A fejlett világban az emberek egyre jobban szeretnek utazni, és egyre többet is költenek rá. A turizmus nagy üzlet, néha már annyira nagy, hogy bizonyos helyeken a turisták tömegeit adminisztratív eszközökkel kell csökkenteni, egyrészt azért, hogy a látnivalók ne sérüljenek, másrészt azért, hogy aki éppen akkor ott van, annak élvezhető maradjon a helyszín. Bármennyire is sok embernek nyújtott világszerte szolgáltatást a Thomas Cook, nem tudott ráülni a piaci növekedésre, mert üzleti modellje elavult.
Az 1841-ben alakult társaság elkövette azt a klasszikus hibát, hogy éppen akkor igyekezett erőn felül nagyra nőni, amikor a külső körülmények miatt beszűkült a mozgástere. Nagyrészt abba rokkant bele, hogy egy 2007-es egyesülés olyan nagyra növelte a hitelállományát, hogy azt csak görgetni volt képes maga előtt, a pénzügyi szorításból pedig nem tudott kijönni, mert gyakorlatilag minden ellene dolgozott.
Az emberek ugyanis hiába szeretnek utazni, ha nem úgy, ahogy azt a Thomas Cook kínálta nekik. A klasszikus, rövidebb távú európai nyaralásoknál a fapados repülőjegy és a Booking/Airbnb kombinációjának népszerűsége elérte azt a szintet, ami már fájdalmas a hagyományos modellben működő utazási irodáknak, különösen a charterező és csomagban gondolkodóknak.
Egy fapados légitársaságnak vagy egy online szállásközvetítőnek szinte semmilyen fizikai értékesítő aktivitása nincs, nekik nem kell a városközpontban színes-szagos irodákat fenntartaniuk és szakképzett embereket vagy értékesítőket foglalkoztatniuk.
A csoportos társasutazásokat lényegében a Thomas Cook találta ki, de pont ez az a szolgáltatás, amelynek már leáldozóban van. Csak azok maradnak talpon ebben a szegmensben, akik alacsony költségszerkezettel képesek kiszolgálni a csökkenő keresletet, a Thomas Cook azonban már jó ideje nem felelt meg ennek a követelménynek.
2011 óta a Thomas Cook bevételének több mint negyede az óriáshitelek törlesztésére ment el, vagyis a pénz jelentős része a bankoknál landolt, és a cégnek nem maradt tőkéje az átszervezésekre.
A megmentő 2015-ben egy kínai milliárdos, Guo Guangchang képében tűnt fel, aki a Fosun International nevű cégén keresztül akkor kezdte bevásárolni magát a Thomas Cookba, de korábban már megvette a kanadai Cirque de Soleilt és a francia Club Medet is. A Fosun hátterére támaszkodva a Thomas Cook végre elkezdhette volna a modernizálását, de ennek részeként a kínai befektető csak úgy adott volna 450 millió angol fontot a tervhez, ha 75 százalékos tulajdonába kerül a Thomas Cook, a hitelező bankok elengednek összesen 1,7 milliárd font adósságot, adnak még 450 millió font áthidaló kölcsönt, és közben a kisebb részvényeseket kiszorítják a cégből.
Ez az az üzlet, ami most nem jött össze, a Thomas Cook pedig kifogyott a pénzből. Azért most, mert ahogy közeleg a tél, az utasok száma (és ezzel együtt a bevétel) csökken, a jövő évi hotelkapacitások lekötésére azonban hamarosan fizetni kell az előlegeket. A cég azért kérte a kétszer 450 millió fontot, hogy túlélje a téli hónapokat, de kiderült, hogy ez sem lesz elég, még legalább további 200 milliót kellene elégetnie, hogy talpon maradjon, mire beindul a 2020-as nyári szezon.
A patinás céget ezúttal nem mentette meg a brit kormány sem (1948-ban egyszer már állami tulajdonba vették, hogy ne menjen tönkre, majd 1972-ben privatizálták), de a végső lökést az adta meg, hogy a hitelező bankok sem látták már a jövőjét. A cég vezetése legalább annyira sajnálkozik, mint a kínai befektető, de legjobban talán az a mintegy 600 ezer utas sajnálja a csődöt, akit valahogy haza kell menteni a nyaralásából.
A Thomas Cook csődje miatt 150 ezer brit, 140 ezer német és körülbelül 15 ezer osztrák utasnak vált bizonytalanná a hazaútja. A globális csoporthoz tartozik számos neves utazási iroda mellett a Neckermann is. Cikkünk megjelenéséig a magyar Neckermann hivatalosan nem válaszolt arra a kérdésünkre, hogy vannak-e magyar érintettjei az ügynek, ügyfélszolgálata azonban határozottan azt mondta, hogy nincsenek.
A cég ezt a közleményt tette közzé honlapján:
Élet
Fontos