Hírlevél feliratkozás
Torontáli Zoltán
2021. január 10. 07:40 Élet, Vállalat

A lemezbolt halottnak tűnik, pedig nem biztos, hogy az

No music, no life, azaz magyarul: zene nélkül nincs élet. Ez a felirat fogadja ma is a Tower Records lemezbolt-hálózat legnagyobb, tokiói áruházának bejáratánál a vásárlókat. Az üzlet kilencemeletes, és több mint ötezer négyzetméteren kínál több mint 800 ezer árucikket, a létezése azonban 2020 végén üzleti értelemben már inkább csak egy a japán csodák közül. A Tower egykor a világ legnagyobb globális lemezbolt-hálózata volt, és ha az amerikai központú vállalatbirodalom japán menedzserei idejekorán ki nem vásárolták volna a helyi boltokat, akkor alighanem azokat is maga alá temette volna a cég 2004-től kezdődő látványos haláltusája és 2006-os csődje.

A lemezboltok megszűnését hajlamosak vagyunk elintézni azzal, hogy a digitalizáció, az internet, a letöltés és az akár mobilról való kvázi ingyenes zenehallgatás számlájára írjuk a történteket, és ez minden bizonnyal nagyrészt így is van. A Tower hálózat japán sikere azonban mégis elgondolkodtató: miért éppen a világ technológiailag legfejlettebb, az új technológiákra leginkább fogékony országában maradt fenn máig a cég, míg máshol csődbe ment?

A nyugati világban ma már jó ideje annyira nincsenek olyan nagyméretű szakboltok, ahol kimondottan zenét árulnak, hogy egy bizonyos kor alatt már eleve azt is nehéz elképzelni, mi adta ezeknek az üzleteknek a varázsát. Pedig enélkül a teljes sztorit sem lehet megérteni. Jellemző, hogy amikor a Tower Records kimúlásáról szóló dokumentumfilmet (All things must pass, rendezte Colin Hanks) 2015-ben bemutatták, a negyvenes éveiket taposó egykori vásárlók sírva jöttek ki a mozitermekből. A huszonéveseknek viszont bizonyára sokkal nehezebb azonosulniuk a drámával.

Nehéz elképzelni ma már, hogy a populáris zene hallgatásához valamikor fizikai erőfeszítést kellett tenni. A rádió és a tévé csak a csali volt ahhoz, hogy a hallgató/néző érdeklődését felkeltse, de ha birtokolni is akarta a hanghordozót, akkor el kellett mennie egy lemezboltba. A Towerhez hasonló nagy üzletek (Angliában például a HMV vagy később a Virgin) azonban nem egyszerű szakboltok voltak, hanem sajátos közösségi terek.

A Tower legnagyobb angol üzlete például a Piccadily Circus-ön állt, és ahogy az ember belépett, alapból letaglózta a választék: minden emeleten óriási terek, tele lemezekkel, kazettákkal, CD-kkel és DVD-kkel. Az élményt talán csak ahhoz lehet hasonlítani, mint amikor az ember belép egy nagy könyvtárba, és beleremeg a tudatba, hogy egy helyre hogyan lehet felhalmozni ennyi tartalmat.

A megastore-ok azonban nem is annyira a választék, mint inkább a sajátos üzleti koncepció miatt voltak annyira vonzóak. Ezek az üzletek ugyanis a böngészés élményére építettek fel mindent, számukra a rádióban vagy a tévében játszott számok tényleg csak horgok voltak, amelyekkel behúzták a vásárlókat, akiket rabul ejtettek a szabad válogatás lehetőségével. Az eladók nagy többsége tényleg értett az áruhoz, amivel foglalkozott, vagyis nem lehetett zavarba hozni egy-egy szűkebb szubkultúrához tartozó együttes nevével sem, de a kapcsolat mindig egyirányú volt: az eladó gyakorlatilag soha meg nem szólította, azaz békén hagyta a vevőt.

Böngésző vásárló a Tower Records hollywoodi üzletében, 2004-ben. Fotó: AFP/Europress

A hatalmas kínálatnak elég jelentős részébe bele lehetett hallgatni, illetve az eladók bármit beraktak a lejátszóba, amit az ember odavitt nekik a pulthoz, és tényleg a szemük sem rebbent, ha a kliens már órák óta tekergett a sorok között, a sokadik lemezt is berakatta a lejátszóba, majd üres kézzel kisétált a boltból, anélkül, hogy egy centet is költött volna.

