Hírlevél feliratkozás
Hajdu Miklós
2023. december 22. 15:54 Vállalat

Vetekedhet a győri Audival a BYD szegedi beruházásának nagyságrendje

Hivatalossá vált az eddig még csak sejtett járműipari beruházás: a kínai BYD Szegeden építi meg az első európai autógyárát, jelentette be Szijjártó Péter, hangsúlyozva, hogy az üzemben autók, és nem akkumulátorok gyártása történik majd – ezt már korábban is közölte a minisztérium és a szegedi önkormányzat, a beruházás közelében élők aggodalmaira reagálva.

Háttér: A „kínai Toyotaként” emlegetett BYD az idén jócskán megerősítette magyarországi jelenlétét. A vállalat akkumulátor-összeszerelő üzem építését jelentette be a nyáron Fóton, majd ősszel megkezdődött a márka elektromos autóinak magyarországi forgalmazása, szinte egy időben az elektromos autózás népszerűsítésére indított 60 milliárd forintos program bejelentésével.

  • Magyarországon már régóta jelen van a BYD, cég Komáromban szerel össze elektromos buszokat, és egy leányvállalata üzemelteti a Huawei telefonjait gyártó pátyi üzemet. A most bejelentett gyár létesítéséről október közepén értesült először a G7, a BYD európai terjeszkedésre vonatkozó ambíciói már tavasz óta ismertek voltak.

Miért fontos ez? A BYD a villanyautó-szegmens kulcsszereplőjévé vált, a lítiumbányászattól a mikrocsip-, akku- és autógyártásig házon belül zajlik a gépkocsik előállításának szinte teljes folyamata, amivel erőssé vált a megfizethetőbb kategóriákban. A kormány anyagi támogatással is ösztönzi a beruházást, ennek mértéke azonban még nem nyilvános.

  • 46 milliárd forintos csomaggal fejleszti a kormány a gyár környékének infrastruktúráját. A közúti és a vasúti kapacitások bővítése, az elektromos-, a víz- és a földgázhálózatok kiépítése is részét képezik a csütörtök esti Magyar Közlönyben bejelentett programnak – ekkor a Financial Times már megpendítette a gyárberuházás pénteki bejelentését.

Számokban: egyelőre kevés konkrétum ismert, mindenesetre ezres nagyságrendben jöhetnek létre új munkahelyek a szegedi gyárban a BYD közleménye szerint. Becslések szerint a gyártókapacitás évi 200 ezer gépkocsi előállítására lehet majd elegendő, ez meghaladja a győri Audi teljesítményét, ahol tavaly 171 134 darab autót szereltek össze.

Mi várható? A magyar gazdaság egyik legnagyobb beruházásaként emlegeti Szijjártó Péter a projektet, a magyar járműipar súlya és kitettsége Németország mellett Kína irányába tehát jócskán növekedhet. A kínai autóipar térhódításával kapcsolatban ugyanakkor az Európai Uniónak vannak kifogásai, a Bizottság októberben szubvencióellenes vizsgálatot indított az akkumulátoros elektromos járművek Kínából történő behozatalát illetően.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Vállalat beruházás BYD elektromos autó Szijjártó Péter Olvasson tovább a kategóriában

Vállalat

Vámosi Ágoston
2025. május 21. 11:17 Vállalat

Meg vannak számlálva a titkosított fizetések napjai

A jövőre már kötelező átláthatóság komoly feszültségeket okozhat a munkahelyeken, ha nem készülnek fel a cégek a felmerülő kérdések megválaszolására.

Hajdu Miklós
2025. május 20. 15:58 Vállalat

Közel 2000 milliárd forint friss pénz érkezik új magyar akkugyárakra

A CATL több mint 1600 milliárd forintnak megfelelő összeghez jutott a hongkongi tőzsdén, a Samsung SDI 400 milliárdot tervez bevonni.

Jandó Zoltán
2025. május 19. 16:22 Vállalat

Megveszi beosztottja milliárdokat termelő cégét a NER takarítócsászára

Megvásárol egy milliárdos nyereséget termelő céget a százmilliárdos állami megrendelésekkel kitömött B+N Referencia Zrt. tulajdonosa.

Fontos

Jandó Zoltán
2025. május 22. 10:11 Adat

Így gyűjtött össze 3000 milliárdot kilenc NER-üzletember néhány év alatt

Orbán Viktor egy interjúban pár hete azt mondta, hogy nem csak Mészáros Lőrinc és Tiborcz István futott be nagy karriert. Valóban voltak még legalább heten.

Hajdu Miklós
2025. május 22. 06:08 Adat

Sokkal olcsóbbak a romániai ingatlanok, miért akarnak mégis magyar házakat venni?

A román ingatlanpiac a leginkább megfizethető az egész EU-ban, ám az ország nyugati részén nagyon jelentős áremelkedés zajlott le az utóbbi tíz évben.

Avatar
2025. május 21. 16:36 Adat, Közélet

Miért ne tudná saját pénzből emelni a tanárok bérét a kormány?

Az egyetemek felé súlyozta át az oktatási kiadásokat a kormány, ezért lenne nehezebb csak hazai forrásból emelni a közoktatásban dolgozók bérét.