Hírlevél feliratkozás
Hajdu Miklós
2024. augusztus 9. 05:38 Vállalat

Az iWiW már rég a múlté, de a fejlesztő cége él és virul

Az organikus fejlődés idehaza viszonylag ritkán látott szintjére ért el egy magyar informatikai kkv, a Virgo Systems: az eddigi tulajdonos-vezetők átadják a cégvezetést az egyik kollégájuknak, aki a multinacionális vállalatok világából érkezett hozzájuk 2019-ben. Az iWiW fejlesztéséről ismert cég tulajdonosai, Gordon Ákos és Laczkovich Bence 33 évnyi barátság mellett 20 éves közös cégvezetői múltra tekinthetnek vissza, de az operatív kérdések helyett már inkább a stratégia foglalkoztatja őket, így a Virgo igazgatását Tarnavölgyi Gáborra bízzák.

A lépést már évek óta fontolgatta Gordon és Laczkovich, miután egyre kevésbé tudtak egymásnak újat mondani a vállalat sorsát illető beszélgetéseik során.

A felsővezetői lét magányos tereppé vált, nem volt játszótársam, Ákossal ugyanazokat mondtuk már csak egymásnak, amikor a cégről beszéltünk

– emlékezett vissza Laczkovich az elhatározás előtti időszakra.

Tarnavölgyi érkezésekor a menedzsmentváltás lehetősége még fel sem merült, ő alapvetően értékesítéssel és egy új, nagyvállalati üzletág kialakításával kezdett el foglalkozni a Virgónál. A közgazdász végzettségű, üzletfejlesztésben jártas szakember ugyan nem volt kibékülve a műhelyszerű működés összes velejárójával, mégis annyira megszerette a céget, hogy időközben a menedzsment tagjává válva nagyobb szerepet vállalt benne. Az általa behozott friss szemléletre pedig felfigyeltek a tulajdonos-vezetők is, és az ügyvezetésért felelős Laczkovich Bence megérezte, hogy addigi feladatkörét akár át is adhatja Tarnavölgyinek, ha gondosan előkészítik a folyamatot.

A változást erőltetni senki sem akarta, de nagyjából másfél éve már biztosra vehető volt a vezetőváltás, amit tavaly ősszel a munkatársak is megtudhattak. A fejlemény fogadtatása pozitív volt, jórészt annak köszönhetően, hogy Tarnavölgyi Gábor ekkor már 25-30 kolléga munkájáért felelt a cégen belül az általa legnagyobbá fejlesztett üzletág vezetőjeként, így megvolt iránta a bizalom az alkalmazottak részéről is. Ez nagy előny volt Gordon Ákos szerint:

Kereshettünk volna a piacon profi menedzsert a cég vezetésére, aki nem biztos, hogy azonnal megérezné, mire rezonál a cég, mi miért és hogyan történik. És akkor a váltás traumát okozott volna.

Tarnavölgyi azonban a cégnél eltöltött öt évnek köszönhetően pontosan tudta, hogyan teheti strukturáltabbá a cég addig bizonyos szempontok szerint inkább intuíciók alapján történő működését anélkül, hogy szembe menne a korábban megszokott értékrenddel. Az új szerep számára is jókora kihívásokat tartogat, időnként égető döntéseket kell hoznia és némi informatikai szaktudással is fel kellett vérteznie magát – ez már csak a tekintély szempontjából is szükséges az IT-szektorban.

Az új felállást az ügyfelek felé is kommunikálni kellett, amiben némi könnyebbséget jelentett, hogy az utóbbi időben már az árbevétel felét Tarnavölgyi Gábor üzletága hozta. Az ügyfelek egy részénél mégis kérdés volt, hogy a kötődésük elsősorban a korábbi vezetők vagy a cég felé irányul-e, de most már kiderült, hogy ők is jól élték meg a változásokat, persze ennek hátterében is akad bőven tudatos előkészítő munka.