Mindenki tudta, hogy a zene iránt fogékony látogatók előbb-utóbb úgysem tudják majd megállni a vásárlást, csak az önkéntes beetetés idejét kellett türelmesen kivárni, hiszen az személyenként eltérő lehetett. A szabad böngészés egyben a zenei ízlés formálódásának is fontos eleme volt, és a bolti eladók ebben is nagy szerepet játszottak, hiszen az alapból belehallgatható lemezek körét mindig ők határozták meg. Legendás ma már, hogy hány későbbi zenész hivatkozik a lemezboltokban eltöltött végtelen órákra mint inspiráló és ízlésformáló időtöltésre.

A böngészés persze ma, az internet korszakban sokkal könnyebb, mint a lemezboltok korában, ám mintha pont a végletes könnyítés (gyakorlatilag bármi elérhető, bárhonnan és bármikor) lenne elbizonytalanítóan túl sok. Egy nagy lemezboltba való eljutás ugyanis mégiscsak fizikai értelemben vett erőfeszítést igényelt, és amikor az embert elnyelte az üzlet, mégiscsak igyekezett racionálisan böngészni, mert nagy volt a veszélye annak, hogy ha nem vigyáz, akkor a teljes napjának lőttek. Végső soron muszáj volt valami önkéntes határt szabni a válogatásnak, és a hazavitt kollekciónak is, valahol az eltöltött idő és az elköltött pénz koordináta-rendszerében. Ez a határ a YouTube világában megszűnt.

Elton John saját bevallása szerint a Towerbe úgy járt, mintha kötelező lenne, a hét egy bizonyos napjának jelentős részét (konkrétan a kedd délelőttöt) mindig ott töltötte, és azt is szokta mondani, hogy szerinte esélyes lehet a legtöbb pénzt elköltő törzsvásárló címére. Dave Grohl (a Nirvana egykori dobosa, majd a Foo Fighters énekes-gitárosa) a washingtoni Tower üzletbe nem kis mértékben azért ment dolgozni, mert oda felvették anélkül, hogy a haját le kellett volna vágatnia – a hasonló történetekkel egy könyvet meg lehetne tölteni.

Munkaruhára vonatkozó szabályok nem voltak. Fotó: All things must pass filmelőzetes

A Tower és a társai tehát olyan „intézmények” voltak, mint például a közkönyvtárak, csak ezek a könyvtárakkal ellentétben egy jó ideig még üzleti alapon is jól megéltek. Az 1961-ben az amerikai Sacramentóban indított Tower 1999-re érte el a csúcspontját, akkor több mint 20 országban összesen 150, olykor gigantikus méretű lemezboltot működtetett, több milliárd dolláros éves árbevétellel.

A zuhanás azonban innen számolva mindössze öt év alatt következett be, a cég ugyanis már 2004-ben csődvédelembe menekült, amelyből nem tudott kievickélni, és 2006-ra minden ingatlanát elárverezték. Ahhoz képest, hogy milyen szerepet töltött be a populáris kultúra terjesztésében, szinte hangtalanul tűnt el a süllyesztőben.

A Napster, vagyis az első széles körben elterjedt peer-to-peer tartalommegosztó rendszer (akkor még illegális) indulása 1999-ben kétségkívül egybeesett a Tower hálózat hanyatlásának kezdetével, de ma már azt is látjuk, hogy nem kizárólag a Napster-hatás végezte ki a modellt. Sőt, egyes vélemények szerint még csak nem is ez volt a legfőbb oka a bukásnak.

Ez egyébként már abból is látszik, hogy az MTV, amely 1981-ben indult el Amerikában, szintén jelentősen lejjebb vitte a populáris zene megismerhetőségének és hallgatásának küszöbét, hiszen onnantól kezdve már nemcsak a rádióból, hanem a nappali közepén lévő tévéből is éjjel-nappal jöhetett a zene, ám ez egyáltalán nem rengette meg a lemezboltok bizniszét. A fogyasztók ugyanis ekkor még nem váltottak attitűdöt: továbbra is úgy tekintettek ezekre a kommunikációs csatornákra, mint étlapra, amelyről ki lehet választani a saját lemezgyűjtemények következő darabjait, amit a lemezboltban kell majd beszerezni. A vásárlás élményét az MTV és a hasonló zenecsatornák elterjedése alapvetően nem veszélyeztette.

