

Románia felső-közepesből magas jövedelmű országgá lépett elő a Világbank országbesorolása alapján, amit a nemzetközi szervezet minden év júliusában publikál. Ez azt is jelenti, hogy az Európai Unió országai közül már csak Bulgária maradt a felső-közepes jövedelmű kategóriában.

A Világbank a kategóriák szélső értékeit minden évben változtatja, egyrészt annak érdekében, hogy kiszűrje az infláció hatásait, másrészt pedig a nemzeti jövedelem számításának módszertani változásai is jelentős hatással lehetnek a nemzeti jövedelemre. Ez utóbbi hatására csúszott Szudán az alsó-közepes kategóriából az alacsony jövedelmű kategóriába.

A bruttó nemzeti jövedelmet (GNI, ez az itthon ténylegesen elosztható jövedelem) úgy lehet kiszámolni a bruttó hazai termékből (GDP), hogy figyelembe kell venni a ki- és beáramló jövedelmeket: a vendégmunkások utalásait, a külföldi tulajdonosok (befektetők és hitelezők) jövedelmeit, valamint a hozzájuk kötődő termelési és importadókat. Magyarország esetében a GNI nagyjából 4 százalékkal kisebb a GDP-nél, főként a külföldi tulajdonú vállalatok által megtermelt és innen kivitt profit miatt, pedig az uniós támogatások javítják ezt a mérleget.

Az új besorolás alapján Tanzánia, Nepál és Benin alacsonyból alsó-közepes jövedelmű országgá vált, Románia mellett pedig Mauritius és Nauru lett magas jövedelmű ország. Indonézia az alsó-közepes csoportból a felső-közepesbe lépett át.

Az alábbi ábrán látszik, hogy Románia 12 630 dollárral éppen hogy átlépte a 2020-as kategóriahatárt, ami 12 535 dollár volt, míg Bulgária 9410 dollárral még eléggé el van maradva a magas jövedelmű kategóriától. Magyarország és Lengyelország a 2010-es években hosszabb ideig fej-fej mellett haladt, majd 2015 után Magyarország kis mértékben bár, de megelőzte Lengyelországot. Magyarországon 2019-ben az egy főre eső nemzeti jövedelem 16 140 dollár, jelenlegi árfolyamon számítva nagyjából 5 millió 33 ezer forint volt.

Hosszabb időtávot nézve egyébként nagyon látványos, ahogy Szlovákia és Csehország a kilencvenes évektől kezdve távolodni kezd a lengyel-magyar párostól, és ezen belül is nagyon érdekes, hogy Szlovákia a 2000-es évek közepétől kezdve megközelíti Csehországot a régió élén.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ jövedelem V4 Világbank Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Stubnya Bence
2025. március 20. 09:03 Világ

A Marshall-tervnél is nagyobb az új német kormánykoalíció költségvetési csomagja

Ukrajnának máris megszavaztak egy katonai segélycsomagot.

Torontáli Zoltán
2025. március 19. 17:06 Vállalat, Világ

Megbukott Ausztriában az a modell, hogy az ételfutárok alkalmazottként dolgozzanak

A Lieferando elbocsátja az összes alkalmazottját, a futárok csak szerződéses vállalkozóként dolgozhatnak tovább.

Mészáros R. Tamás
2025. március 18. 05:50 Közélet, Világ

Életünk végéig dolgoznunk kell, ha a társadalom ennyire elöregedik

Az öregedő országokban egyre több 65 éven felüli dolgozik és a relatív szegénységben élő idősek aránya is nő.

Fontos

Lukács András
2025. március 20. 16:12 Élet

Ne támogassuk tovább a gazdagokat!

Közvetlenül és közvetve is sok pénzzel támogatja a földgáz, a benzin és a gázolaj felhasználását az állam, ami növeli a társadalmi egyenlőtlenségeket.

Karsai Gábor
2025. március 20. 05:50 Közélet

Az ellenzéki győzelem esélye esztelen állami költekezéshez vezet

A kormány természetének megfelelően saját politikai hatalmának biztosítására törekszik, a társadalmi jólét tartós emelésére csak a látszat szintjén.

Stubnya Bence
2025. március 19. 05:50 Vállalat

Kitörési lehetőséget is látnak a magyar beszállítók az autóipar válságában

A szűkülő piacon nehéz alkalmazkodni az elektromos átálláshoz, de nem lehetetlen, ilyen most a magyar járműipar alulnézetből.