Fontos az is abban, hogy engem elfogadnak, hogy Ákos és Bence nem tűntek el a cég életéből, hanem új pozíciókban dolgoznak. Ha az eddigi vezető már csak horgászna, sokkal nehezebb lenne

– tette hozzá Tarnavölgyi, aki még cégjogi szempontból nem vette magára az ügyvezetést, de az operatív döntések meghozásáért már jobbára ő felel.

A jórészt az ügyvitelhez, illetve portálok, webshopok kialakításához szükséges keretrendszerek fejlesztésével foglalkozó Virgo árbevétele a járvány előtt már meghaladta az egymilliárd forintot, ami aztán az elmúlt négy év során megduplázódott. Az elmúlt évtized végén elért teljesítmény Gordon és Laczkovich szerint nagyjából azt a szintet tükrözte, amit ők ketten el tudtak érni, ehhez képest szerettek volna növekedést, aminek a mostani menedzsmentstruktúrával várakozásaik szerint jó darabig nem lesz akadálya.

A cég korábbi történetében is előfordultak már éles változások, az egyik döntő pillanat 2014-ben volt, amikor az iWiW-et akkor birtokló Origo bejelentette, hogy nem hosszabbítja meg a közösségi oldal üzemeltetéséről szóló éves szerződését az ezt kezdetektől végző Virgo Systemsszel. A cég ekkor már számos ügyfelet kiszolgált, sőt, több, az iWiW-hez hasonló spin-off projekten is túl volt –  ezek közül például a szakemberek internetes közvetítését segítő Direktmester is a korszak meghatározóbb magyar weblapjai közé tartozott –, ám ez volt az a pont, amikor Gordon és Laczkovich kénytelenek voltak belátni, hogy egy piacnak és főleg egy ügyfélnek kitettnek lenni óriási kockázatot jelent.

Az érdemi értékesítői munka ekkor kezdődött, amiben sokat segített egyrészt, hogy az iWiW révén már jelentős ismertséggel büszkélkedhetett ekkor a piacon a Virgo Systems, másrészt épp egy jelentős konjunktúra indult a gazdaságban. A sales-stratégia lényegében a saját területükön piacvezető vállalatok megcélzására vonatkozott, amit egy darabig a tulajdonos-vezetők is tudtak érvényesíteni, ám néhány év múltán belátták e tekintetben a korlátaikat.

2014-ben meg kellett ráznunk magunkat, de láttuk, hogy fel kell építeni a sales-t, hiába tudunk mi, tulajdonosok is behozni évi pár száz millió forintot. A Virgo akkori méretéhez képest is jól látszott, hogy kellenek senior sales-esek, többel is elkezdtünk dolgozni, közülük Gáborral, akinek most átadjuk az ügyvezetést.

– idézte fel Gordon.

Laczkovich szerint továbbá ez volt az az időszak, amikor rájöttek Gordon Ákossal, hogy nem csak egy jó munkahelyet, hanem egy vállalatot szeretnének építeni, noha ekkor már több mint tízéves történetre tekintett vissza a 2000-ben alapított Virgo Systems. Igaz, a vállalkozói szemlélet ekkorra már régen kialakult a tulajdonosokban, amit a felkarolt és eladott projektek is mutatnak, ám a Virgo Systems nem sokkal korábban még inkább egyfajta butikügynökségként működött egy svábhegyi villában, szemben a pandémiát megelőző időszakkal, amikor már egy 1100 négyzetméteres belvárosi irodában volt a székhelye.