A változást sokkal inkább egy egy évvel későbbi esemény indította be. Amikor 1982 végén megjelent Michael Jackson Thriller albuma, világszerte olyan emberek milliói rohantak a lemezboltokba, akik addig csak ritkán tették ezt, és az amerikai piaci hatás különösen erős volt. Ehhez hasonló, üzletileg ennyire áttörő lemezt addig még nem adtak ki, a következő években viszont több olyan is készült, amely legalább a nyomdokaiba tudott lépni. Ennek következtében olyan vásárlók szoktak rá a lemezboltok rendszeres látogatására, akik azelőtt csak hébe-hóba tértek be, újabban viszont igényük lett arra, hogy az éppen aktuális nagy dobásokat otthonra is beszerezzék.

Ez rövid távon jól jött a lemezboltoknak, hosszabb távon viszont a lassú vég kezdetének bizonyult.

Mindez ugyanis azt jelentette, hogy a hanghordozó (akkor még bakelit és kazetta) népszerű kiskereskedelmi termék lett. Ez hamarosan felkeltette a hipermarketek és műszaki boltláncok érdeklődését, hiszen nyilvánvalóvá vált, hogy nem kell állandóan több ezer tételből álló, hetente megújuló készletet tartani a boltban, elég csak a Thrillerhez hasonló sikeres albumokat forgalmazni, és abból is nagy forgalmat lehet leakasztani.

A hipermarketek és a nagy elektronikai szakboltok mind ráálltak a zeneforgalmazásra, de természetesen nem ebből akartak megélni. A lemezeket olyan nyomott áron kezdték árulni, amellyel a lemezboltok nem tudtak versenyezni, mert előbbieknek csak az volt – az érthető – céljuk, hogy a vásárlókat becsalogassák az üzletbe, azaz növeljék az egy főre jutó üzletlátogatások számát. A műszaki boltok továbbra is a tévék és a mikrosütők értékesítéséből akartak profitálni, az olcsó slágerlemez pedig csak a csalétek volt, ami folyamatosan odavonzotta a potenciális vásárlókat.

A lemezboltok készülő koporsójába az ütötte be a további szögeket, hogy a lemezipar a CD-korszakra való átállásnál gyakorlatilag eltörölte a kislemez formátumot. Márpedig a kislemez az ötvenes évektől kezdve a lemezboltok legfőbb terméke volt, mert bár profit nem sok volt rajta, óriási mennyiségben lehetett eladni belőlük, de ennél is fontosabb, hogy sokkal több alkalommal lehetett vele becsábítani az üzletbe a vásárlókat – akik aztán mindenféle mást is megvettek.

A Tower Records – mint a világ egyik meghatározó kiskereskedelmi szereplője – folyamatosan győzködte a nagy lemezkiadókat arról, hogy a „single” formátumot a CD-korszakban is tartsák meg, a kiadók azonban akkor úgy látták, hogy a formaváltás soha vissza nem térő alkalmat ad arra, hogy a vásárlókat egyszer és mindenkorra rászoktassák a nagylemez egyeduralmához. A kiadók abból indultak ki, hogy üzletileg jobban járnak, ha nem teszik lehetővé a vásárlóknak, hogy egy nagylemezről kimazsolázzák a slágereket, és csak azokat vegyék meg.

A Napster 1999-es megjelenése viszont arra is kiválóan rámutatott, hogy a popzenében a kislemez, illetve a legnépszerűbb számok egyenként a királyok. A vásárlók jelentős része a slágert akarja, sokkal jobban, mint a komplex 40-60 perces alkotásokat, és teljesen nyilvánvaló volt, hogy a Napster is főként egyes számok, és nem komplett albumok egymás közötti cserélgetőhelye lett.

Mindezt egyébként az elmúlt 20 év digitális forradalma is fényesen igazolta, a YouTube és a Spotify korszakában is az egyes számok a fogyasztás alapegységei, és nem az albumok. Az első években illegálisan működő Napsterhez többek között azért voltak olyan sokan hajlandóak illegálisan csatlakozni, mert elegük volt abból, hogy a lemezipar teljes CD-ket vásároltat velük, miközben nekik éppen csak az aktuális slágerre van szükségük.