A jövőben a tulajdonosok szerint az a legfontosabb, hogy ne akadályozzák a saját vállalatuk fejlődését. A stratégiaalkotásban most formálódó szerepük számukra szakmai kihívásokkal, a cégnek növekvő bevétellel és profittal kecsegtet, ám ezt addig szeretnék betölteni, amíg a menedzsmenttel egyetértenek abban, hogy a tevékenységük a cég hasznára válik – ha ebben változás történik, akkor készek alkalmazkodni, amivel kapcsolatban Gordon Ákos a következőképp fogalmazott:

Ha a board egy ponton azt mondja, hogy inkább üljek be szoftvert fejleszteni, akkor azt is meggondolom, és lehet, hogy egy idő után nem dolgoznék heti öt munkanapban. Bencével mi a generációváltást középtávon úgy képzeljük, hogy építünk egy menedzsmentet, ami a céget tovább tudja vinni, de semmihez sem ragaszkodunk. Ha úgy alakul, én akár a tulajdonrészemtől is megválok, mert persze fontos vagyonelem, de nem akarom, hogy ez határozza meg a működést és a célokat.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkMegnézte, miben jó az Amazon, majd jobbat akart csinálni a Pelenka.hu építőjeJól eltalált domainnévvel, hatékonyan működő menedzsmenttel tette eladhatóvá az interneten a baba-mama termékeket a Pelenka.hu.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkLetepert gyanús dolgozótól jutott 10 milliárdos bevételig egy biztonságtechnikában utazó magyar cégFóliakereskedelemmel indultak, több irányváltás után most már épület- és biztonságtechnológiából, valamint adatközpontok kialakításából jön a bevétel nagy része.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkKis magyar informatikai cégek fúziójával tör világsikerre a GlosterA Budapesti Értéktőzsde egyik feltörekvő szereplőjévé fejlődött Szekeres Viktor húsz éve indított, eleinte telefonszereléssel foglalkozó vállalkozása.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkDollármilliókat spórol a gyártóknak egy magyar fejlesztés, ami megmutatja, hogyan lehetnek extra hatékonyakAz EPIC Innolabs adatelemzéssel és szimulációk készítésével segíti a termelés optimalizálását többek között olyan multiknak, mint az Audi vagy az Apollo Tyres.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Vállalat cégportré informatika iWiW virgo Olvasson tovább a kategóriában

Vállalat

Stubnya Bence
2024. szeptember 11. 14:41 Vállalat, Világ

Felébredt szendergéséből a Volkswagen, és ezt a győri Audi is megérzi

Költségcsökkentésre és hatékonyságnövelésre van szükség, a változások a foglalkoztatásra is kihathatnak.

Torontáli Zoltán
2024. szeptember 10. 13:23 Közélet, Vállalat

Nagy Márton készül, de mit tehet a kormány a Temu és társai térhódítása ellen?

Évek óta tart a hazai e-kereskedők háttérbe szorulása, a kormány most intézkedhet, az offline világ után az online térben is adminisztratív eszközökkel próbálkozna.

Stubnya Bence
2024. szeptember 6. 10:24 Vállalat

A szenvedő magyar iparnak is jó hír, hogy a németek visszahozzák az e-autók állami támogatását

Nagy Márton uniós szintű támogatást szeretne, de a németnek is örülhet, mert a német e-autó piac az uniós piac harmadát tette ki júliusban.

Fontos

Virovácz Péter
2024. szeptember 11. 17:06 Pénz, Világ

Adósságválsághoz vezethet, ha tovább szórja a pénzt Amerika

Együttes erővel söprik szőnyeg alá a költségvetési problémát az elnökjelöltek, pedig súlyos következményei lehetnek, ha nem változik semmi.

Hobot Péter
2024. szeptember 11. 11:37 Világ

A lerombolt ikertornyoktól az emlékműig és Reddit-irodáig – így épült újjá New York központja 9/11 után

A 23 éve elpusztult Világkereskedelmi Központ helyén a viták után egyaránt helyet kapott a tragédia emlékműve és a pezsgő üzleti élet.

Torontáli Zoltán
2024. szeptember 11. 05:13 Élet, Közélet

Építünk ide egy nagy lakóparkot, az óvoda, az orvos és a közlekedés meg legyen a város baja

A beruházókat semmi sem kötelezi arra, hogy a közcélú igényeket figyelembe vegyék, így csak akkor építenek óvodát vagy rendelőt, ha nekik is megéri.