Russ Solomon, a Tower Records alapító-tulajdonosa egy 1994-es videofelvételen azt mondja,

egyszer biztosan eljön az a korszak, amikor a háztartásokba be lehet sugározni bármit, de ez még a távoli jövő, és képesek leszünk arra, hogy kezeljük a helyzetet, megváltoztassuk a fókuszt és az üzletmenetet.

A jövendölés első része bejött, a második nem.

A lemezboltok az említett piaci folyamatok és egyéb társadalmi változások miatt szép lassan elvesztették a társadalmi jelentőségüket. A legnagyobb lemezvásárló egyértelműen a második világháború vége és a hatvanas évek között születettek generációja (baby boomers) volt, ám ők a kilencvenes évekre már fokozatosan kiöregedtek, az otthoni gyűjteményeik megteltek, és elvesztették az érdeklődésüket a friss popzene iránt.

A helyükbe lépő fiatalabb korosztályok (X, majd később Y generáció) egy darabig még életben tartották a lemezboltokat, de az internet berobbanásával egyre hajlandóbbnak mutatkoztak arra, hogy ne ragaszkodjanak egy zenei anyag fizikai hanghordozón való birtoklásához, illetve annak körítéséhez, például a borítóhoz, amely a hőskorban külön művészeti ágat képviselt.

Amikor a Napster-jelenség után az mp3 formátum átvette a hatalmat, a Tower Records és a hasonló nagy boltok varázsát egyre kevesebben érezték már meg, márpedig enélkül ezek az üzleti monstrumok nem maradhattak életben. Azt pedig egyelőre nehéz megítélni, hogy Japánban a Tower Records egy zárvány, palackposta a régmúlt időkből, vagy egy olyan vonal, amelyből esetleg újra elindulhat a nagy lemezboltok globális divatja.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkPár ember dönti el, hogy miből lesz sláger, de azt mondják, őket nem lehet lefizetniA lejátszási listákat összeállító profi kurátorok kezében összpontosul a hatalom a netes zenehallgatás korszakában.

Élet Vállalat hanghordozó lemez lemezbolt mp3 Napster Spotify Tower Records YouTube zene Olvasson tovább a kategóriában

Élet

Jandó Zoltán
2021. április 21. 16:32 Élet

Így robbant be az iskolákban a járvány pár nap alatt márciusban

Néhány nap alatt megduplázódott a koronavírus miatt részben vagy egészben bezárt iskolák és óvodák száma március elején.

Fabók Bálint
2021. április 19. 16:38 Élet

Pár kép és videó arról, hogyan tér vissza az élet Izraelben

Izraelben az utcák, éttermek, szórakozóhelyek újra megteltek élettel. Képek, videók a hétköznapokról, amik most mégis egészen különlegesek.

Torontáli Zoltán
2021. április 19. 12:28 Élet

Nagyjából senki sem tudja megjósolni, mennyire lehet majd a nyáron utazni

Beindult a nyílt turisztikai lobbizás a minél szabadabb utazásért, az ágazat a tavalyi forgalomkiesés után az életben maradásért küzd idén.

Fontos

Váczi István
2021. április 21. 17:36 Adat, Közélet

Begyújtották a Szputnyik-rakétát a magyar oltási programban

A kormány és az oltásra várók együttes akaratára lesz szükség ahhoz, hogy a javuló vakcinaellátottság látványosan megjelenjen majd az oltási statisztikában.

Stubnya Bence
2021. április 21. 06:02 Vállalat

Az egyetemen kettest kapott a cég ötlete, amelybe nemrég tízmillió euróval szállt be a Spotify befektetője

Az online kártyacsalásokat 80 százalékban kiszűrő SEON technológiáját mára több mint 120 cég használja. Az év végéig irodát nyitnának Amerikában és Ázsiában is.

Avatar
2021. április 20. 15:54 Világ

A nagy zavarok ellenére sem éri meg Ázsiából visszahozni a termelést

A Szuezi-csatorna eltorlaszolása, vagy a járvány miatt felboruló szállítás komoly problémának tűnik, de Ázsia elhagyásához képest ezek csak rövid kis epizódok.